Kutyák, lepkék, valamint gongokon és lantokon játszó zenekar a szaunában

Trópusi hőség fogadta a színtársulatokat, s főleg a tornateremből ideiglenesen átalakított Rákóczi stúdióterem klímája viselt meg játszót és nézőt egyaránt. Az újvidékiek Pogánytánc című előadásának szünetében a kavicságyon zakóban némán fekvő színészt két hölgyrajongója legyezgeti. A hőség némileg csak az esti órákra enyhül, s a szabadtéri előadásokon már csak az itt-ott felbukkanó éjjeli rovarokkal kell megküzdeni. Véletlenül két egymást követő előadáson egy-egy lepke is részesévé válik a színházi történéseknek, a kassaiak Gyertyafény keringő című előadásában egy jól megtermett pillangó száll be a képbe, amelyet a két főszereplő, Petrik Szilárd és Dudás Péter be is von a játékba. Az őket követő szatmárnémeti sanzonesten pedig egy lepkés számban, szinte hívásra jelenik meg egy újabb példány, s amikor Méhes Kati az aktuális Marlene Dietrich számnál a lepkét kénytelen felemlegetni (Mint lepkének vonzó a veszedelmes fény), egy kecses, de annál határozottabb mozdulattal agyoncsapja a nem hívott, az előadást váratlanul megzavaró vendéget.

Az újvidéki és a szabadkai társulat szinte az egész repertoárját elhozta Kisvárdára, s hőség ide vagy oda, lenyűgözve ülünk egy-egy előadásukon. Bár mintha ez a megállapítás kevésbé lenne érvényes a legutóbb látott Sirály előadásra, amely meg sem kíséreli a darab újraértelmezését: Radoslav Milenkovic rendezése megelégszik a történet reprodukálásával. S az egyébként igen erős társulat sem tud mit kezdeni a rendezői bizonytalansággal, s apróbb hibák sokasága jelzi, hogy a játszók nem urai Csehov világának. Pedig kár, mert a tóba süllyesztett pódium látványa sokkal többet ígér.

Két előadást hoztak a szabadkaiak, a Várszínpadon elevenedik meg Szulamit tragédiája Bakos Árpád zenéjével és Zalán Tibor librettójával. Ahogy a szakmai beszélgetésen kiderült, pénzhiány miatt az eredeti szövegkönyv az egyharmadára rövidült, s a szedett-vedett jelmez és a játéktérre ránehezedő díszlet sem segíti a játékot, de még a játszókat sem. Az operának szánt zenés drámában már az elején kiderül, hogy Szulamit még szűz, ennél több erényére a továbbiakban sem derül fény (ami nem az ő hibája), és megtudjuk azt is, hogy Salamon is végtelenül bölcs (ezt a kórus legalább tízszer elismétli), s nem is történik szinte semmi érdekes a darabban, nincsenek benne megírt figurák, ezért csak Bakos Árpád világzeneként meghatározott opusára és a szélhangszereken, gongokon és lantokon játszó zenekar virtuozitására figyelünk. De arra nagyon.

A következő szabadkai előadáson is a zenéé a főszerep, a Záróra az előadók saját története, ők írták a sztorit, ők állították össze a zenét, s ők játszanak és zenélnek benne. A társulatépítés csodálatos példáját látjuk, ahol nemcsak a történet pompás, hanem az az öt fiatal színész is, akik nemcsak színészileg végeznek kiemelkedő munkát, hanem a hangszerek is életre kelnek általuk. Egy finom, mélabús, ugyanakkor mégsem szentimentális történetet látunk néhány muzsikusról, akik egy éjszakai bárban keresik a kenyerüket.

Székelyudvarhely 38 ezres város, ahol hét éve alakult a semmiből, fiatal végzősökkel, és Szabó K. István vezetésével egy társulat. A kezdeti gyerekbetegségek és bizonytalankodás után az idén alaposan megleptek bennünket. Nagy András értelmezte át Tolsztoj Anna Karenináját, s ezt alapanyagul véve mutatja meg Szabó K. a maga Anna Karenina-értelmezését. A stilizált térben játszódó előadásban a remek színészi játéknak és a markáns rendezői értelmezésnek köszönhetően megelevenedik a férje, majd később a szeretője mellett is unatkozó szépasszony tragédiája. Az előadás külön erénye, hogy ebben az értelmezésben Karenin nem egy bávatag, csak a munkájával törődő figura: cinikusan veszi a lapot, s nem törődik bele abba, hogy egykönnyen eldobják.

Kutyák ugatnak Háy János A Pityu bácsi fia című előadásában, s mivel a zsúfolt és inkább szaunának alkalmas térben még a fények sem működnek, a kutyaugatás is hosszabbnak tűnik a kelleténél. Háy a falusi és a fővárosi életforma közötti szakadék áthidalhatatlanságát mutatja meg egy igazi sorstragédia szintjén. De hiába a beregszásziak kitűnő játéka, egy idő után elfogy a teremből a levegő, s már nem igazán tud megérinteni Pityu bácsi fiának a tragédiája.

Reggel, bocsánat már hajnalban kutyaugatásra rezzenek fel. A Pityu bácsi fiának a tragédiája akaratlanul is tovább folytatódik bennünk.