Krasznahorkaié az idei Nemzetközi Man Booker-díj

ÖSSZEFOGLALÓ

London/Budapest. Krasznahorkai László magyar írónak ítélték oda a hatodik alkalommal kiosztott Nemzetközi Man Booker-díjat. Krasznahorkait a világ több országából összeválogatott jelöltek közül választotta ki a zsűri. Ezt az elismerést olyan élő alkotó kaphatja meg, aki vagy angol nyelven ír, vagy munkái általában hozzáférhetők angolul.

Az évente kiosztott Man Booker-díjjal szemben a 60 ezer fonttal járó, kétévente átadott nemzetközi díjat nem egy-egy mű alapján, hanem az író teljes munkásságát mérlegelve ítélik oda. A díjat 2013-ban az amerikai Lydia Davis, 2011-ben a szintén amerikai Philip Roth, 2009-ben a kanadai Alice Munro, 2007-ben a nigériai Chinua Achebe kapta, alapítása évében, 2005-ben pedig Ismail Kadaré albán író, költő, esszéíró vehette át az elismerést.

Krasznahorkai László írásai a hetvenes évek végétől jelennek meg. Első regénye az 1985-ben publikált Sátántangó, amelyben az egyetemes pusztulás víziójához rendelte hozzá a kíméletlen pontossággal megrajzolt realitást. A nyolcvanas évek közepétől Tarr Béla filmrendező alkotótársaként forgatókönyvírással is foglalkozik, első közös munkájuk, a reménytelenséget és elmagányosodást megjelenítő Kárhozat volt. Tarr készítette el a Sátántangóból a mindmáig leghosszabb, hét és fél órás magyar filmet is. Együttműködésük eredménye az író Az ellenállás melankóliája című regénye alapján készült Werckmeister harmóniák, A londoni férfi (Georges Simenon regénye nyomán) és A torinói ló, amely 2011-ben elnyerte a Berlini Filmfesztiválon a zsűri nagydíját és Oscar-díjra is jelölték. Az író a kilencvenes évek elejétől szinte állandóan „útközben” van, magyarországi és németországi tartózkodásai közben hosszabb-rövidebb időt töltött Svájcban, Angliában, Görögországban, Dániában, Olaszországban, az Egyesült Államokban, valamint Japánban és Kínában is. Prózája is jórészt utazásai közben szerzett élményeiből, tapasztalataiból táplálkozik, műveiben a tér, a távolságok, az elzártság nagy szerepet játszik. Művészetét kritikusai vizionárius vagy mágikus realizmusnak nevezik. Minden munkáját kompozíciós kiegyensúlyozottság, arányérzék, erősen intellektuális jelleg, az elbeszélő személytelensége, mintegy történeten kívülisége jellemzi. (MTI, ú)