Kuss legyen!

JUHÁSZ KATALIN

A radikális iszlamisták március végén puccsal megdöntötték az elnök hatalmát, és ellenőrzésük alatt tartják az országot. Bevezették az iszlám jogrend, a saría szélsőséges változatát: a tolvajok kezét levágják, a házasságtörőket halálra kövezik, megkorbácsolják azokat, akiket dohányzáson vagy alkoholizáláson kapnak. És a napokban betiltották a zenét is.

Nem véletlen, hogy ellenőrzni akarják a kultúrának eme rendkívül népszerű szegmensét. „A zene a mi olajunk, ásványkincsünk” – monta még régebben a világhírű Toumani Diabaté, az első olyan előadó, aki a „világzenének” köszönhetően lett ismert Európában. A másik mali világsztár, Salif Keita, az albínó énekes, akit genetikai rendellenessége miatt az ország egyik része szentként tisztel, másik része kiátkozott, több kollégájával együtt Franciaországba költözött, mert megúnta a folyamatos szekálást. Néhány mali előadó ismertsége már túl is lépte a világzene kereteit: ilyen a vidám afropopot játszó vak házaspár, Amaszerdou és Mariam, a nagy nyugati fesztiválok kedvenc énekesnője, Rokia Traoré, illetve a „sivatagi blues” megalkotója, a Tinariwen zenekar. Velük kissé bővebben is érdemes foglalkozi, hiszen sikertörténetük szinte filmbe illő.

Egy líbiai katonai bázison alakult a zenakar, felváltva használtak hangszereket és fegyvereket, sőt egy időben csak az összecsapások között, „szabad idejükben” zenéltek. Számos európai koncertet mondtak le azzal az indokkal, hogy a harcokban nagyobb szükség van rájuk, mint a színpadon. Zenéjükre a nyugati kritikusok ragasztották a „sivatagi blues” matricát, egyébként nem sok köze van a blueshoz, legalábbis ami a dallamvilágot illeti. Az ugyanis nem a blues-, hanem a pentaton skálára épül. Sötét tónusú, komor muzsika, de távolról sem szomorú, inkább valamiféle végtelenség érzetét keltő szikár lüktetés adja az alapot, amelyre az improvizatív, díszített-variált dallamok épülnek. A dalok szövegei pedig a függetlenségi törekvésekről szólnak. Ezért veszélyesek. Mivel Mali északi részén a tuaregek sokáig önálló államért küzdöttek, ám végül ott is korábbi szövetségeseik, a radikális iszlamisták vették át a hatalmat, jelenleg a Tinariwen zenekar sem koncertezhet. (2008-ban volt szerencsém élőben is hallani őket, ezért tökéletesen megértem az iszlamistákat. Ez a zene ugyanis, – még szövegértés nélkül is – felforgató erejű, lehengerlő, magával ragadó).

Másik személyes kedvencem, Habib Koité is megérdemel legalább egy bekezdést. A gitáros-énekes-dalszerző a kilencvenes évek óta ismert Európában és Amerikában. Érdekes, hogy miközben társadalmi, politikai gondokról is énekel, inkább szelíd, szép dalokba foglalja azokat, miközben az európai és amerikai zenében, például a rockban, a társadalmi problémákat kiveséző szövegeket általában dühös zenével kapcsolják össze. Habib Koité mindenféle stílust kipróbált, a dzsesszt és a rockot is, egy időben híres nyugati gitárosokat próbált utánozni. A Pink Floyd vagy a Genesis éppúgy hatott rá, mint a francia rock. Miután magába szívta a nyugati kultúrát, visszatért a gyökerekhez, és azóta szinte megállás nélkül turnézik Európában, népszerűsíti a mali zenét. Bár a „mali zene” meghatározás nem jelent semmit, hiszen az országban rengeteg különböző stílusú zenekar működik, általában európai menedzsment irányításával. Sokan közülük nemzetközi hírnévre tettek szert, de komly gondot jelentenek például a foghíjas szerzői jogok. Sok a kalózfelvétel, így könnyen megeshet, hogy egy jó nevű muzsikus csóróként tengeti életét.

A leggazdagabbak eddig azok voltak, akik dicshimnuszokat zengnek egy-egy esküvő, temetés, születésnap alkalmából. A gazdag családok szerződtették őket, hogy énekeljék meg, milyen nagyszerű (volt) az egyik családtag, aztán adtak nekik egy Mercedest vagy egy házat. Ott annak továbbá a helyi muzsikusok, akik bárokban, klubokban játszanak. Gyakorlatilag őket hallgatja a mali ifjúság. A fővárosban, Bamakóban a tiltásig huszonnyolc rádiócsatorna működött, az országban pedig kilencvenhét. Ezek sugározták a helyi előadók felvételeit. Egyébként pedig mindenütt jelen volt a zene. Minden utcai árus pultján bömbölt egy kazettás magnó, minden sarkon táncoltak. És most mindez veszélybe került.

A szélőséges iszlamisták által ellenőrzött, Franciaország nagyságú területen most csend honol. A zenészek többsége elmenekült a térségből a szomszédos országokba. A legtöbb klub bezárt, koncerteket nem rendeznek. A menekült zenészeket mi is támogathatjuk a Songs For Desert Refugees című mali válogatáslemez megvásárlásával. Aki teheti, nézzen utána az interneten és rendelje meg, mert amellett, hogy jó ügyet szolgál, átfogó képet kap egy hallgatásra kényszerített ország gazdag zenei életéről.