Lót és a jólét ára

Ige: „Lefekvés előtt a város férfiai, a sodomaiak, körülvették a házat; ifjak és öregek, az egész nép kivétel nélkül. Bekiáltottak Lótnak, és azt mondták neki: hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd ismerjük őket. Lót kiment hozzájuk az ajtó elé, de az ajtót bezárta maga mögött, és ezt mondta: Ugyan barátaim, ne tegyetek rosszat! Van két leányom, akiknek még nem volt dolguk férfival, kihozom hozzátok, és tegyetek velük, amit jónak láttok, de ezekkel az emberekkel ne tegyetek semmit...”

(1Mózes 19, 4–8)

„S(z)odoma, Gomora” – szokták mondani a régiek, ha valami nagyon megbotránkoztató, szokatlanul sértő dolog történt. Általában a rossznak, az erkölcstelennek a legeslegfelső fokát értve alatta. De hogy mi is az a nagyon rossz, ami miatt emlegetik, sőt maga Jézus is megemlíti az ítélettel kapcsolatban, azt már kevesebben tudják. Szakkifejezésként is ismert a „szodómia” kifejezés (Sodoma város nevéről), ami az értelmező kéziszótár szerint „a nemi eltévelyedések egyik fajtája: állatokkal űzött fajtalankodás”. Tegyük mindjárt hozzá, hogy ez az értelmezés csupán a valami nagyon rosszal magyarázható, mert a Bibliában azért ilyennek nyoma sincs. Ami az idézett igékből is egyértelműen kiderülhet, Sodomában egy erőszakkal párosuló kultikus, pogány vallási eredetű homoszexualitásról lehetett szó. A mai sok kibeszélőshow-n edzett, sokban eltorzult, megfásult véleményű ember talán azt mondja: Ó, hát csak ennyi? Isten mégis azt mondta rá: Mivel már igen sok a jajkiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, lemegyek, hogy megnézzem.” (1Móz 18, 20–21) Pedig a két város képe nem így kerül először a Szentírás olvasói elé.

Az egész ott kezdődik, amikor Ábrahám (akkor még Abrám) és Lót nem férnek meg együtt Kánaán földjén, ahova az Isten ígérete nyomán elérkeztek. Pedig hát szinte fiaként fogadta Ábrahám Lótot, meghalt testvérének fiát, aki így valójában az unokaöccse volt. Csakhogy ekkor már mindkettejüknek sok jószáguk volt, és együtt vándorolva nem bírta a föld eltartani őket. Mondhatnánk, hogy törvényszerűen kezdődtek a veszekedések Lót pásztorai és Ábrahám pásztorai között. Ekkor Ábrahám fölajánlotta Lótnak, hogy váljanak el egymástól, hiszen elég nagy az ország. Az első választás jogát Ábrahám Lótnak engedte át, mondva: ha te jobbra mész, én akkor balra megyek, vagy megfordítva. „Ekkor Lót körülnézett, és látta, hogy a Jordán egész környéke bővizű föld. Mert mielőtt elpusztította az Úr Sodomát és Gomorát, egészen Cóárig olyan volt az, mint az Úr kertje.” (1Móz 13, 10) Mert látszatra maga az Éden kertje, ami Lót szeme elé tárult, elhomályosítva a tejjel és mézzel folyó Kánaánnak ígéretét is. Csakhogy míg ez utóbbit maga az Isten ígérte, az előbbi a nagyon is megcsalható, becsapható emberi szem meglátása csupán. Ebbe a csapdába esett Éva a Paradicsomban, történetünkben Lót, és ha kezünket a szívünkre tesszük, bizony, be kell vallanunk, hogy nagyon sokszor mi is. Pedig a biztonságosnak hitt városról hamar kiderült, hogy csalfa remény, mert már a választás pillanatában is vazallusi viszonyban volt Sodoma, és egy eredménytelen lázadás után a várossal együtt Lót is mindenével fogságra jutott. Csupán Ábrahám és vitézei gyors beavatkozásának volt köszönhető, hogy nem került rabszolgasorsra. Ám mikor Ábrahámnak egy cipőfűző, egy saruszíj sem kellett Sodoma gazdagságából, Lót akkor is ott maradt. Sőt történetünk elején a város kapujában találjuk a többi „tisztes” sodomai polgárral együtt. Pedig a bűnnel, a gonoszsággal kapcsolatban nem létezik független kisebbségi lét; vagy elkülönülsz, vagy cinkossá válsz! Nem csukhatta be a szemét a város romlottsága fölött, hisz a szeme előtt játszódott. Lehet, hogy kezdetben jövevényként meglapult, talán magában berzenkedett, csakhogy aztán jön a fásult közöny, a beletörődés, a megalkuvás, majd az ilyen kis lelki tudathasadások, skizofréniák következményeként a depresszió, amit már nem indokolhatott holmi őszi levélhullással. Már az ép ész határát súrolta, mikor lányai ártatlanságát és életét tette kockára eredménytelenül. Csak az isteni kegyelem az, amely megtartotta őt és szeretteit is ebben a szorultságban. Kimentette őt Sodoma gonoszságából, majd az ítéletéből is.

Jézus Krisztus azt mondja magáról: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19, 10) Egy énekünk így kezdődik: „Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz. Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz.”

A szerző református lelkész