Márciusban nyit a felújított budapesti Operaház

dd

Közel öt évadon át tartó épületfelújítást követően március 12-től ismét megnyitja kapuit a közönség előtt az Operaház Andrássy úti játszóhelye. Az újranyitást gálakoncerttel ünneplik olyan művészek részvételével, mint Plácido Domingo, Medveczky Ádám vagy Kesselyák Gergely.

A legkorszerűbb technikával felszerelt épületben régen látott produkciók mellett az elmúlt évek sikeres előadásai is repertoárra kerülnek. Az Operaház ünnepi hangversennyel avatja fel az újjávarázsolt, Ybl Miklós által tervezett palotát, amelyen Plácido Domingo sztártenor is énekel majd, és Kesselyók Gergely, illetve Medveczky Ádám mellett Kocsár Balázs, az Opera főzeneigazgatója vezényel.

Másnap, március 13-án a Hunyadi László című opera ősváltozatát – egyben Ókovács Szilveszter főigazgató rendezői debütálását – láthatják a nézők. Március 14-én a Magyar Nemzeti Balett is visszatér a dalszínházba Sir Kenneth MacMillan pazar kiállítású Mayerling című darabjában.

Az évad további részében Almási-Tóth András színre viszi a Parsifalt, M. Tóth Géza pedig Richard Wagner operájával, Az istenek alkonyával befejezi 2015-ben útjára indított Rıng-ciklusát. A repertoárprodukciók 2022 márciusa és júniusa között: Az árnyék nélküli asszony, Mefistofele, a Simon Boccanegra, a Porgy és Bess, a Don Carlos, a Figaro lakodalma, az Andrea Chénier, A Nyugat lánya, Az álarcosbál és A varázsfuvola mellett a Rómeó és Júlia, valamint az Anyegin című balettprodukciók láthatók az operaház színpadán.

Visszatérnek Budapestre a nemzetközi operaélet legnagyobb sztárjai is. Erwin Schrott Mefistofele bőrébe bújik, Plácido Domingo a Simon Boccanegra, Matthew Polenzani a Don Carlos címszerepében lép színpadra, Willard White pedig két előadásban is látható lesz: Porgyt és Kékszakállút alakítja.

A világhírű karmesterek közül Stefan Soltész Az árnyék nélküli asszonyt vezényli, míg az egyik legelismertebb balettkarmester, Paul Connelly az Anyegin-produkcióban dolgozik együtt a társulattal. Az előadások mellett márciustól a vezetett épületlátogató túrák is visszatérnek az intézmény életébe.

A felújítás a tervezettnél három évvel tovább tartott, és 14 helyett 50 milliárd forintba került, de rendkívül aprólékos restaurátori és építészi munka folyt, a világítás újragondolásától a a faburkolatok helyreállításán és a nézőtér teljes átrendezésén át a festmények megtisztításáig. A színpadi függöny például Angliában készült, mert ekkora textilt csak a világ néhány üzemében tudnak egy asztalra kiteríteni.

Az elmúlt években a dalszínház az Erkel Színházban működött, tavaly pedig megnyílt az Opera új létesítménye, az Eiffel Műhelyház, egy multifunkcionális kulturális központ, amelyet továbbra is használni fognak – elsősorban különleges, kortárs művek bemutatására, teret adva a fiatal alkotóknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?