Lokális és globális megközelítés

Eva Děkanovská fesztiváligazgató szerint a városi és regionális televíziók sorsa egész Kelet-Európában meglehetősen mostoha Az elnevezés telitalálat. Egyaránt utal a városi tévécsatornák sanyarú anyagi helyzetére, és a Fő utcai Koldusház tetején díszelgő szobrocskára, melyet talán valóban egy koldulásból házat építő egykori kassai kéregető készíttetett hálája jeléül. Október 10-től négy napon át rekordmennyiségű tévés nyüzsgött a kassai Technika Házában, a 140 résztvevő fele külföldről érkezett, 20 országot képviseltek. Egymás munkájának megismerése, tapasztalatcsere és nem utolsósorban megmérettetés ez az Európában egyedülálló fesztivál, a stábok ugyanis benevezhettek a versenyprogramba is. Az egyszerűség kedvéért idén sem voltak külön kategóriák, a nemzetközi zsűri a tudósításoknál, a dokumentumfilmeknél, a portréknál, az animációs filmeknél, a tényfeltáró riportoknál, a szórakoztató műsoroknál és a reklámnál is ugyanazokat a szakmai kritériumokat pontozta. Az eredeti ötleteket, a jó forgatókönyvet, a vágást, a rendezést egyaránt figyelték, és nem kevesebb, mint hatvanórányi beküldött anyagot néztek végig.

Idén is az emberi sorsok, apró örömök és gondok, szokatlan foglalkozások, társadalmi problémák domináltak, mintegy igazolva a kassai fesztivál életre hívóinak véleményét, miszerint századunk embere az internetnek és a nagy hírtelevízióknak köszönhetően lassan többet tud a világ eseményeiről, mint arról, ami a szomszéd utcában történik, ezért a helyi csatornák szerepe egyre fontosabbá válik. Nem csupán arról van szó, hogy a helyi tévéstáb azonnal ott tud teremni, ahol történik valami, hanem a részletekbe menő, mélyebb, emberibb megközelítésről, helyi ízről is, amire az állami tévéknek nincs műsoridejük. Eva Děkanovská fesztiváligazgató szerint a városi és regionális televíziók sorsa egész Kelet-Európában meglehetősen mostoha, hiszen tulajdonképpen kereskedelmi jelleggel működnek, ám a helyi közösség számára közszolgálati funkciót töltenek be, és teszik ezt nyomorogva, minimális reklámbevételekre, valamint a helyi önkormányzat könyöradományaira támaszkodva.

Anyagiakról bőven esett szó a találkozón, ám a délutáni előadások és szakmai viták során inkább magával a műsorkészítéssel foglalkoztak a résztvevők. Hazánkban először Kassán esett szó jelentős médiafórumon az amerikai terrortámadás „tálalása” során felmerült újságíró-etikai kérdésekről, a sajtó és a terrorizmus viszonyáról. Erről a jugoszláviai tévések mellett egy volt amerikai haditudósító is sok hasznosat tudott mondani, kiderült továbbá, hogy szinte valamennyi résztvevő tévéstáb foglalkozott a terrortámadások helyi lecsapódásával, azaz egy globális történés lokális oldalával. A világ eseményei a legkisebb közösség életét is befolyásolhatják, ám egy helyi történés éppúgy számot tarthat országos, sőt nemzetközi érdeklődésre. Példa erre a kassai városi tévé egyik tudósítása, amely arról szólt, hogy az egyik helyi szálloda bárjába nem engedik be a romákat. Másnap már a minisztériumból telefonáltak a stúdióba, néhány nap múlva pedig megérkeztek Kassára a külföldi tévéstábok is.

Pillanatkép a fesztiválrólFotók: Internet A hírműsorok mellett sok helyi műhelyben rövid dokumentumfilmek, természetfilmek és gyermekprogramok is készülnek, ezek legtöbbször szintén életszerűbbek az országos csatornák filmjeinél, az esetleges apró bakik, a szakmai fésületlenség pedig még emberibbé teszi őket. Azaz egy sehol másutt nem látható, emberközeli tévés nyelv kezd kialakulni, dacolva a hideg profizmust kínáló nagy csatornák diktálta világtrenddel. Persze azért a városi tévék munkatársai is ellesnek ezt-azt a kereskedelmi csatornáktól: a krakkóiak például az új divatműfaj, a realityTV eszközeivel követték egy detektív életének néhány napját. Szintén lengyel versenyfilm mutatta be a mentősök kemény mindennapjait, a kijevi városi tévé utcán tengődő árva gyerekekről készített „követős” filmet, a poprádiak pedig egy szikláról lezuhant hegymászó újrakezdését dokumentálták. Nagy sikert aratott egy volt idegenlégiós élettörténetét feldolgozó sninai film is, melyben a főszereplő által rögzített videofelvételek is helyet kaptak. A jugoszlávok idén is taroltak, a kilenc különböző díjból és elismerő oklevélből négyet vittek haza. Különösen érdekes volt egy vajdasági kis faluról szóló riport, amely négy nemzetiség békés egymás mellett élését mutatta be. A polgármester szerbül, magyarul, szlovákul és bolgárul köszöntötte a kedves nézőket, és elmondta, hogy ezt a kunsztot a falu szinte valamennyi lakója be tudná mutatni.

Fontos megemlíteni, hogy a szervezők idén végre nem érezték annyira egyedül magukat, Svájcban ugyanis tavasszal rendezték meg a regionális sajtótermékek kiállítását és a tévéműsorok nagyvásárát, amelyen az Arany Koldus fesztivál képviselői is részt vettek. A MITIL rövidítés alatt futó svájci seregszemle létrehozói természetesen viszonozták a látogatást. Hat évnyi elszigeteltség után mostantól végre alkalom nyílik filmcserékre, a győztes alkotások turnéztatására, zsűritagok „csereberéjére”. A hazánkban működő mintegy hetven helyi televízió legjobb műsorai akár a nagyvilágba is kikerülhetnek, annál is inkább, mivel a fődíj idén itthon maradt, a Global televízió Talán éppen ön című sorozata nyerte el – nem kis meglepetésre. A zsűri indoklásából világossá vált, hogy a műsor alapötlete tetszett meg nekik, az, hogy véletlenszerűen kiválasztott járókelőket követ a stáb és faggat a riporter, azaz a warholi tizenöt perces hírnév bárkinek megadatik. A kisember élete néha izgalmasabb lehet, mint gondolnánk, és a számunkra fontos események gyakran nem a távoli fővárosban, hanem a szomszéd utcában történnek. Ami pedig számunkra fontos, talán mások számára is érdekes lehet.