A gyilkos, a rendező és a vírus

Ifj. Vidnyánszky Attilával kapcsolatosan hangzottak el ezek a szavak Prágában, a Divadlo Komedie házi bemutatója után. A huszonhét éves, kiemelkedő tehetségű rendező Bernard-Marie Koltés gyilkos darabját, a Roberto Zuccót vitte színre kiváló cseh színészekkel.

A prágai meghívást Michal Dočekaltól, a színház művészeti igazgatójától kapta ifj. Vidnyánszky Attila. Cseh kollégája a Hamlet és A diktátor címszerepében látta őt a Vígszínházban, de ismeri két rendezését, a Liliomot és A nagy Gatsbyt is. Ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy felkínálja számára a prágai munkát. Moszkvai és kolozsvári rendezése után ez a harmadik külföldi bemutatkozása Attilának, Koltés darabjának színpadra állítása pedig régi álma volt.

Roberto Zucco alakját egy valós személyről, a Velencében született Roberto Succóról mintázta a szerző. Egy intelligens, szeretethiányban szenvedő, a Nap felé tartó, tizenkilenc éves sorozatgyilkosról, aki elsőként apjával végzett (mert nem kölcsönözte neki az autóját!), aztán az édesanyjával, majd három további személynek oltotta ki az életét. Tíz évre zárták pszichiátriai intézetbe, de annyira normális volt, hogy egy idő után kiengedték. Senki sem gondolta, hogy újra gyilkolni fog. Amikor letartóztatták, arra a kérdésre, hogy ki maga, azt felelte: Gyilkos vagyok, az a foglalkozásom, hogy embert öljek. Előbb a börtönből, aztán a hazájából szökött meg, de sem Franciaországban, sem Svájcban nem tudták letartóztatni, Velencében, az olasz rendőrség ejtette csapdába. 1988 májusában, a börtöncellájában akasztotta fel magát, még mielőtt a büntetőpere elkezdődött volna.

Kateřina Marie Fialová és Zdeněk Piškula, a vonzó megjelenésű gyilkos és bájos szerelme.Szkárossy Zsuzsa felvétele

Honnan az erőd, Zucco, honnan jön az erőd? – kérdezik tőle a darab zárójelenetében. Csak megyek, török előre, nem nézem az akadályokat, és mivel nem nézem őket, maguktól leomlanak. Magányos vagyok és erős, és nem gonoszságból végzek az ellenségeimmel. Azért taposom el mindegyiket, mert nem veszem észre őket.

Gyerek volt még ifj. Vidnyánszky Attila, amikor először látta színpadon a darabot. Édesapja rendezése volt az Új Színházban. Amióta ő maga is rendez, nem egy helyen megemlítette, hogy örömmel vinné színre, de mindenütt túlságosan lehangolónak találták a történetet. Michal Dočekal azonban vevő volt rá, a kiválasztott színészek pedig lelkesen követték magyar rendezőjüket. A végeredmény egészen izgalmas, egészen különleges képi és mozgásvilágú, érzékeny előadás lett, amely kétségtelenül új szín a prágai színházi élet palettáján.

„Vannak darabok, amelyek rendkívüli módon foglalkoztatnak, de nem tudom megfejteni, miért – állítja a beregszászi származású fiatal rendező. – Koltés műve nyomasztó és erőszakos. Roberto Zucco alakjában sok az ellentmondás. Mégis, amikor elolvastam, megmelengette a szívemet. A néző az első percekben talán el fogja tolni magától, mert borzasztó a történet, mégsem fogja tudni kimondani, hogy neki ez nem kell. A szabadságvágy és a magány mellett a szeretethiányról is szól, ezt a kettőt pedig sokféleképpen lehet megélni. Az én nemzedékemet erősen foglalkoztatják ezek a kérdések, a legalapvetőbb dolgokat megpróbáljuk újrafogalmazni. Szeretet, szerelem, élet, halál – ezek a fogalmak most erőteljesebb teret kapnak. A rendszerváltás előtt egészen mással foglalkoztak az emberek. A darabban feszülő kérdések egyikére sem tudok pontos választ adni, de az én feladatom nem is ez, hanem hogy a nézőkben ellentmondást szüljön a darab. Ha nézőként vagyok jelen a színházban, nagyon szeretem, ha történetet mesélnek el, az én előadásaim azonban nem ilyenek. Rendezőként engem nem is foglalkoztat a történet. A hatás érdekel, annak mindenféle mechanikája, ami a nézőnek tulajdonképpen provokáció. Nézőként azt sem szeretem, ha provokálnak. Azért ülök az utolsó sorban, és azért szeretem a szép, kifinomult, csendes előadásokat. A nagyon kedves, nagyon óvatos előadások viszont nem érdekelnek. Azt a rendező részéről megúszásnak tartom. Engem az olyan színház vonz nagyon, amely zavarba hozza a nézőt.”

