Marc Chagall, a bibliaértelmező

Az érdekesség kedvéért meg kell említeni, hogy a gyűjtemény alapja Pozsonyban jött létre: Albert szász-tescheni herceg, Mária Terézia veje a pozsonyi vár ma már nem létező Tereziánumának lakója (1765–1781 között tartózkodott ott) jelentős műgyűjtő volt, s amikor Bécsbe költözött, hatalmas gyűjteményét magával vitte.

Marc Chagall Moische Segalként született a ma fehéroroszországi Vityebszkben egy szegény zsidó család első gyermekeként, feltehetően 1887. július 7-én (a dátum bizonytalan), és második hazájában, Franciaországban halt meg 1985. március 28-án. E hosszú élet alatt hatalmas életművet hozott létre, amely – bár különböző periódusokra osztják – lényegében egységes egész.

Művészetére és világlátására – amelynek lényege az isten és az ember közvetlen kapcsolatában való hit, s az ebből eredő szeretet – szülővárosának haszid zsidó közege volt a legnagyobb hatással. Chagall szerint csak egy szín van a festő palettáján, a szeretet színe; más alkalommal pedig így vall: „ha nem lennék zsidó, művész sem lettem volna”. A jelenlegi, A biblia mítoszai címmel megrendezett tárlatot is csak ennek a szellemiségnek az ismeretében érthetjük meg igazán.

Az Ószövetség illusztrálása egyedülálló és előzmény nélküli; a zsidók ugyanis aránylag komolyan vették a követelményt, hogy „ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben...” (2Móz 20-4).

Amikor azonban Chagallt fölkérik a biblia illusztrálására, valójában nem illusztrációk születnek, sokkal inkább kommentárok, sajátos Chagall-értelmezések, jellegzetes haszid háttérrel. Az Ószövetség kemény és szigorú, helyenként kegyetlenül bosszúálló Istene Chagallnál szinte újszövetségi vonásokkal gazdagodik (bár a keresztre feszített Jézus képe nála is megjelenik – a szenvedő és üldözött zsidó jelképeként).

Nála az élmény és álom sajátos emlékké módosul, a papírra, vászonra ennek összetéveszthetetlen chagalli változata kerül. Akár fantasztikus realizmusnak is nevezhetnénk művészetét, ha ő maga nem ellenkezett volna mindennemű beskatulyázás ellen (mégpedig joggal). André Breton állapítja meg 1941-ben, hogy Chagall által diadalmasan vonult be a festészetbe a metafora. Ő maga erről úgy nyilatkozott, hogy a művészet számára nem csupán a külső világ érdekes, hanem az álom és fantázia belső világa is.

Csodálatos például az Énekek éneke megjelenítése több variációban (egyéb művei is több – autonóm – változatban vannak jelen a kiállításon, rendkívül érdekes ezek összehasonlítása), az elnyújtott alakok metaforája, az egész kompozíció, a tárgyak és az alakok lebegése, szimbolikus elrendezése, az apró részletek kommunikációja egymással és a központi alakokkal. Ám ilyen az egész életmű is.

A bibliával a művész több fázisban foglalkozott, de az alapvető, meghatározó élmény gyermekkorára vezethető vissza, amikor a héder, a zsidó elemi iskola tanulójaként a héberrel és a bibliával ismerkedett, a kisvárosi szegény zsidó közeg döntő hatásairól nem is beszélve.

Vityebszk alakjai és maga a város is lépten-nyomon fölbukkannak festményein – és ez a bibliaillusztrációkra is érvényes. Feltűnően gyakori motívum például a hal – Chagallnál ez egyszerre szimbólum (apja halkereskedő volt) és metafora (utalás Istenre).

A képekből ellenállhatatlan életöröm árad, mély hit, hogy a szeretet meg tudja változtatni a világot, képes jobbá tenni azt. Ez a hit „megfertőzi” a szemlélőt, a művész fantáziája álomba ringatja, tovább álmodja álmait, a festő képeit saját álmaiba szövi. Mert valóban olyan ez, mint a suhanó álom – a látszatra ok nélkül, mégis teljes természetességgel fölbukkanó, szimbólumokat, metaforákat megjelenítő alakok a bennünk élő emlékeket, vágyakat, vágyálmokat és reményt fejezik ki.

Elbűvölő élmény, érdemes megnézni e kiállítást. Az Albertina mellett működő üzletben az érdeklődő természetesen különböző, Chagall-lal kapcsolatos kiadványokat is vásárolhat, a képeslaptól a gyönyörű kiállítású katalóguson keresztül a monográfiáig.