Magyar pályatársak Luciano Pavarottiról

Budapest.

Budapest. A csütörtökre virradóra elhunyt Luciano Pavarottit sok szál fűzte a magyar zenei élethez, szívesen dolgozott Budapesten és külföldön egyaránt magyar muzsikusokkal – állítja egybehangzóan az MTI által megkérdezett három operaénekes, Kincses Veronika, Marton Éva és Gáti István, valamint a MÁV Szimfonikusok sajtóreferense, Strausz Erzsébet.

Kincses Veronika Kossuth-díjas, érdemes művész szerint óriási veszteség Luciano Pavarotti halála, nemcsak azért, mert véleménye szerint a világ legszebb tenorja volt, hanem mert rengeteget tudott a szakmáról.

A neves magyar szopránénekesnő énekelte Mimit a legendás, 1986-os budapesti Bohémélet előadáson. Kincses Veronika szerint Luciano Pavarotti kitűnő partner volt, mindössze egy háziszínpadi próbával készítették elő az előadást, amelyet azóta is az Magyar Állami Operaház egyik legnagyszerűbb produkciójaként emlegetnek.

Marton Éva Kossuth-díjas szopránénekest Düsseldorfban érte a gyászhír, ahol a Jenufa című Janáček-operában lép föl. Mint arról beszámolt, számos személyes emlék köti Luciano Pavarottihoz, az emberhez.

Felidézte, hogy New Yorkban például egy házban laktak, amikor a Trubadúrra készültek. Az egyik próba után meghívta Marton Évát és férjét, főzött nekik spagettit. „A tészta legyen al dente, és a petrezselymet egészen apróra kell vágni” – emlékezett az énekesnő a híres tenor szavaira.

Marton Éva szerint Luciano Pavarotti a legértékesebb énekes egyéniség volt a maga idejében, igazi színpadi személyiség. Beszámolt arról is, hogy egyszer a milánói Scalában egy Tosca előadásba kellett beugrania, a ruhapróbára sem volt ideje, csak a színpadon találkoztak Pavarottival. Nem értette, hogy a tenor a főpróbán miért fogja a hátát, a színfalak mögött derült ki, hogy a ruha szétnyílt. Később San Franciscóban is találkoztak, ahol a tenor arról panaszkodott neki, hogy már nem öröm az éneklés. Marton Éva szerint szomorú volt látni, hogy mint romlik az énekes fizikai állapota.

Gáti István bariton a Bécsi Staats?operben a Bohéméletben és az André Chénierben is színre léphetett Luciano Pavarottival.

„A legjobb korszakának végén találkoztam vele” – mondta Gáti István. A kéthetes próbaidőszak kemény, de tanulságos munkával szolgált, és érdekes volt látni-hallani, mekkora ünneplés és érdeklődés kíséri az olasz énekes minden léptét, tette hozzá.

Luciano Pavarotti egészségének romlását sajnálattal tapasztalhatta a MÁV Szimfonikus Zenekar is, de emlékeikben inkább a nagy művész marad meg, hiszen összesen hétszer léphettek vele pódiumra – mondta el Strausz Erzsébet, az együttes sajtóreferense.

Beszámolója szerint először 1998-ban Lyonban, majd 1999-ben a három tenor tokiói koncertjén, itt 32 ezren hallgatták a műsort. Ezután Bejrútban, Aschaffenburgban, Münchenben kísérték szólóestjeit. 2005-ben találkoztak vele utoljára, előbb Düsseldorfban majd Stuttgartban. A két koncert közötti néhány napban láthatták, hogy Luciano Pavarotti egészsége mennyire változó.

Strausz Erzsébet hozzátette: ekkor volt alkalmuk 70. születésnapján köszönteni a művészt. Mint felidézte, bár tolókocsiban vitték Luciano Pavarottit a pódiumig, de ha énekelt, mindenki elhitte, hogy ő az a szerelmes férfi, aki meghódíthatja a nőt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?