Egy alaptúra a Magas-Tátrában: a Nagyszalóki-csúcs

A Nagyszalóki-csúcs a harmadik legmagasabb magas-tátrai csúcs, amely a nyári szezonban szabadon hozzáférhető. A Kriván (2494 m) és a Tengerszem-csúcs (Rysy, 2503 m) mellett nélküle egyszerűen nem lehet teljes a túrázó gyűjteménye a szlovákiai hegységek leghíresebbikében.

Egyenesen fölfelé!

Az útvonal megadásánál nem kell sokat vesződni a különböző jelzések megadásával és kombinálásával – ugyanis mindössze annyi dolgunk van, hogy Ótátrafüreden (Starý Smokovec) megkeressük a kék ösvényt, majd követjük azt egészen addig, amíg véget nem ér, vagyis a csúcsig!

A bő 14 kilométeres túrán nagyjából 1450 méteres szintkülönbséget kell megtennünk. Egyik sem rendkívüli, de egyszersmind nem is alacsony szám. Ne gondoljunk azonban semmiféle „átlagosságra”, hiszen ilyesmiről nem igazán lehet beszélni a Tátrában. Itt mindegyik hegyet és útvonalat önmagával kell mérni. Biztosnak kell lennünk abban is, hogy több, ki-ki teherbírásától vagy tervezésétől függően 5-10 órán keresztül bírni fogjuk a horizontális és vertikális métereket.

A csúcsmenetet a Tarajkáról (Hrebienok) is lehet kezdeni, ahonnan a Felső-turistautat (Tatranská magistrála) jelentő piros jelzés segítségével juthatunk el a nagyszalóki alatti kereszteződésig, hogy aztán ott jobbra forduljunk a kék jezésen. Maradjunk csak azonban a legegyenesebb útnál!

A lassú változások

Ótátrafüredet magunk mögött hagyva nagyjából 3,5 kilométert kell megtennünk az erdőn keresztül ahhoz, hogy lassan elkezdjen kibontakozni szemünk előtt a nagybetűs látvány. Az első szakaszokon azonban készüljünk arra, hogy még mindig a 20 évvel ezelőtti vihar által letarolt, s láthatóan magára csak lassan találó fenyvesen visz át az utunk. A tájseb azonban lassan eltűnik, s főleg az említett kereszteződés után kellemes, tipikus fenyőerdőn át gyalogolhatunk. Az idillbe csak az rondít bele, hogy… Hát hogy sokan a szó szoros értelmében odarondítanak az ösvény mellé, ha látnak legalább egy félreeső fél négyzetmétert. Nehezen érthető, mi kell még ahhoz, hogy ez megszűnjön, s a magukon könnyíteni akarók a legrosszabb esetekben legalább beljebb vonuljanak az erdőbe.

A csúcs felé tartó menet a Csorbás-gerincet (Štrbavý hrebeň), 1500 tengerszint feletti magasságot az első kilátópontnál, a Miksa-magaslatnál (Maximiliánka) elérve „áll irányba”. Innentől kezdve 3,5 kilométert és jó 900 méteres szintemelkedést kell megtennünk a célig. Gondolkodtam, milyen hasonlat írná le a legjobban ezt a menetet, s alighanem „zarándoklatnak” nevezném. A gerinc egy-ségessége, a terep lassú, fokozatos váltakozása, és persze a Nagyszalóki-csúcs nem szűnő mágneshatása ugyanis ilyen hangulatot ad az egész gyaloglásnak. Előzetesen azt hittem, unalmas és monoton lesz ez a szakasz, de nagyobbat nem is tévedhettem volna. Talán azért volt ez így, mert túl komolyan vettem a szlovák leírásokban a Csorbás-gerinc jellemzésére leggyakrabban használt „végtelen” jelzőt.

Egyfelől ott van a kilátás. Kétfajta látvány fog variálódni a szemünk előtt. Az egyik a Lomnici-csúcs és környékének hegyei, együtt a Közép-orom (Prostredný hrot) vad gerincével és tömbjével, ill. a fokozatosan feltáruló Nagy-Tarpataki-völggyel (Veľká Studená dolina). A másik pedig maga a Tátra alatti katlan, a Szepesség és Liptó metszéspontja, amelyre egyre jobban ráláthatunk, legyen szó Poprádról vagy bármelyik kisebb településről. Ami pedig a szemünk látóterébe eső közvetlen környezetet illeti, igazi tanösvénynek tarthatjuk a Csorbás-gerincet, ahol könnyedén megfigyelhetjük a tátrai és magashegyi természetet, annak szintjeit.