Bárhol rendez, bármelyik színházban vagy bármelyik országban, mindenütt a színészekből indul ki. Az ő színháza nem a rendezőről és nem is a darabról, hanem a színészről szól.

Vasárnapi sétái során többször is megcsodálta a Károly hidat és a Kisoldal hangulatos tereit, utcáit, épületeit. Szkárossy Zsuzsa felvétele

„Vannak kérdések, gondolatok, amelyek foglalkoztatnak, de ezek évente vagy akár hetente változnak, elkopnak, sőt egy idő után már unalmasak. Egyvalami azonban mindig izgalmas. A színész jelleme, amelyben megmutatkozik a kor állapota is, meg hogy milyen időszakban élt és alkotott. Ezért igyekszem mindig a színészre fókuszálni, az ő lelkét megmutatni. Vannak darabok, amelyekben kifeszítem a színész lelkét, viszont olyanok is, amelyeknél nagyon óvatosan kell bánnom vele. De mindig mindent a színészhez igazítok.”

A láthatatlanságra vágyó, saját határait feszegető, az élet értelmetlenségét hirdető, vonzó megjelenésű gyilkost Zdeněk Piškula kifinomult érzékenységgel és fejlett mozgáskultúrával jeleníti meg.

„Roberto Zucco Rómeó szerepe után is nagy falat – mondja a huszonkét éves színész. – Attila és én hasonló korosztály vagyunk, ami sokat nyomott a latban a próbák során. Hasonlóképpen érzünk, a lázadásunk egy tőről fakad, de még a világlátásunkban sincs különbség. Arra is gyorsan ráébredtem, hogy Attila mibe kapaszkodik. Az egyszerűségben a szépség, hangsúlyozta többször is, amivel ugyancsak egyetértettem. Nem volt bennem egy fikarcnyi félelem sem a próbákon, minden konfrontálásba beleálltam. Régóta vonz a mozgásszínház. Szívesen játszanék olyan előadásban, amely végig a mozgásra építene, nem a szövegre. Itt most ebbe is belekóstolhattam, méghozzá úgy, hogy Attila a próbák elején nem árulta el, hogy ennyi tánc, ennyi mozgás lesz az előadásban. Ez váratlanul ért, de nem zavart, mert jó kondícióban érzem magam. Ez is tetszett a rendezésben. Hogy a színészből kiindulva, konkrét helyzetekben születtek újabb és újabb ötletek. Attila nem a mélységeket keresi, és nem filozofál. Az életből indul ki. Ez nagyon rokonszenvessé teszi. Mint tudjuk, az egyszerűséghez a legnehezebb közel kerülni. Ami a szerepet illeti: furcsa, hogy ezt épp egy körözött bűnözővel kapcsolatosan mondom, de ha kiveszem belőle a gyilkos ösztönt, akkor egy szabad embert látok magam előtt, akit nem nyomorított meg semmilyen rendszer, és megállíthatatlanul megy előre a maga útján. Ilyen értelemben Roberto Zucco inspiráló figura lett számomra. Apró réseket nyitott a lelkemen, kioltotta a szemérmességemet, és már nem fog összetörni mások véleménye. Vége az önmarcangolásnak. Zuccónak hála a jövőben sok mindent lazábban kezelek.”

