Közoktatásunkról

Fülek. A Szülőföld Polgári Társulás november 9-én rendezi meg a Nógrádi Pedagógustalálkozót a helyi Vigadóban. A délelőtt 9 órakor kezdődő rendezvény első előadójaként A. Szabó László, a dunaszerdahelyi Katedra Társaság elnöke szól a szlovákiai magyar oktatásügy időszerű kérdéseiről.

Fülek. A Szülőföld Polgári Társulás november 9-én rendezi meg a Nógrádi Pedagógustalálkozót a helyi Vigadóban. A délelőtt 9 órakor kezdődő rendezvény első előadójaként A. Szabó László, a dunaszerdahelyi Katedra Társaság elnöke szól a szlovákiai magyar oktatásügy időszerű kérdéseiről. A kormány oktatási célkitűzéseit Szigeti László oktatásügyi államtitkár ismerteti. Bagdy Emőke budapesti pszichológus a pedagógusok lelki egészségével foglalkozik. Csáky Károly a néprajzoktatás iskolai lehetőségeiről tart előadást. A program délelőtti részét Dinnyés József daltulajdonos Dal a holnapokról című koncertje zárja. Délután a helyi Magyar Közösségi Házban Molnár Mónika füleki tanítónő Kézműves foglalkozások az óvodában és iskolában című előadását hallgathatják meg a pedagógusok. A rendezvény ideje alatt vásárral egybekötött könyv- és CD-kiállítás is várja az érdeklődőket. (P. J.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?