<p>A magyar állam megvásárolta a kanadai Hamilton Galériától Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című alkotását, így hamarosan ismét együtt lesz Debrecenben a Krisztus-trilógia - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Debrecenben.</p>
Krisztus Pilátus előtt – a magyar államé a Munkácsy-kép
Debrecen |
Balog Zoltán elmondta, hogy a Munkácsy-kép megvásárlását két fontos döntés előzte meg: a Hamilton Galéria igazgatótanácsa hozzájárult az eladáshoz, a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja pedig rendelkezésre bocsátotta a kép vételárát. Hozzátette: a kép megvásárlásáról szóló szerződést március végén írják alá. A Déri Múzeum Munkácsy termében jelenleg is látható a trilógia két darabja, a Golgota és az Ecce Homo, a harmadik monumentális méretű kép helyét azonban a tavalyi elszállítása óta üresen hagyták.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.