Már a csehek is sírva vigadnak

Hosszúra nyúlt „éjféli mise”, produceri álom, aranyat érő képsorozat. Karlovy Vary fesztiválján minden napra jut valami csemege. Olykor több is, ha jól választ az ember.

Közép-Európa legrangosabb filmes mustrája a Los Angelesben megjelenő Variety számára is fontos esemény. E tekintélyes szakmai lap legfrissebb száma elegáns formában: hat sorban, de egész oldalon gratulál Andy Garciának a csehektől kapott életműdíjához, amelyet nem kis elérzékenyüléssel vett át az eddig 55 filmben játszott, kubai származású amerikai színész. Pár oldallal odébb már Jan Hřebejk Szép nő, durva helyzet című új opusát méltatja, amely a verseny fődíjára ugyanúgy esélyes, mint a nem kevésbé értékes közönségdíjra.

Visszatérve Andy Garciára: első rendezése, Az elveszett város több mint kétórás elfoglaltság a nézőnek, és ebben rejlik egyetlen hibája. Azzal, amit mesél (Havanna, 1958, a diktátor Batista kormányzása, forradalmi változások Fidel Castróval, Che Guevara eddig nem nagyon ismert arca) nincs bajom, hiszen Fico, a főhős sorsa, családjának kalandos története kellőképpen izgalmas, a politikai tabló mögött különböző szerelmi szálak húzódnak, helyenként azonban úgy tűnik: egy soha véget nem érő sztori folydogál a vásznon, s bármennyire vérpezsdítő is a kubai zene, az egész filmet nem tudja összefogni. A két és fél óra, amúgy nemes szándékkal forgatott alkotás, így aztán hosszúra nyúlt éjféli misére emlékeztetett, amelyen az áldozást már tűkön ülve várja az ember.

Jan Hřebejk új filmje, a Szép nő, durva helyzet sem másfél órás alkotás, az viszont végig, minden jelenetével leköti a nézőt. Hřebejk eddig is a cseh közönség egyik nagy kedvence volt, ezért a munkájáért azonban királlyá koronázzák lelkes hívei. A Thermal Szálló nagymozijában több mint ezer ember tombolt a vetítés végén. Nem is hallottam még ekkora ovációt film után. Valósággal dübörgött a taps, állva ünnepelte nagyot alakító színészeit (Aňa Geislerovát, Jana Brejchovát, Jiří Schmitzert, Josef Abrhámot, Jan Hrušínskýt, Jaromíra Mílovát, valamint a két szlovák „vendégjátékost”, Emília Vášáryovát és Roman Luknárt) a közönség. A közeli és távoli múltból viszszatért rendező ezúttal napjaink visszásságait, a kapcsolatrendszerek színét és fonákját mutatja meg egy különös szerelmi történet tükrében. Marcela, a harmincas évei felé járó, hétköznapi nő elhagyja kicsit nyers, kicsit faragatlan, de nagy hévvel szerető férjét, és két gyerekével együtt egy jól szituált hatvanas férfihez költözik Olaszországba. Ha az eszével gondolkozik, nem érez megingást, ám ha a szívével, visszavágyik korábbi életébe. Anyjához, anyósához, elhagyott férjéhez. Hřebejk nem veszik el a kapcsolatok sűrű hálójában. Szereplőiről igyekszik pontos jellemrajzot adni, belső arcukat a lehető legtisztább tükörben megmutatni, esendőségüket, gyarlóságukat mély együttérzéssel tálalni. Minden figurában a jót keresi, s mindegyikkel azonosul ő maga is, itt senki sem egyértelműen jó vagy egyöntetűen rossz. Nincsenek pozitív és negatív hősök, mindenki egyformán szerethető, döntéseiben, választásaiban ugyanúgy bírálható. Geislerová soha nem játszott még ilyen szerepet, Brejchová nyolcévi kihagyás után hozza újra remek formáját, de lenyűgözőek a többiek is. Itt most mindenki brillírozik, még a legapróbb jelenetben is tudása legjavát nyújtja. A néző szeme pedig hol a meghatottságtól, hol a szívből fakadó nevetéstől könnyes.

Szergej Eizenstein aranyat érő rajzait, összesen 75 darabot, a moszkvai Muzej Kino kölcsönözte a fesztiválnak. A Thermal Szálló első emeletén kiállított, jórészt jelmeztervek, illusztrációk a harmincas-negyvenes években kerültek ki a huszadik század egyik legeredetibb rendezője (Patyomkin páncélos) moszkvai és alma-ata-i műhelyéből. Színpadi rendezéseihez, filmjeihez ő maga készített ugyanis kosztümterveket. Hamlet, Rettegett Iván, Macbeth, a Drága mexikóiak és a többiek így elevenednek most meg Karlovy Varyban egy páratlan tehetségű alkotó rajzai által. Orfeuszán, Apollóján, Poszeidónján vagy a Nizsinszkijjel eggyé vált Faunján, Rimbaud-ján, ifjú Dávidja szépségében fürdő Michelangelóján Jean Cocteau és Picasso hatása érezhető, értékük azonban így is megkérdőjelezhetetlen.

A magyar filmek közül legközelebb Kocsis Ágnes Cannes-ba is beáramlott Friss levegőjét láthatja a közönség. De ezt sem a versenyben, oda nem került be semmi. „Legalább nem kell izgulnunk” – jegyezte meg pesti kolléganőm. Kocsis Ágnes alkotása egyébként nyert már otthon és Cannes-ban is. Karlovy Varyban a Variety Critics Choice szekcióban vetítik. Pestiesen szólva pedig: az sem semmi.