Lassan készülhetünk a felkelésre

dddddd
Pozsony |

Megoszlanak a szakvélemények azzal kapcsolatban, hogy kerek évfordulónak számít-e a 15. Ráadásul két pandémiás év után sok szervezőt állít dilemma elé a sorszámozás. Az augusztus 26–27-re időzített pozsonyi Uprising Fesztivál könnyű helyzetben van: tavaly és tavalyelőtt is meg tudták rendezni, bár visszafogottabb verzióban.

A 2020-as minifesztivál ráadásul három nappal a határok lezárása előtt zajlott, a külföldi előadók még pont fel tudtak lépni. Arra a kérdésre, hogy anyagilag megérte-e tizenötezer ember helyett az engedélyezett ezerötszázat beengedni, egyszerű a válasz: nem érte meg. A fesztivál presztízsének azonban jót tett a döntés, akár nemzetközi viszonylatban is. A hagyományos dátum, augusztus utolsó hétvégéje járványügyi szempontból mindkét évben szerencsésnek bizonyult, reméljük, idén is az lesz, és nem sodorja el az ötödik hullám.

Mert idén augusztus 26–27-én már a megszokott pörgést ígérik az Aranyhomok (Zlaté Piesky) üdülőövezetben. A fellépők alig férnek a plakátra – és a lista még nem végleges.

Az Uprising eredetileg a reggae műfajra fókuszált (az elnevezés is Bob Marley egyik albumának címe, továbbá szellemes utalás a szlovák nemzeti felkelésre, amelyet a reggae-rajongók akár így is ünnepelhetnek). A teljes nemzetközi élvonal, és valamennyi élő legenda megfordult már a pozsonyi tóparton, de a hazai reggae-szcénának is jót tett a rendezvény – több zenész itt kapott kedvet a műfajhoz, és pár év múlva már valamelyik kisebb színpadon árasztották a jamaikai életérzést.

A „rétegfesztivál” besorolás elkerülése végett egy ideje a minőségi hiphopnak és az elektronikus zenei szcénának is helyet szorítottak az Uprisin-gon – a veterán Roni Size például harmadszor tér vissza, talán ugyanazzal a drum and bass-szettel, amelyet tavaly az eső miatt csak hajnali három körül kezdhetett el.

A fesztivál legnagyobb húzóneve mégsem ő, hanem egy legendás New York-i hiphoptrió, a De La Soul, akik 1989-ben, a legnagyobb gangstarap-őrület közepén csináltak egy intelligens, szellemes szövegekkel teli, káromkodásmentes, jazzelemeket is bőven tartalmazó bemutatkozó albumot, amelyet máig a hiphop egyik mesterművének tartanak a kritikusok. Már a címétől leesett az ember álla: 3 Feet High and Rising, vagyis hogy valami három láb magas, és még mindig emelkedik… (az ötletet Johnny Cash Five Feet High and Rising című dala ihlette). Olyan slágerek voltak rajta, mint az MTV-s rotációban szereplő Me, Myself and I, a Buddy vagy a The Magic Number. A középiskolából épp csak kikerült srácok egy csapásra világhírűek lettek, a kiadó többé nem dumált bele semmibe, még azt is megtehették, hogy második lemezüknek a De La Soul is Dead címet adják. További albumaik már nem fogytak akkora példányszámban, pedig a színvonalból továbbra sem engedtek. Korunk egyik popzsenije, Damon Albarn felkérte őket közreműködésre Feel good Inc. című számba, amelyért 2006-ban Grammy-díjat kaptak. Pozsonyba alaposan felturbózott, Glastonburyben tesztelt zenekarral érkeznek, vagyis nem egy falusi haknit készülnek lenyomni.

A fesztivál másik sztárzenekara a reggae-műfajt képviseli. A Black Uhuru pályafutása furán alakult: akkoriban kezdtek, amikor minden második kingstoni utcában próbált már egy világhírű zenekar. Saját hazájukban, Jamaicában sosem tudtak igazán befutni, de mihelyst kiléptek a szigetről, megőrült értük a közönség. Ők kaptak először Grammy-díjat reggae kategóriában 1985-ben, amikor a kategóriát alapították. Az uhuru szuahéli nyelven szabadságot jelent, ebből kitalálható, milyen témák foglalkoztatják őket elsősorban: a feketék jogai, a társadalmi egyenlőtlenségek. Zeneileg pedig a roots reggae dominál náluk, de szívesen kísérleteznek a dub stílussal is, azaz lecsupaszították a számaikat, gyakran csak az alaplüktetés maradt, azt viszont mindenféle fura torzítókon engedik át. Annyit játszadoztak a régi dalaikkal, hogy új albumot 1994-óta elfelejtettek csinálni, és már nosztalgia-zenekarként kezdtek róluk beszélni, amikor 2018-ban megérkezett az As The World Turns, tele pompás melódiákkal. Két és fél évvel ezelőtt pedig szerepeltek a YouTube-on rendkívül népszerű Tiny Desk Concert sorozatban. A hangulatos tizenöt percet így jellemeze az egyik kommentelő: „Hát, ez egy egészen váratlan öröm. Olyan, mint amikor belépsz a házba és megcsap a kedvenc ételed illata”.

További fontos fellépő a boszniai Dubioza Kolektiv, amely a hiphop, a reggae, a dub és a rock hatásait ötvözi némi bosnyák népzenével. Komoly nemzetközi sikereket könyvelhetnek el, és közéleti aktivistákként is jelentőset alkottak. Ideológiai eszköztárukat szarajevói óvóhelyeken érlelték a város ostroma alatt, így ezek a fiúk valóban tudják, mi az igazi fegyver a negatív energiák ellen. A 2006-os választás előtt lemezbemutató koncertjüket a boszniai parlament előtt tartották, a korrupció ellen tiltakozva. Később egész koncertsorozattal ösztönözték a fiatalokat, hogy jelöltessék magukat és szavazzanak a 2010-es helyi parlamenti választáson.

Augusztus 26–27-én fellép még a tóparton a Morgan Heritage, visszatér Max Romeo (ezúttal lányával, az elbűvölő Xana Romeóval ad közös koncertet), a beatbox-király Dub FX, a még mindig elképesztő hangú Earl 16, a Delinquent Habits, Zed Bias, a Hang Massive, a Medial Banana (az első számú hazai reggae-sztárcsapat), Boy Wonder, Hempress Sativa… és még sorolhatnánk. Még Peter Lipa, a veterán jazzénekes is úgy gondolta, ideje fellépnie az Uprising Fesztiválon. Ő igazi kakukktojásnak ígérkezik, de nem kétséges, hogy befogadják a „felkelők”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?