Magyar vérét le sem tagadhatná

Régi vágya teljesült ezzel: Budapesten dolgozhatott magyar színészekkel, magyartudását felhasználva és továbbfejlesztve. Prágában korosztálya egyik jeles rendezőegyénisége. Dolgozott már szerb, szlovén és angliai társulatoknál is. Saját színpadi műveivel is közönség elé állt már. Kukura című darabját a pozsonyi Arénában vitte színre. Cassavetes alkotása megindító vallomás a színházról és a színészi hivatásról. Őszintén, leplezetlenül tárja elénk egy ünnepelt színésznő küzdelmét, és ezzel párhuzamosan a színház misztikus világába is betekinthetünk.

Martin Čičvák boldogan fogadta el a meghívást a darab megrendezésére.

„A Vígszínház európai viszonylatban is a legfontosabb színházak egyike – hangsúlyozza. – Ilyen értelemben fogalmazhatnék úgy is, hogy most értem a pályám csúcsára, de remélem, attól még messze vagyok. Nagy felelősség egy ilyen nagy színházban dolgozni. Csupa híres, elismert színész, a csapat élén Eszenyi Enikővel, akiről szintén csak azt tudom mondani: európai viszonylatban is jelentős színésznő, színházi alkotó. Nagy erő kell ahhoz, hogy az ember ilyen közegben bátran véleményt formáljon, és képes legyen megvalósítani az elképzeléseit. A Vígszínházban engem senki nem ismert. A próbafolyamat elején nem volt mire támaszkodnom. A szakmai múlt ilyen esetben nem érdekes. Itt csak az érvényes, amit az adott pillanatban nyújtasz. Felragyogsz vagy nem? Őszintén mondom: nagyon büszke vagyok arra, hogy a Vígszínházban telt ház előtt fut a rendezésem. Boldogan dolgoznék másodszor is a társulattal. A tűzpróbán túl vagyok. Örülök, hogy átestem rajta.”

Eszenyi Enikő pozsonyi és prágai rendezéseit Martin Čičvák is látta annak idején. Mint mondja: budapesti kolléganője mindkét fővárosban mély szakmai nyomokat hagyott maga után.

„Sok éven át kölcsönösen csodáltuk egymást Enikővel, de az elfoglaltságom miatt csak tavaly tudtuk nyélbe ütni a meghívásomat. A gyerekeim is kicsik voltak, amikor először került szóba köztünk az itteni munka, és izgultunk is mindketten. Én az ismeretlen helyzet miatt, ő pedig talán attól félt, hogy mit kezd majd egy ilyen alfahímmel, mint amilyen én is tudok lenni. Ráadásul két rendező! Ő pedig, ebben a helyzetben a darab főszereplője, Myrtle Gordon, az ünnepelt színésznő. Sokat tanultunk egymástól. Olyanok voltunk, mint a saját territóriumát kijelölő két párduc. Igen, ez ilyen munka volt! Mosollyal átitatott küzdelem. Ha Enikő olykor makacsul bojkottálta is a kérésemet, egy idő után visszatért hozzá, és elfogadta. Neki is voltak ötletei, amelyeket három héttel korábban még elhárítottam, aztán a végén mégis beépítettem az előadásba. A pozíciónkat mindketten megvédtük. Ő is, én is elértük, amit akartunk.”

Ezerszáz férőhelyével a Vígszínház Európa legnagyobb színháza. Az utána következő bécsi Volkstheater kilencszáz néző befogadására alkalmas. A Burgtheater még kisebb. Egy ilyen nagy színházban komoly erőfeszítést kíván a színésztől, hogy a legutolsó sorban és az erkélyeken is érthető legyen. Martin Čičvák szerint ugyanilyen fontos, hogy az előadást ugyanúgy szeresse egy filozófiatanár vagy egy ifjú színházi szakember, mint egy kórházi nővér vagy egy cipőbolti eladó. 

„Ez minden színházban így kell, hogy legyen. Kisebb térben természetesen minden gyorsabban ér célba. A gondolat is, az energia is, a humor is. Mindenki számára érthető, amit rendez, legyen az a Hamlet, A diktátor vagy legutóbb a Mágnás Miska. Én az ő előadásait úgy nézem, mint a szivárványt. Az sem hagyja közönyösnek az embert. A legnagyobb cinikust is megállítja az útján, kiszállítja a kocsijából. Enikő pedig maga a szivárvány.”

Hogy miben látja Martin Čičvák a magyar színészek különlegességét?

„Ma már jól megkülönböztethető a német, az orosz, a lengyel, a román és a magyar színház. A cseh színházban ott a német hatás. A minimalizmus. A magyar színész minden este a bőrét viszi a vásárra. Mindent belead. A lelkét teszi ki a színpadra. Teljes valójával átadja magát a darabnak. A csehek és a németek visszafogottan játszanak. A német színész, ha nem vetkőzik mezítelenre, vagy nem áll fejre a színpadon, mintha ott sem lenne. Csehországban is születnek szép előadások. Prágában most a Dejvicei Színház a legfelkapottabb a nézők körében. Nyilván azért is, mert ott filmszínészek, sztárok játszanak. Száz embernek kis színpadon természetesen könnyebb civil módon játszani, mint ezerszáznak, hiszen kisebb térben minden másképp hat. A cseh színész óvakodik a színpadi gesztusoktól. A magyar színész színpadért kiált.”

Legközelebb a Vinohrady Színházban lesz bemutatója. Utána, ugyancsak Prágában, a Rokokó Színházban Juraj Kukurával dolgozik, majd a Činoherní klubban kezdi el az Equus próbáit. 

„Régi vágyam Márai Sándor műve, A gyertyák csonkig égnek. Háromszor olvastam a regényt, nagyon a szívemhez nőtt. Ezt majd Kassán szeretném megrendezni, de előtte Molnár Ferenc Liliomával szeretnék megbirkózni. Láttam a vígszínházi előadást, ifj. Vidnyánszky Attila kiváló rendezését. Ez most nagyon nagy lendületet adott. Arról nem is beszélve, hogy mivel édesanyám oldaláról magyar vér folyik az ereimben, régi vágyam teljesül, ha végre magyar szerző művével állhatok a kassai közönség elé. Édesanyám lelkes olvasója az Új Szónak, a magyar véremet pedig letagadni sem tudnám. Nem vagyok én száraz entellektüel. Minden alkalmat megragadok, hogy vigadhassak. Még akkor is, ha éppen sírni volna kedvem.”