Másfél évtized verssel, dallal

A Kor-Zár és vendégei egy régebbi koncertenNem borítja még teljesen ősköd azokat a régi szép időket, amikor a Pozsonyban és Nyitrán tanuló magyar diákok a JUGYIK (a történelmi hitelesség kedvéért: Juhász Gyula Ifjúsági Klub) rendezvényein jöttek össze, kulturális eszmecsere és egyebek kedvéért. Ott hallottam első ízben a Zsapka-fivérek megzenésített verseit. Holnap este hét órakor Tizenöt és fél... címmel jubileumi koncertet adnak a Komáromi Jókai Színházban. A múltról, jelenről és jövőről Zsapka Attilával beszélgettem.

A kezdetek kezdetétől egyértelmű volt számotokra, hogy ezt a nem könnyű és nem is kellőképp megbecsült műfajt fogjátok művelni?

Természetesen nem volt egyértelmű, hiszen mint a fiatal zenészeknek általában, rengeteg, más műfajba vágó zenei ötletünk volt. Próbálkoztunk tehát mással is, de szívesen „nyúltunk” a versekhez. A végleges döntés a Kaláka Fesztiválon született meg 1989-ben, ahol a verséneklők színe-java és az amatőrök egyaránt bemutatkozhattak. Akkor éreztünk rá, hogy ez az az út, amelyen járni akarunk.

Közben változott a felállás is.

ĺgy van; zenésztársak jöttek és mentek, az eredeti felállásból mára a három Zsapka – Mónika, Zsolt és jómagam – maradtunk. De minden új ember egy másféle hangzást és hangot hozott a zenekarba.

Körülbelül hány koncertet adtatok, illetve hány ember előtt játszottatok az elmúlt másfél évtizedben?

Ezt nagyon nehéz meghatározni, bár az utóbbi években jobban számon tartottuk, hány felkérésnek is tettünk eleget. Évente mintegy harminc koncertet adunk, ezek látogatottsága néhány tucat embertől több százig terjed, tehát még csak tippelni sem tudok, hány emberhez jutott el „élőben” a zenénk. A hangsúly azon van, hogy akik eljönnek a koncertjeinkre, gazdagabban távozzanak.

Mivel ma már a kultúra is áru, ide kívánkozik a kérdés, hogy van-e ma „piaca” ennek a zenének?

Az utóbbi időben azt tapasztalom, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a megzenésített versek iránt. Egyrészt a zenehallgatókat is jobban érdekli, de a fiatal zenekarok körében is egyre elterjedtebbé válik. Annak idején a műfajválasztás során nálunk is fontos szempont volt, hogy a megzenésített versek előadása nem igényel nagy – és drága – színpadi technikát. Másrészt az akusztikus hangszereken előadott darabok „közvetlenebbül” szólnak, „átlelkesülnek”; talán ennek is köszönhető, hogy egyre több zenekar választja ma az ún. unplugged előadásmódot.

Jó példa erre a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny is.

Igen, évről évre egyre többen indulnak ebben a kategóriában. Ez az előadásmód nagyon jó kibontakozási lehetőségeket rejt magában, és örömmel látom, hogy a fiatal zenészek ki is tudják ezt használni.

Eddig három hanghordozótok látott napvilágot. Milyen fogadtatásra találtak?

Lévén szó amatőr műfajról, hanghordozóink csak elvétve kerültek a kereskedelmi hálózatba, inkább koncerteken, fesztiválokon terjesztjük őket. Évente mintegy ezret tudunk eladni, ami – figyelembe véve, hogy a műfaj nagyjai is csak mintegy három-négyezres példányszámot érnek el – szerintem jó eredmény.

Beszélhetünk „sztárokról” ebben a mezőnyben?

A verséneklés nem a sztárságról szól, a médiában is egyre kevésbé van jelen. Magyarországon egyértelműen a Kaláka együttes a műfaj legnevesebb képviselője, hazai viszonylatban pedig örömmel figyeljük a reményteljes szárnybontogatást.

Viszont rátok felfigyelt Dinynyés József „daltulajdonos” is.

ĺgy igaz. Ez akkor történt, amikor az Ötágú Síp című műsora kapcsán mozgósította a Kárpát-medence „verséneklőit”, illetve énekmondóit. Kapcsolatunk a mai napig tart.

Végezetül hadd kérdezzem meg: tartogattok meglepetést a jubileumi koncertre?

Természetesen elhangzik majd néhány új dal is, ám úgy érezzük, egy ilyen jubileumi koncerten inkább az ismertebbeket kell játszanunk. Az igazi meglepetés az, hogy vendégzenészek is fellépnek velünk; nevezetesen Emmer Péter gitáros, Benkó Ákos ütőhangszeres, illetve a Kicsi Hang verséneklő együttes. Remélem, a bő másfél órás műsorral még közelebb hozzuk egymáshoz a közönséget és költészetünk gyöngyszemeit.