Madách máig élő emlékezete

Madách-kastély
Alsósztregova |

Október 5-én, halálának 154-ik évfordulóján, egykori szülőhelyén és egyben végső nyughelyén emlékeztek meg Madách Imre drámaíróról és költőről tisztelők, barátok és egyéb érdeklődők. 

Idén sok fiatal volt a résztvevők között. A Madách Imre Irodalmi Napokat a Szlovák Nemzeti Múzeum Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma Csesztve községgel, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, valamint a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányával közösen szervezte.
 

Újdonságok, változások 
a kastélyban 
Egy új időszaki kiállítás nyílt az idei Madách Imre Irodalmi Napok részeként a kastély alagsorában, amely az 1848–49-es magyar felkelés és függetlenségért folytatott harc történetét mutatja be a kezdetektől a bukásig. Madách Imre részvételét és a forradalmi tevékenységben betöltött szerepét is részletesen bemutatva. Emellett idén további kisebb-nagyobb fejlesztések és változások is várhatók az irodalmi múzeumban. Az ember tragédiáját bemutató kiállítási részben például a Színházi Intézet és Múzeum filmtárából olyan vizuális anyaggal bővül majd a kiállítás, amely részben interaktívvá teszi majd Az ember tragédiájával kapcsolatos látnivalókat. A különböző Tragédia-feldolgozásokból készült válogatás a megfelelő színekben elhelyezve szlovák feliratos szöveggel is megtekinthető lesz, valószínűleg már 2019 első harmadában. 


A nagyobb léptékű változás az egész kastélypark megújulása, amely egy határokon átnyúló pályázat része. Ennek a ma már megvalósulási fázisban lévő pályázatnak a feladata az lesz, hogy a történelmi Nógrád megye szlovákiai és magyarországi részein és Pólyána-hegység és vidéke a pályázatban résztvevő településein az ott megtalálható kulturális örökségeket egy határokon átnyúló útvonallal összekösse. Alsósztregova kastélyának parkjában már el is kezdődtek a munkák. Az elöregedett és veszélyessé vált fák eltávolítása után új telepítés várható, a kastélytól a Madách-síremlékig pedig több kis híd kiépítésével egy rendezett sétány épül majd. Madách Imre 1934-ig egyébként a falu nyugati felén lévő kis családi sírboltban nyugodott. Egy új, díszesebb és méltóbb síremlék építését az első Csehszlovák Köztársaság elnökének, Tomáš Garrigue Masaryknak 1930-as látogatása indította el, akinek anyagi támogatásával megalakult a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Képzőművészeti Társaság. Ez a társaság kapta feladatul az emlékműállítást, de a ma látható síremlék elkészültében végül a Kisfaludy Társaságnak volt meghatározó szerepe. A síremléket a közelmúltban felújították, az egész park legkésőbb 2019 végére készül el.


 

A szellemi hagyaték és annak ápolói
2003 óta – amikor a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma lett a gazdája a korábban a Kékkői Bábmúzeum kissé mostohán kezelt részeként működő, 1964-ben Balassa Géza régész kezdeményezésére alapított Madách Múzeumnak – rendkívül nagy léptékű és értékmentő, értéktovábbadó változáskora került itt sor. A kastély 2012-ben elvégzett teljes műszaki rekonstrukciója után előbb a Madách életét és korát bemutató állandó kiállítás nyílt meg, majd Az ember tragédiája modern, látványos, interaktív és rendkívüli igényességgel megvalósított állandó kiállítása készült el, amely jelenleg is folyamatosan bővül, modernizálódik a látogatói igényeket szem előtt tartva. A múzeum alapításában részt vállalók közül a tíz éve elhunyt Kerényi Ferencre is emlékeztek az idei Madách Imre Irodalmi Napok résztvevői. Nagy becsben tartják Kerényi emlékét, ahogy a kiállítások egyik ma is aktív főkurátorát, Praznovszky Mihályt is, akinek az idei Madách Napokon mutatták be az Arany János és Madách Imre levelezését tartalmazó Tisztelőd s barátod című, hiánypótló munkáját. Praznovszky Mihályt E. Csorba Csilla művészettörténész faggatta. Neki szintén elévülhetetlen érdemei vannak az alszósztregovai kiállítások megvalósításában. 
 

Madách-díjasok szónoki szerepben
Az irodalmi napokon új hagyományt kívánnak azzal, hogy a legnagyobb szlovákiai magyar irodalmi elismeréssel, a Madách-díjjal kitüntetetteket fogják mostantól felkérni a drámaíró sírjánál tartandó emlékbeszédre. Idén elsőként N. Tóth Anikó író, egyetemi oktató volt az ünnepi szónok, aki egyben a Madách Imre Irodalmi Napok üde színfoltjaként verses és énekes összeállítással fellépő ipolysági Szondy György Gimnázium SzondySokk Kisszínpadának egyik rendezője is. Herencsár Viktória cimbalomművész feledhetetlen játéka is említést érdemel. Az idei Madách Imre Irodalmi Napok valós értéket hoztak, új formákkal. Biztos kezekben látható az irodalmi hagyaték sorsa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?