Magasra tették a mércét

Tegnap értek véget a Dunaszerdahelyi Zenei Napok. Az egyre népszerűbb rendezvénysorozat ötletgazdája és szervezője Lipcsey Ildikó, a helyi zeneiskola igazgatója. Vele készült az alábbi beszélgetés.

Tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a fesztivál. Különbözött valamiben az előzőektől?

Egy lényeges dologban – a színvonalában. Binder Károly dzsesszzongorista, Szokolay Balázs zongoraművész és a Budapest Saxophon Quartet tagjai élvonalbeli, világjáró muzsikusok, a produkciójuk is ennek megfelelő. A legnagyobb sikere a Saxophon Quartetnek volt, a hallgatóság szinte el sem akarta engedni, újabb és újabb ráadást követelt. A cédéiket vitték az emberek, mint a cukrot, mind elfogyott, pedig ilyenkor általában 5-6 darab kel el. Binder preparált zongorára írt saját szerzeményeinek különös hangzása is nagy tetszést aratott, Szokolay tüneményes játéka nemkülönben. A debreceni Talamba ütős együttes szabadtéri előadása, a pozsonyi Női Kamarazenekar és a többi produkció is átlagon felüli színvonalat képviselt.

Volt elég közönség?

Legtöbbször telt ház volt, és nagyon forró hangulat. Az előadók nem győzték dicsérni a dunaszerdahelyieket, azt mondták, érezték a közönség soraiból feléjük áradó, rendkívül inspiráló pozitív kisugárzást. A vendégművészek általában nagyon meg vannak lepődve az itteni fogadtatástól. Amikor megérkeznek, látják, hogy ez egy kisváros, nem számítanak telt házra, lelkes közönségre még kevésbé. És amikor a hallgatóság nem akarja őket leengedni a pódiumról, nagyon boldogok. Közben ezek világot járt emberek, Szokolay Balázs például harminc országban koncertezett, mégis szemmel láthatóan jól érezte magát nálunk. A Budapest Saxophon Quintet az új református templom akusztikáját magasztalta. Ez nem kis dolog, hisz világszerte rengeteg terem akusztikáját kipróbálta már ez az együttes, amely 2000-ben elnyerte a világ vezető szaxofongyártó cége, a párizsi SELMER kizárólagos reklámszerződését.

Kik járnak a hangversenyekre?

Ezek azok az emberek, akik visszajárnak, a kezdetektől ott vannak minden fesztiválunkon. Ez a mi stabil közönségünk. Aztán vannak, akik olvastak vagy hallottak az előadóról, pozitív információik vannak, azért jönnek el. Szokolay Balázs zongoraestjén is sok olyan ember volt, akik különben nem járnak a koncertjeinkre.

Sok izgalommal jár a fesztivál szervezése, rendezése?

Időnként van ok az izgalomra. Nem mindegy, hogy mennyien jönnek el egy-egy koncertre, idejében ideér-e a meghívott művész, jó hangulata lesz-e az előadásnak. Mert van, amikor nem tudja megfogni egy produkció az embereket, csak illendőségből tapsolnak, ezt érezni a levegőben. Akadnak különösen stresszes szituációk is, amikor az utolsó pillanatban lemondja valaki a szereplését. Most is volt ilyen, de szerencsésen megoldódott a probléma, és a kitűnő produkció kárpótolta a nézőket a várakozásért.

Most is ingyenes minden hangverseny?

A belépés ingyenes, aki esetleg támogatni kívánja a rendezvényt, bedobhatja az erre szánt összeget a mindig kikészített dobozba.

Megtelik a doboz?

Nem szokott sok pénz összegyűlni, épp csak annyi, amiből fedezni tudjuk a fellépők számára a frissítőket. Kedves kötelességünknek tartjuk megvendégelni a művészeket, a zeneiskolás növendékeink szüleit mindig megkérjük, süssenek valamit, mert a finom házi ízeknek nagyon tudnak örülni a művészek. Ha már anyagilag nem tudjuk megfelelő módon honorálni őket, legalább így igyekszünk meghálálni a kapott élményt.

Milyen forrásokból fedezték a költségeket?

A várostól százezer koronát kaptunk, harmincezerrel többet, mint tavaly, Binder Károly honoráriumát pedig a Magyar Intézet állta. Az előadóművészek rendkívül nagyvonalúak voltak, a szokásosnál jóval alacsonyabb árat szabtak, mert úgy érezték, missziót teljesítenek itteni szereplésükkel. De még így is túlléptük a keretet, a tartalékpénzünkhöz kellett nyúlnunk. Ez a tehetséges gyermekek támogatására alakult Talentum Polgári Társulat Alapítványának a pénze, amelyen főleg hangszereket szoktunk venni, hogy kölcsönözzük azoknak a növendékeinknek, akiknek nincs saját hangszerük.

Nem fog ez az összeg hiányozni?

Nagyon szeretnénk remélni, hogy a Kulturális Minisztérium, amely korábban is támogatta a zenei napokat, nem feledkezik meg rólunk, és így a pénz visszakerülhet oda, ahonnan elvettük.

Most, hogy vége a rendezvénynek, és ekkora sikere volt, fellélegzett?

Máris azon törjük a fejünket, milyen legyen a jövő évi műsor. Az idei nagyon magasra tette a mércét, most már azon kell igyekeznünk, hogy tartsuk ezt a színvonalat, rosszabb már ne legyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?