Madách Irodalmi Nap Csesztvén

Csesztve |

<p>Hagyományosan a Nógrád megyei Csesztvén rendezik meg a Madách Irodalmi Napot szombaton annak jegyében, hogy 125 éve volt Az ember tragédiája ősbemutatója - tájékoztatta az MTI-t az eseményt szervező Nógrádi Történeti Múzeum munkatársa.</p>

A művelődési házban délelőtt Lengyel György színházi rendező és Kerényi Ferenc irodalomtörténész beszélget négy Tragédia-rendezésről, majd Az ember tragédiája 1883. évi ősbemutatójáról Kerényi Ferenc tart előadást - mondta Bagyinszki Istvánné.
A Palócföld folyóirat Madách-tanulmányokat közreadó legújabb számát is bemutatják Csesztvén, a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium diákszínpada pedig Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté című reneszánsz komédiáját adja elő.
Délután rendhagyó tárlatvezetést tart a Madách Imre Emlékmúzeumban Kerényi Ferenc, Lengyel György és Kovács Anna, a Nógrádi Történeti Múzeum igazgatója, majd 100 éves a Nyugat címmel Sz. Nagy Mária szobrászművész íróportréiról lesz szó a koszorúzási ünnepség előtt, amelyen Csehy Zoltán dunaszerdahelyi Madách-díjas író mond beszédet.
Nógrád megyében 1983-ban, Az ember tragédiája című dráma bemutatójának századik évfordulóján rendezték meg először a Madách Irodalmi Napot, az eseményt azóta minden évben október 5-éhez, az író, költő, publicista halálának napjához kapcsolódóan tartják.
1983-ban újították fel az 1964-ben megnyitott csesztvei Madách Imre Emlékmúzeumot is. A kúriában, Madách Imre egykori lakhelyén kialakított múzeum Magyarország egyetlen Madách-emlékhelye.
Madách Imre tíz évvel a szabadságharc bukása után kezdte el Az ember tragédiája, a lét alapvető kérdéseit kutató drámai költemény megírását. A Tragédia ősbemutatóját 1883. szeptember 21-én tartották a Nemzeti Színházban, Évát Jászai Mari, Ádámot Nagy Imre alakította. Az ősbemutatóra emlékezve 1984 óta szeptember 21-én tartják Magyar Dráma Napját. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?