Már készül a drága mulatságra

„A filmezés semmiben sem hasonlít a futballra...” Miloš Fikejz felvétele Jan Hřebejk ez idáig három filmet rendezett. Első, egész estét betöltő alkotása, a Süvölvényévek öt Cseh oroszlánt nyert. A Kuckók 1999-ben az év legsikeresebb cseh filmje volt: több mint egymillió százezer néző látta. Legutóbbi munkája, a Segíts, én segítek! Oscarért versenyzett a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Három film, három műfaj: musical, komédia, tragikomédia. Közös nevezőjük Hřebejk kivételes tehetsége, s hogy mind a három – ahogy Menzel mondaná – becsületes munka.

Március óta sok víz lefolyt a Moldván. Bár az Oscar-díjat Ang Lee alkotása, a Tigris és sárkány kapta, az ön filmjét azóta is jelentős sikerrel vetítik Amerikában. Hozhat ez valamiféle konkrét ajánlatot?

Már hozott. Nem is egyet. Pár héttel ezelőtt egy cseh emigráns történetét küldték el, aki többéves kinttartózkodás után úgy dönt, hogy visszatér a hazájába. Politikai thriller. Nem az én műfajom. Ha netán Oliver Stone forgatja le, szívesen megnézem. Amúgy sem szeretem az idegen témákat. Én a szerzői film híve vagyok. Állandó forgatókönyvírómmal, Petr Jarchovskýval jól megértjük egymást. Hasonlóan érzünk, és hasonlóan gondolkozunk. Nekem ez mindennél fontosabb. Még egy hollywoodi ajánlatnál is. Tréfás hasonlattal élve: a nagymamám szörpje nekem jobban ízlik, mint a Coca-Cola.

Oscar-jelölésének köszönhetően márciusban a hollywoodi álomgyárba is eljutott. Azóta, gondolom, letisztultak az élményei.

A legszebb napom talán az volt, amikor kivittek az Universal stúdió „vidámparkjába”. Ott sétálgattam a Jurassic Park díszletei között. Különös idill, hatalmas gyíkokkal. Aztán sehol semmi, egyszer csak elsötétül a világ, lezuhan a magasból egy autó, hatalmas puffanás, csörömpölés – és kezdődik a kaland. Mintha csak a szellemek birodalmában járna az ember. Annyit rémisztgetnek, hogy a végén már annak is örülsz, hogy épségben megúsztad ezt a nem mindennapi „tanulmányi kirándulást”.

Ha most visszahívnák Hollywoodba, de hosszabb időre, képes lenne ott dolgozni?

A filmezés semmiben sem hasonlít a futballra. Azt bárhol játszhatja az ember, ahhoz nem kell nyelvtudás. Bizonyára a felkínált anyaghoz sem lenne sok közöm, az idegen forgatócsoportról nem is beszélve. Filmet forgatni a legszebb csapatmunka a világon, de csak akkor, ha jól ismerem a stáb tagjait, és erősek a kötődéseink. Ehhez pedig évek kellenek. Pénzért, ilyen kapcsolatokat, Amerikában sem árulnak.

Az anyagi lehetőségek sem vonzzák?

Biztos, hogy az amerikai filmrendezők többsége sokkal gazdagabb, mint én, de azt már nem merem állítani, hogy legalább egyszer a saját ízlésük szerint forgathatnak, s a kész filmet majd a Sony Pictures forgalmazza, és még Oscarra is jelölik az alkotásukat. Ehhez nem kell Amerikában élni. Több pénzből természetesen többet megengedhet magának az ember, ugyanakkor az elvárások is nagyobbak vele szemben. Ami azt jelenti, hogy a producernek szabad beleszólása van a filmbe. Ha azt mondja, hogy ezt és ezt ki kell vágni belőle, akkor nincs mese, hiába tiltakozom, úgy lesz, ahogy ő akarja. A feltételeket ő diktálja. Nálunk, szerencsére, ez még nem történhet meg. A sikert persze semmi sem garantálja. Nyikita Mihalkov filmje, A szibériai borbély teljesen megbukott Amerikában. Pedig azzal a nem titkolt szándékkal készült, hogy Oscart kapjon. Oleg Menysikov angol nyelvtudása azonban nem hozta lázba a nézőket. Az élet szép, Roberto Benigni alkotása viszont 80 millió dolláros hasznot hozott. Ami azért is érdekes, mert a film feliratozva futott az amerikai mozikban. Tehát nem igaz, hogy odaát ezen áll és bukik a film sikere. Éppen ezért, ha most tennék le elém a Kuckók forgatókönyvét, akkor is ugyanolyan boldogsággal vágnék bele a munkába, mint annak idején. Még akkor is, ha tudnám, hogy nem jelölik Oscarra. Egy ilyen hétköznapi cseh történet sokkal fontosabb számomra, mint bármilyen sikergyanús amerikai sztori. Engem egyáltalán nem lepett meg Jan Svěrák döntése, amikor lemondott a Good Will Hunting rendezéséről. Én értem őt. A helyében én is köszönettel elutasítottam volna „a nagy lehetőséget”. Ez a téma annyira amerikai, hogy nekünk, kelet-európai filmrendezőknek egyszerűen semmi közünk hozzá. Bevallom, nekem az is tetszett, amikor Jan Svěrák végül is úgy döntött, hogy a Sötétkék eget cseh nyelven forgatja, nem pedig angolul, ahogy korábban elképzelte. A cseh pilóták története igenis szólaljon meg csehül a vásznon. Ha már egyszer meg akarjuk szólítani a világot, akkor szólítsuk meg olyan valamivel, ami a miénk, a sajátunk, mert az igaz, őszinte és kellőképpen érdekes történet mindenütt megfogja a nézőket.