Érdemes még néhány szót ejteni a nagyszalóki északi oldalról is, amit számos, a völgybe leszakadó gerinc és szakadék díszít, s ahova néhány ponton le-letekinthetünk. Szélsőségesen más képet nyújt innen a hegy, mint délről. A kontrasztot lentről leginkább Tátralomnic irányából érzékelhetjük, ahonnan pontosan megfigyelhető a kétarcúság. Az északi oldal több pontja kedvelt, de egyben veszélyes téli mászóhely.

A csúcs alatti néhány száz métert változatos elhelyezkedésű és formájú sziklaormok, gerincpúpok díszítik. Egy közülük gyakorlatilag mellék- vagy előcsúcsnak számít, ez pedig a Királyorr (Slavkovský nos, 2283 m) – amely állítólag arról kapta a nevét, hogy Mátyás király egészen idáig jutott fel, miközben zergékre vadászott. Habár jelölt ösvény nem vezet rá, láthatóan sokan megnézik maguknak közelebbről is. Ettől a ponttól számítható a hegy világosan behatárolható, különálló csúcssapkája, amelyre kitartó baktatással lehet feljutni.

A Nagyszalóki-csúcs kényelmes, nyugati–keleti tengelyen futó, óriási sziklataréjban végződik. Sokan elférnek itt, nem kell különösebb tumultusra számítani még többtucatnyi túrázó esetében sem. Szinte mondani sem kell, hogy a körkörös panoráma önmagáért beszél, különösen vonzza a tekintetet a Gerlachfalvi-csúcs tömege, de a látnivalók sora tiszta levegő esetén szinte végtelen.

A legmagasabb pontot a Buchholtz György evangélikus lelkész és három társa emlékére emelt kereszt jelöli. Ők az első jegyzett megmászók, 1664. július 16-án jutottak fel kétnapnyi menetelés után. A Szlovákiát 2024-ben eluraló medvepánik kapcsán érdemes hozzátenni, hogy az eredetileg 12 tagú csapatuknak az éjszakázás során égő fáklyákkal kellett elűzniük a környék medvéit.

Tömeg és időjárás

A Nagyszalóki-csúcs nem annyira népszerű a túrázók számára, mint a Kriván vagy a Tengerszem-csúcs. Ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lenne forgalom a lejtőin. Sőt! Az emberek áramlása folyamatos, de egy-egy szűkre szabott útszakasztól eltekintve itt azért ritkán kell arra várni, hogy az előttünk levők vagy a szembejövők A-ból B-be jussanak.

A Nagyszalóki-csúcs talán legnagyobb előnye, hogy a fel- és lemenet szinte teljesen biztonságos terepen halad keresztül. Csupán néhány százméternyi szakasz olyan, hogy láttára elbizonytalanodhatnak a felkészületlen túrázók, ill. ahol némi pluszfigyelem is elkél. Azt is lehetne mondani, hogy kezdők számára ideális cél lehet ez a kevés kockázatokat, de mégis teljes értékű magashegyi élményt jelentő túra.

A csak lassan szűnő forró nyár kapcsán nagyon fontos, hogy megfelelő mennyiségű ivóvízzel vágjunk neki a Nagyszalóki-csúcs ösvényeinek. Ez a szabály természetesen minden egyes napnak kitett túrára igaz lehet, ám jegyezzük meg, hogy a hegy érintett oldala déli tájolású. Szinte napkollektorként fogja fel a napsugarakat, s az erdőövezet után csak egy-két olyan sziklatömb van, ahol árnyékot találhatunk.

Az időjárás tekintetében, hogy még összetettebb legyen a helyzet, mindenképpen készüljünk az esetleges rossz időre is. Esetemben az adott napon dél körülre kivétel nélkül minden egyes előrejelzés legfeljebb gyenge esőt prognosztizált, ám ehhez képest a csúcson enyhe havas esővel (!) kevert komolyabb csapadék fogadott, ráadásul legalább öt távolabbi menny-dörgést számoltam meg (emiatt páran vissza is fordultak a csúcs alól). Nem lehet elégszer leírni, hogy a magashegyeknek saját időjárásuk van, s ezzel mindig számolni kell.