Magyar irodalmi régiók

A magyar irodalmi régiók helyzetével, kialakulásával foglalkozik a Magyar tájak – magyar irodalom című esszéjében Pomogáts Béla irodalomtudós. „A nemzeti irodalmak – a humanizmus, a felvilágosodás, végül a 19. századi liberalizmus egységesítő hatására – regionális irodalmi kultúrák közeledése, illetve egyesülése révén jöttek létre, mindazonáltal érezhetők voltak akár a 19., akár a 20. században azok a törekvések, amelyek a korábbi regionális hagyományok felújítását tűzték ki célul maguk elé.” Rámutat a szerző arra is, a magyar nemzeti irodalom 20. századi decentralizációját nem a regionális kultúrák újólagos megjelenése készítette elő (mint a német vagy a francia irodalom esetében!), hanem a trianoni békediktátum kényszere, a történelmi és politiai realitások alakították ki. Ennek következménye lett, hogy a magyar nemzeti irodalomból négy, majd öt ország (Magyarország, Csehszlovákia, illetve Szlovákia, Románia, Jugoszlávia, illetve a délszláv utódállamok, továbbá a Szovjetunió, illetve Ukrajna) magyar irodalma lett.

A szépirodalmat Tőzsér Árpád, Tóth Elemér, Gyüre Beáta, Poór József és Antalík József versei, valamint Aich Péter Magány című elbeszélése és Duba Gyula Hangulatok (Télutó) című kisprózája képviseli. Történések címmel közli a lap Gál Sándor emlékeit az elmúlt négy évtizedről.

A Szemtől szemben rovatban Gömörország szerelmese címmel Juhász Dósa János beszélgetését közli a folyóirat B. Kovács István gömörológussal. Megindítóan szép emlékezés ez egy küzdelmes életről, melyben nemcsak a küzdelem java és értelme tárul elénk, hanem a kudarcok sokszor bosszantó, kikerülhetetlen tényei is. Az értekező prózában Grendel Lajos Magyar líra és epika a 20. században című kis irodalomtörténetének 14. része Illyés Gyula munkásságát mutatja be. Polgár Anikó tanulmánya („Holtig Ulyssesnek Penelopéje leszek” címmel) Dayka Gábor magyarításaival, fordítói munkásságával foglalkozik. A Nyelv és élet rovatban Jakab István időszerű nyelvi és nyelvművelési kérdésekkel foglalkozik, A magyar standard kialakításának útján címmel.

Néprajzi vonatkozásban Csáky Károly írását említhetjük a húsvéti népszokásokról. A Tallózó rovat Jakab Attila tanulmányát közli, aki Júdás evangéliuma címmel az egykor hűséges, később árulóvá lett tanítvány szerepével foglalkozik. Utal a szerző a későbbi áruló Új szövetségbeli előfordulásaira, beleértve Júdás demonizálását is a János evangéliumában. Foglalkozik a szerző a hagyomány és a kézirat kérdéseivel, s azzal a hittudomány képviselőit lázba hozó eseménnyel is, melyet az 1970-ben felfedezett, szahidi kopt dialógusban írt (4-5. századi) kézirat okozott. Rodolph Kasser genfi profeszszor szerint ez a lelet „botrányt okozott az ősegyházban”. Jakab Attila nem osztja ezt a véleményt, szerinte csupán „mérsékelt horderejű és kevésbé ismert írásról van szó“. A folyóiratot Fodor Kata rajzai illusztrálják. (zsolt)