Zenés felkelés a tónál

Mindhárom állítás igaznak tűnt idén, a 17. Uprisingon is, amely ismét augusztus utolsó hétvégéjén zajlott, és ennek kapcsán ismét felhívnám a figyelmet a frappáns elnevezésre: nemcsak Bob Marley utolsó albumának címét idézi, hanem a szlovák nemzeti felkelést is képbe hozza, rendkívül poénosan.

Mezítlábas fesztivál

Nézzük a tisztaságot, ami az első években még hagyott némi kívánnivalót maga után, ma viszont már akár mezítláb is lehet közlekedni a helyszínen. Azahriah nagyszínpados koncertje után tíz perccel például már söpörték az első szám alatt szétpuffantott konfettit, pedig azok a papírfecnik nyugodtan megvárhatták volna az ottani program végét. Minden eldobott csikket felcsippentettek, az asztalokról rendszeresen takarították a papírtálcákat.

A helyszínen sok apró változtatás történt az évek alatt, volt terepegyengetés, füvesítés, sövény-fazonírozás. Az igazi jamaicai fílinget a tó adja, napközben lehet strandolni. A part menti büfések nagyot kaszálnak ilyenkor, úgyhogy izgatottan várják a kb. nyolcezer kempingezőt, akik között osztrákok, magyarok és csehek is szép számmal vannak. Fürdési lehetőséggel, árnyas fákkal és komfortos kempinggel nem sok fesztivál dicsekedhet, komoly vonzerő ez azok számára, akik nem szeretik a hétvégét egy zajos vidámparkká alakított mezőn álldogálva tölteni.

Nincs tömegnyomor, a vendégsereg szépen eloszlik a placcon, a színpadok közel vannak egymáshoz, de nem úsznak egymásba a zenék, napközben pedig sok a kiegészítő program. A szülők babakocsikkal, fülvédős kis totyogókkal érkeznek. Tizenegy éves korig ingyenes a belépés, és mindig akad valami izgalmas időtöltés, látnivaló – csocsó- és pingpongasztalok, habparti, gördeszka-bajnokság, igraffitizés. Idén egy újdonság, az ülőfoci vagy ketrecfoci (szerintem nincs még neve) aratott nagy sikert, amit nehéz szavakba önteni, inkább fotón mutatom meg online képgalériánkban.

A reggae egyébként abszolút befogadható a kicsik számára, sőt talán egészségesebb ezen felcseperedni, mint bugyuta szlovák gyerekdalokon. Úgyhogy térjünk is a lényegre.

A reggae és rokonai

Az Uprising a régió egyetlen reggae-fesztiváljaként indult, egy konkrét zenei műfajt és annak alstílusait prezentálva. A világ élvonalából fokozatosan szinte mindenki megfordult a pozsonyi tónál. A tizedik évfolyam környékén azonban változtattak a koncepción, bekerült a programba a hiphop, a world music, a soul, sőt tavaly már a Para (rock) és Peter Lipa (jazz) is felléptek itt, idén pedig az elektronikus zene úttörőjének számító The Orb, illetve az örökifjú veterán Transglobal Underground volt a két legnagyobb kakukktojás.

Nézzük először azokat a reggae-sztárokat, akik ragaszkodnak a gyökerekhez. A The Congos 1970-ben alakult jamaicai zenekar, tagjai jelen voltak a műfaj születésénél, már első albumukat a legendás producer, Lee „Scratch” Perry vette gondozásba. Egy hosszabb hallgatag periódus után, 2008-ban kibékültek az alapítók, és azóta szinte folyamatosan utazgatnak a világban. Nosztalgia-haknit vártam tőlük, de kellemesen csalódtam. A The Congos nagypapakorú tagjai pár fiatalabb zenésszel kiegészülve frissen és élvezetesen hozzák a roots-reggae fílinget, emlékeztetve minden merész dub-, electro-dub és dancehall-kísérletezőt a hagyománytiszteletre. Aki ott volt ezen a koncerten, úgy érezhette magát, mint 2012-ben, amikor maga Lee „Scratch” Perry lépett fel 77 évesen zenekarával az Uprisingon. Ő sem csinált őrületes kunsztokat, mégis mindenkit megbabonázott a kisugárzásával. Roydel Anthony Johnson, a The Congos legidősebb tagja 81 éves, de dől belőle a zene, és úgy tűnt, élvezte a pénteki koncertet. 2016-ban már jártak az Uprisingon, akkor azt hittem, először és utoljára. Boldog vagyok, hogy ismét láthattam őket.

És nincs ok az aggodalomra, mert itt a roots-reggae új nemzedéke, akik nem hagyják kihalni az értékeket. A Young Israelites már nevében összefoglalja a lényeget, miközben Desmond Dekker 1969-es Israelites című dalára is utalnak. Ők egyébként tényleg Izraelből jöttek. A reggae ugyanis már rég nem kizárólag jamaicai műfaj, példa erre Marcus Gad munkássága is, aki Új-Kaledónián, vagyis a világ másik felén él, de ragaszkodik Bob Marley örökségéhez, és remek koncertet adott az Uprisingon. Kár, hogy 37 fokban kellett fellépnie, és kevesen merészkedtek a nagyszínpad elé a tűző napra, de ki gondolta volna ezt, amikor 17.30-ra sorolták be őt és Tribe nevű világbajnok zenekarát. A jamaicai Jesse Royal kicsit jobban járt este nyolckor, amikor már csak 33 fok volt. Ő is az új nemzedék képviselője, remek hangja van, ütős dalokat ír, de takarékosságból nem utaztatta ide saját bandáját, hanem európai zenészeket „bérelt”, akik ugyan szépen tették a dolgukat, ám valami mégis hiányzott.

Magyar hangok

Idén az átlagosnál sokkal több magyar szót lehetett hallani, főleg pénteken, amikor Azahriah-rajongókkal telt meg a helyszín. A hátsó sorokban állókat és a fűben heverészőket, akik most ismerkedtek a legnagyobb magyar sztárral, nem igazán lehetett bevonni a csápolásba. Talán azért, mert Azahriah előtt lépett fel a nagyszínpadon az egész fesztivál legprofibb bulikommandója, a bosnyák Dubioza Kolektiv, akik pár éve már csináltak itt egy hatalmas táncmulatságot, és a mostani sem volt kisebb.

Mindenesetre rendkívül pozitív dolog, hogy a magyar előadók jelen vannak ezen a fesztiválon. Azi mellett aznap a Budapesten élő ghánai Sena Dagadu lépett fel a Dub Club színpadon, aki kilenc évvel ezelőtt az Irie Maffiával már a nagyszínpadon is énekelt. A rendszeresen visszajáró G-Ras, azaz Komáromy Gergő is mikrofont ragadott az egyik kisebb helyszínen, ő hosszú évek óta konferálja fel angolul a nagyszínpad sztárjait, tökéletes jamaicai akcentussal.

Zárszó gyanánt

Az Uprising jó példa arra, hogyan lehet egy fesztivál egyszerre jól szervezett és laza, hazai és nemzetközi, szórakoztató és közösségépítő. Évről évre nagy sikert aratnak a szlovák stand-uposok, lehet jógázni, vannak pódiumbeszélgetések különböző témákban (zene, drogok, környezetvédelem) és filmvetítések. Idén például a Bob Marley életéről szóló One Love című filmet nézhettük meg, amely márciusban került a mozikba, és nekünk nem igazán tetszett, meg is írtuk, miért nem. A királyi többes ismét indokolt: alig néhányan ültek a vászon előtt.