Huszadik alkalommal adták át az MTV Video Music Awards-díjakat. Az est fénypontja Madonna, Christina Aguilera és Britney Spears közös műsora volt, amely érdekes végkifejletbe fajult.
Madonna csókjai
Mint ahogy arról egy hete beszámoltunk, az előzetes várakozásoknak megfelelően Missy Elliott és Justin Timberlake kapta a legtöbb jelölést. A szakemberek azt jósolták, hogy Missy Elliott veheti át a legtöbb díjat az est során. “Minden egyes klipjével megpróbál új, korábban még járatlan utakat kitaposni a hölgy. Ő megértette, hogy nem elég jó dalokat írni, kell hozzájuk egy egyedülálló klip is, amely alapján felfigyelnek rá a televíziónézők” – nyilatkozta az est egyik szervezője. A hip-hop lady két díjjal lett gazdagabb. Elvileg megelőzte őt Justin Timberlake, Beyoncé Knowles és a Coldplay, akik három szobrocskával távoztak a gáláról, de Missy vihette haza a legnagyobb presztízsnek örvendő díjat, Az év videója elismerést.
A jubileumi díjátadó fénypontja Madonna, Christina Aguilera és Britney Spears közös színpadi szereplése volt. A popdívák stílusosan a Like A Virgin című dalt adták elő, hiszen 1984-ben Madonna ezzel a szerzeménnyel nyitotta az első Video Music Awards díjátadót. Britney és Christina azokban a menyasszonyi ruhákban léptek színpadra, amelyeket Madonna is viselt húsz évvel ezelőtt. A show megkoronázásaként a Hollywood eléneklése közben Madonna megcsókolta mindkét riválisát. (d,p)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.