Menzel és Forman, akiknek a filmjeiről ön is mindig rajongással nyilatkozik, nagy elismeréssel nyugtázták a Segíts, én segítek! tengerentúli sikerét.

Amerikában gyakran megkérdezik tőlem, kinek a filmjein nőttem fel, kik azok a rendezők, akiktől a legtöbbet tanultam. Woody Allen, Truffaut, Bergman, Fellini és Tarkovszkij alkotásai a filmművészet csúcsait jelentik számomra. De ugyanígy lenyűgöz a Van, aki forrón szereti, az Ének az esőben vagy a Római vakáció is. A legelső helyen azonban két cseh rendező áll nálam. Menzel és Forman. Menzel filmjeit egytől egyig eredeti alkotásoknak tartom, Forman pedig az amerikai csoda számomra. Úgy tud amerikai filmet forgatni, hogy a lelke mélyén megmaradt csehnek.

Igaz, hogy mielőtt Los Angelesbe utazott, elküldte neki Connecticutba a filmet?

Kíváncsi voltam a véleményére. Tudni akartam, nem kellene-e változtatni rajta, még mielőtt megkapja az Amerikai Filmakadémia. „Mindent hagyjon úgy, ahogy van – írta a levélben. – Ne vágjon ki egyetlen kockát sem!” Januárban aztán meghívott magához. Azzal fogadott, hogy „Hřebejk úr, remek filmet forgatott.” Reggel fél négyig beszélgettünk. „Ugye, tudja, hogy ha nem lenne ilyen szép a filmje, nem ülne itt nálam?!” – kérdezte. Tudom, feleltem. De ugye, maga is tudja, hogy ha nem imádnám annyira a munkáit, eszem ágában sem lett volna eljönni Connecticutba?! Ezen aztán mindketten jót nevettünk.

Következő filmtervei közül melyik a legérettebb?

Kettő érik egyszerre. Petr Šabach Részeg banánok című nosztalgikus regényét szeretném filmre vinni.

Ő az, akit mostanában egyre gyakrabban hasonlítanak Bohumil Hrabalhoz. Bizonyára nemcsak azért, mert ő is nagy sörivó.

Šabach kitűnő író. Hrabal kultuszfigurája a cseh irodalomnak. Óriás. Šabach a vendéglők géniusza. Intellektuális író, népies tónussal. A hasonlítgatást azonban nem szereti. Hrabal számára is szent és páratlan. A másik forgatókönyv, amelyet Petr Jarchovskýval közösen írtunk-írunk, az az Őfelsége pincére voltam, Hrabal kisregénye. Még mindig nem vagyunk vele teljesen készen. Valaki azt mondta, ez a film is olyan lassan születik meg, mint Schlöndorff munkája, A bádogdob. Engem ez nem zavar, csak sikerüljön. Mi azt szeretnénk, ha Csehországban zajlana a forgatás, és a főszerepet egy, legfeljebb két színész játszaná, de semmiképpen sem három, mint a színpadi változatban. A helyszíneket már kiválasztottuk, a színészeket még nem teljesen. Drága mulatság lesz, az biztos! Örülnék, ha megható, szórakoztató, megmosolyogtató, érzelmekkel teli film lenne.