A Mátrix készítőinek el kell végre dönteniük, hogy a trilógia melyik részét nevezik az Oscar-díjra, mivel a Filmakadémia nem hiszi el, hogy az Újratöltve és a Forradalmak tulajdonképpen egy film.
Mátrix: A bőség zavara
Alighogy májusban megjelent a Mátrix második része, a Mátrix Újratöltve, novemberben máris itt lesz a trilógia befejező része, a Mátrix Revolutions (Mátrix – Forradalmak).
A Warners, a forgalmazó a két filmet egyként nevezné az Oscar-díjra azzal az ürüggyel, hogy mindkettőt egyszerre, ugyanazon a 240 napon forgatták. Az akadémia elutasította a kérést.
„Két különálló kiadás, két különálló marketing kampány – még ha egy időben készítették is őket – két külön filmként kell elbírálni őket” – nyilatkozta az akadémia ügyintézője, Ric Robertson. ĺgy a Warnersnek el kell döntenie, hogy melyik filmet nevezi a díjra, mivel egy kiadó nem indíthat egyszerre több filmet.
Lehetséges, hogy idén Tarantino filmből is kettő lesz, mivel a rendező nemrég kettévágta Kill Bill című moziját. ĺgy most már a Miramax is hasonló dilemmával küzd. A Miramax még nem döntötte el végleg, hogy mindkét Kill Bill filmet bemutatja-e idén, bár az első rész már október 10-én megjelenik.
A második részt talán december utolsó hetében mutatják be, ami azt jelentené, hogy a két film egymás ellenében indulna ugyanazért a díjért. A jövő évi Oscar-díj átadás a szokásosnál korábban, 2004. február 29-én lesz. (i)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.