Legendás állatok és megfigyelésük

Hogy a varázslótanonc kalandjai a vásznon 2011-ben véget értek, az nem probléma, J. K. Rowling tudta, hogy a HP-univerzumból még temérdek pénzt lehet kisajtolni, így megírta a Legendás állatok és megfigyelésük forgatókönyvét. Az ebből készült film tele van hatásos pillanatokkal, ügyesen idézi meg a Harry Potter-regények hangulatát, de valójában nem szól semmiről. És ez a legfőbb baj a Legendás állatokkal: érezni rajta az izzadságszagot, hogy mindenáron készíteni szerettek volna valamit, ami beviszi a rajongókat a moziba.

Az 1900-as évek elejének New Yorkjában járunk, és nincs se Hermione, se Ron, se Hagrid. Ez egy más világ, ahol a fiatal Göthe Salmander (Eddie Redmayne) futkos az utcán, és szeretné begyűjteni az elkóborolt állatait, amelyek a leginkább cuki szörnyecskékre hasonlítanak. Ha valaki ennél bonyolultabb cselekményre számít, azt el kell keserítsem: a Legendás állatok és megfigyelésük egy városi hajsza szörnyek után, na meg egy sokkal nagyobb Obskúrus után, aki időnként végigszáguld a városon, és csak romok maradnak utána.

Kezdetben még nem is zavaró az elég vérszegény történet, mert a mozi ügyesen szippantja be a nézőjét, a felépített, század eleji New York jól néz ki, és megint csupa varázslatos dolog történik, amiért meg lehet veszni. Aranyos, ahogy egy teljesen civil, konzervgyári munkás belekeveredik a történetbe – Dan Fogler bájosan esetlen alakítása telitalálat, miatta tudunk igazán nevetni –, és helyes, ahogy főhősünk óvja a kis állatait, akik elkezdenek rendetlenkedni a metropolisban. Eközben olyan látvánnyal kápráztat el David Yates rendezése, hogy az állunkat keressük, amikor összeomlanak a New York-i házak. Nagyjából a film feléig tényleg nem tűnik fel, hogy nem történik semmi lényeges, csak aztán lesz egyre kényelmetlenebb, hogy tizenöt percig is azt nézzük, miként etetgetik a megfigyelt állatokat. Menthetetlenül leül a második felére a film, és ezen nem segít a főgonosz érthetetlen kidolgozatlansága sem, akiről az sem derül ki, mit is akar igazából.

Lehet tehát nosztalgiázni a Legendás állatok és megfigyelésük megtekintése közben (még Dumbledore-ra is van utalás), lehet élvezni a látványt és a poénokat, de tartós moziélménnyel aligha fogunk gazdagodni. Talán majd valamelyik folytatásban. Már megerősítették: négy további rész is készül.

Gera Márton