A régmúlt értékeit adja tovább

Zenés időutazásra várja a november 18-i VÍG-Budapest 150 című előadás nézőit a Jászai Mari-díjas színész-rendező, aki művész doktori diplomáját a Vígszínház első igazgatójáról, Ditrói Mórról írta.

Hogy mennyire volt víg a 150 évvel ezelőtti Budapest? Fesztbaum Béla pontos választ ad a kérdésre.

„Budapest akkor a fellendülő, gyorsan fejlődő korszakát élte, ebből a szempontból tehát valóban víg volt. Olyan útra lépett rá, amelynek a végén, az 1900-as évek elején már csodálatos épületei, gazdag intézményhálózata és fényes körútja volt. Úgy festett, mint egy világváros. Ennek a korszaknak az ívét, lendületét, a Monarchia eredményeit élvezhetjük ma is. S mint egy jó házasságban, ahol a felek összecsiszolódtak, a város és a színház is összeért. Együtt élték meg ezt a közel másfél évszázadot. Sok közös pontjuk, történetük van, amelyekről csodás dalok születtek.”

Mára ezek a szerzemények örökzöld slágerekké nemesedtek. Továbbviszik a főváros egykori lakóinak örömeit, gondjait, utcák és terek, a Duna-parti séták emlékeit, az élet eseményeit, apró mozzanatait. A dalok révén elevenedik meg Budapest és a Vígszínház közös története, amelyet olyan remek szerzők komponáltak szerzeményeikbe, mint Kálmán Imre, Zerkovitz Béla, Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs vagy éppen Cseh Tamás, Presser Gábor és Dés László.

„A Vígszínház egész társulata megmutatkozik ezen az esten – mondja Fesztbaum Béla. – Kétszer bő egy óra során mindenki színpadra lép. A dalok zöme itt szólalt meg először, itt aratta talán a legnagyobb sikerét, vagy máshonnan indult, és itt kötött ki. A Vígszínház elsősorban prózai színház, de állandóan kacsintgat a zenés műfaj felé. Ez a mostani koncert egy picit talán mégis több lesz, mint exkluzív gála. Egy pompás időutazás, amely a 19. század végéről startol, átível a húszas-harmincas-negyvenes éveken, a háborús időszakon, megidézve az ötvenes-hatvanas éveket, majd megérkezik a jelenbe, a grundra, A Pál utcai fiúk sikeréhez, hiszen a Mi vagyunk a grund című fogadalmi dal a társulat életében is meghatározó.”

Van egy távoli rokona a VÍG-Budapest-koncertnek. A Marton László rendezésében 1994-ben bemutatott, szüleink és nagyszüleink emlékére készült Össztánc, amellyel Pozsonyban és Prágában is vendégszerepelt a társulat. Új műfaj született akkor Magyarországon, hiszen mindent szavak nélkül, a tánc, a mozdulatok, a gesztusok nyelvén mondtak el a szereplők, megidézve történelmi érákat és évtizedeket. Fesztbaum Béla is az előadás egyik szereplője volt.

„Bár nem méri és nem is mérheti magát a VÍG-Budapest-koncert az Össztánchoz, ez a mostani előadás is felmutat egy történelmi tablót. Szórakoztatni és elgondolkodtatni is próbál egyszerre. Láttatja majd, hogyan éltünk Pesten, Budán és a Vígszínházban, s remélhetőleg ez a kapcsolat, amely egykoron megköttetett a főváros és a teátrum között, a következő években is élni és virágozni fog. Amikor megszületett a fejemben az est, az a gondolat vezérelt, hogy ne csak egy egyszerű koncert legyen, adjon ennél többet, mozduljon el egy színházi előadás felé. Nagy megtiszteltetésünkre úgy döntött a főváros, hogy hivatalos megemlékezésként ezzel a gálával ünnepli magát. Örömmel mondtam igent Rudolf Péter igazgató úr felkérésére, hogy megrendezzem ezt a nem mindennapi műsort. Először is meg kellett találnom, hogy a színészek közül kinek melyik kor, melyik dal, melyik attitűd áll a legközelebb az egyéniségéhez. Lesz, aki egyénileg énekel, lesznek, akik trióban, kvartettben szólalnak meg. Színpadi szituációkat kellett teremteni mindenkinek. Jelenlegi összetételével természetesen a társulat is alakította az estét. Igazán remek hangok szólalnak meg. Mindenki megkapta a neki való feladatot, amelyet örömmel és jól tud megvalósítani.”

Amellett, hogy rendezője, a szerkesztője is a koncertnek a jeles színművész.

„Mester Dávid személyében, aki a Vígszínház zenei munkatársa, segítségem is volt a szerkesztésben. Harmincnégy tagú zenekar élén áll majd a színpadon. Mivel számtalan dal, sláger köthető a Vígszínházhoz és Budapesthez egyszerre, nagyon erős szerkezeti ollóra volt szükségünk. Ami viszont bekerült a műsorba, azt a társulat szereti, és örülnénk, ha a közönség is elégedett lenne vele. Én a konferanszié szerepét töltöm majd be, az átkötő szövegeket mondom el. Énekelni most nem fogok, meghagyom a terepet a kollégáknak, de az én életemből továbbra sem marad ki Seress Rezső, a Szomorú vasárnap világszerte ismert szerzője. Ezután is boldogan viszem bárhová a Seress-estemet.”

A zenés darabok a Vígszínházban sem hiányoznak a művész életéből. A padlásban kétbalkezes rendőrként kezdett, aztán detektív lett, majd Témüller, a besúgó házmester. Játszott a János vitézben, az Egy csók és más semmiben, A dzsungel könyvében, a Fekete Péterben, Rácz tanár úr A Pál utcai fiúkban. Vissza-visszatérő vendége Kern András koncertjének, és a Grund – vígszínházi fiúzenekar alapító tagja. Egerből tizennégy évesen került a szentesi drámatagozatú gimnáziumba, onnan vették fel elsőre a színművészeti főiskolára. Azóta Budapesten él. Színháztudományi kutatásai révén szinte mindent tud a Vígről, amelynek 1997 óta a tagja.

„Amikor először jártam Budapesten, a nagyságával varázsolt el. Kisvárosból jöttem ide, picit talán meg is ijedtem. Később, amikor már Szentesről érkeztem, ami még Egernél is kisebb, már egy kis tudás és tapasztalás birtokában voltam, és elkezdett izgatni a város történelme. Főiskolásként bekerültem a VIII. kerületbe, a Vas utcába, a Palotanegyedbe. Huzamosabb ideig ott laktam, és az akkori vonzalmam e városrész iránt ma is változatlan. Nagyon kedvelem a Múzeumkertet, a Bródy Sándor utcát, a József körutat és a környékbeli kis utcákat. A Vígszínház pedig még közelebb hozott ahhoz a világhoz, szerzői gárdához, amelyet a mai napig nagyon szeretek. Közel érzem magamhoz, és amennyire csak tehetem, a régmúlt értékeit a mának közvetítem.”

A szerző a Vasárnap munkatársa