Kateřina Marie Fialová: „Attila hihetetlenül nagy tudású rendező. Pillanatok alatt tekintélyre tett szert köztünk.” Szkárossy Zsuzsa felvétele

A lányt, aki szerelemre lobban Zucco iránt, aztán mégis tanúvallomást tesz ellene, de vele akar maradni, érezni akarja minden sóhaját, szívdobbanását, teste fogaskerekének minden súrlódását, Kateřina Marie Fialová formálja meg nőiességének teljes fegyvertárával.

„Ami rögtön az elején nagy felismerés volt számomra: Attila, kamaszos kinézete ellenére érett férfi, aki pontosan tudja, mit akar. Belőlünk merített, mi inspiráltuk őt. Nagy István Péter koreográfussal remek párost alkottak. Ha egyikük fejéből kipattant valami, a másik megkapaszkodott benne, és azonnal hozzátett valamit. Attila hihetetlenül nagy tudású rendező. Pillanatok alatt tekintélyre tett szert köztünk. Minden próbán úgy éreztem magam, mintha a tengerben úsztam volna. Csak rá kellett feküdni egy hullámra, és már vitt is tovább, minden erőfeszítés nélkül. Minden napnak örültem, amit vele tölthettem a színházban. Aprólékos munkát végzett. Fényesre csiszolt minden jelenetet. Napi négy óra alatt is csodákra volt képes. Láttam, mennyire izgult az első olvasópróbán. Idegen arcok, idegen környezet, idegen nyelvi közeg, de minden megnyilvánulása rokonszenves volt. Bátran kísérletezik, a kellemetlen dolgokat is megmutatja a színpadon. Mintha azt mondaná a nézőknek: tessék, ez van, emésszétek meg! Ha egy ötlet nem működött, azonnal elvetette, és már elő is állt egy újabbal. Olyan, mint egy színházi Kolumbusz Kristóf. Nem riad meg az ismeretlentől. Le is döntött előttem bizonyos gátakat. Bármit kért, szabadnak éreztem magamat, és megtaláltam a biztonságot a bizonytalanságban. Nem száz, hanem kétszáz százalékosan bíztam benne.”

Prágában korábban sosem járt ifj. Vidnyánszky Attila. Az elmúlt heteket délelőtt tíztől késő estig a színházban töltötte. Vasárnapi sétái során eleinte csak az Óvárost, később bebarangolta a Vároldalt is, megszerette David Černý köztéri szobrait, felkereste kedvenc írója, Franz Kafka szülőházát, és többször is megcsodálta a Károly hidat és a Kisoldal hangulatos tereit, utcáit, épületeit.

„Sok esetben, ha az ember idegenként esik egy csapatba, keményen meg kell dolgoznia azért, hogy bízzanak benne, higgyenek neki. Velem első perctől fogva nyitottak voltak, figyelmesek, érzékenyek, és ha valóban ez jellemző a cseh színészekre, akkor gyakran szeretnék Prágában dolgozni. Nagy szerencsém volt, hogy akkor kaptam ezt a lehetőséget, amikor Budapesten zárva voltak a színházak. Mindig irigykedve, féltékenyen hallgattam az idősebb kollégákat, amikor régi, nagy színházi történeteket meséltek. Én meg közben azt hittem, nekem olyan átlagos a színházi életem. Semmi olyat nem élek meg, amire ötven év múlva majd úgy emlékezhetek, mint ők. Erre jött a koronavírus, s azóta azzal vigasztalom magamat, hogy íme, egy időszak, amelyről majd én is mesélhetek egyszer. Hozzáteszem: a színházcsinálást sok minden inspirálja. Még a legborzalmasabb dolgok is a világban. Csak egyvalami nem: a vírus. Sokat töprengtem az elmúlt egy év alatt, hogy pontosan mi is a feladata a színháznak, és kell-e nekem ezzel egyáltalán foglalkoznom. Érdekes mód, pont a koronavírus üzente meg, hogy igenis érdemes folytatnom. Ezért is jelent olyan sokat számomra ez a prágai munka.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/19. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene