Kultúra

Lázadó mesterek öröksége

Ardamica Zoránt a később születettek költőként, íróként, esetleg irodalomkritikusként vagy egyetemi adjunktusként ismerik. Legtöbben nem is sejtik, hogy hajdan rockzenészként kezdte, illetve mindkét műfajt egyszerre művelte.
Juhász Katalin

2019. január 31. 18:08

Ardamica Zorán

A nyíltan költői nevű Romlás Virágai zenekar élén annak idején saját dalszövegeit énekelte, amelyek zöme közelebb állt a versekhez, de persze hozta a megszokott rocktémákat. Írt színpadi zenét, közreműködött mások lemezein, és irodalmárként is megmaradt zenésznek legbelül ez a losonci születésű, Füleken élő örök lázadó. Olyannyira hogy saját esküvőjéről is majdnem elkésett egy viszontagságos gitárvásárlás miatt. (Ezt meg is írta egy elbeszélésben).

De alapított magyar könyvkiadót (Plectrum) egy olyan városban, ahol egyre kevesebb magyar él, versköteteket adott ki egy, a költészetnek egyáltalán nem kedvező korban, publicistaként határozott hangon fellép az igazságtalanság, a korrupció és a gyógyíthatatlan emberi butaság ellen, irodalomtörténészként pedig általában olyan területekkel foglalkozik, amelyek a periférián helyezkedtek el. 

Amióta megszűnt a nyitrai egyetem hungarológiai tanszéke, zenéből él, ha közvetetten is – zeneiskolában dolgozik. És talán a nebulóknak is jó példát mutat ezzel a Microgramma kiadónál megjelent CD-vel – bár biztos vagyok benne, hogy nem ezért csinálta a Mordent Projektet. 

Ez tehát szerzői lemez, nem egy létező csapat (sajnos), a sok helyről érkező vendégzenészek kész partitúrát kaptak stúdióba vonulás előtt. a. Hárman közülük (Botoš Jozef, Bozó Alexander és Jakab Géza) a szerző kollégái a már említett zeneiskolában, Jónás Tamás (aki nem azonos a költővel) egy fiatal budapesti gitáros, akinek első albumán világsztárok is játszottak. Steve Misik itteni származású, de főleg külföldön zenélő szólógitáros. És ki ne felejtsem Farnbauer Pétert, akit talán nem kell bemutatni a hazai zeneszerető közönségnek. Amellett, hogy basszusgitáron és gitáron játszik, az ő komáromi stúdiójában rögzítették az albumot. 

A kilenc dal teljes egészében Ardamica Zorán világa, már amennyi ráfért belőle a korongra. Illetve két dalnak Németh Attila, a Romlás Virágai egykori gitárosa a társszerzője. Ez a világ a hetvenes években gyökerezik, ami nem csoda, hiszen (pici túlzással) az 1969-es születésű szerző még kortársként hallhatta azokat a rockzenekarokat, amelyeket ma már csak vájtfülű bennfentesek ismernek, illetve azokat a még régebbieket, amelyekre az előbbiek folyton hivatkoztak. Rögtön az első szám második felében például némi Iron Butterfly-os beütést érzek. Felbukkan a mélyből egy réges-réginek ható, de persze teljesen új motívum, hogy elrepítsen abba a korba, amikor a rockzenészek még tényleg tudtak hangszeren játszani. 

Sorolhatnánk a dicső progresszív éra nagyjait, akik hatottak Ardamica Zoránra, de talán felesleges. Maradjunk annyiban, hogy kiváló mesterei voltak, akiknek örökségét saját magán átszűrve újra felmutatja nekünk és a még fiatalabbaknak. Nem érdeklik a divatirányzatok, ahogy korábban sem érdekelték, azt írja, játssza és énekli, ami neki tetszik. A egyszerre igényes és szórakoztató, üdítően változatos, van rajta például egy elragadó, valcerre emlékeztető dal is (Ma már), amit a Stranglers óta, vagy minimum a Blur óta nem hallottam rockertől. A Pepita című pedig, ami szerintem a lemez csúcspontja, egy bizarr, 5/4-es ütemű dal, benne népzenei ihletésű, megbuherált basszusszólóval (merthogy 5/4-es népdal nem létezik). 
A szerző ügyelt rá, hogy a zenészek (is) teret kapjanak, kibontakozhassanak, ne csak kulisszát képezzenek. És arra is, hogy maximálisan kihasználják a stúdió adta lehetőségeket. Kiváló a keverés, jól szól az anyag – nagy kár, hogy élőben valószínűleg sosem hallhatjuk. 
Ami a szövegeket illeti, a legtöbb amolyan történetmesélős. Érezni, hogy irodalmártól származnak, akinek a mondanivaló ugyanolyan lényeges, mint a zene. Pontos látleletet kínál korunkról, szellemes rímekben, miközben önmagával is rendkívül őszinte, sőt gyakran önironikus. Néhány kifejezés, szóösszetétel nagy merészségre vall, például az egyik refrénben ez a sor: „Amortizál a társadalmi kor” (Fogyó reménnyel). Máskor sokkolóan szókimondó: „Megölöm a Nagy Testvért, megiszom az összes vért” (Frázis-dal). 
Mostanra remélhetőleg sikerült kellően felcsigáznom önöket, úgyhogy jöjjön a neheze: a beszerzés. Az album ugyanis nem kapható boltban, az elkészítésére kapott támogatás miatt nem kereshetnek vele pénzt. A YouTube-on három dal meghallgatható szöveges videóval (hátha hamarosan jön a negyedik is?), egyébként meg személyesen Ardamica Zoránhoz lehet fordulni a Facebookon, aki postaköltség fejében bárkinek szívesen küld egy példányt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

„Nem volt maradásom Szegeden”

Frissítve

Újra elmaradhat a brexit

Manchester United–Liverpool

Háromgólos hazai siker és három piros lap a gömöri–nógrádi derbin

Megkérdeztük: Menyhárt és Bugár az összefogásról

Erdogan: szétzúzzuk a „terroristák” fejét, ha nem vonulnak vissza

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!