<p>Ma 19 órakor tartják a 12. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál nyitóünnepségét a Hviezdoslav Színházban.</p>
Kósta Zsozé és a magyar nyelv
Nyitófilmként láthatja a gála közönsége Pablo Trapero Carancho című, legújabb alkotását, melyet idén Cannes-ban is bemutattak, s amelyet Argentína Oscarra nevezett a külföldi filmek kategóriájában. Trapero filmje abból a figyelmeztető tényből indul ki, hogy az argentin utakon évente több mint nyolcezer ember veszti életét, s hogy a tragédiák mögött – a törvény hiányosságait kijátszva – a biztosítói biznisz húzódik meg.
A nagyközönség számára teljes gőzzel holnap kezdődő szemlén Pablo Trapero munkásságával részletesen ismerkedhetnek meg a filmrajongók; ő az egyik, akinek retrospektív programot szentel a pozsonyi filmes mustra. Ugyancsak retrospektív programban mutatják be Mundruczó Kornél valamennyi eddig készült játékfilmjét. Ahogy korábban írtuk is, a magyar filmművészetet Mundruczó Kornél alkotásain kívül Makk Károly Így, ahogy vagytok című, legutóbbi alkotása képviseli – a filmet a Rossz fiúk jól alszanak elnevezésű szekcióba sorolták be. Mindkét magyar rendező vendége lesz a fesztiválnak.
Az idei szemle újdonsága egy „nyári”, a Mindenki a strandra elnevezésű szekció, melynek rövidfilm-összeállításban mutatják be (előfilmként) Kenyeres Bálint A repülés története című rövidfilmjét is.
S végül még egy érdekes magyar vonatkozásra érdemes odafigyelni a szemle programjából: Walter Carvalho Budapest című romantikus drámájára, mely magyar-brazil-portugál koprodukcióban készült. Főhőse José Costa, a sikeres szellemíró, akit egy kényszerleszállás vezet el Budapestre. Oly mértékben beleszeret a magyar nyelvbe, hogy José Costából Kósta Zsozé lesz…
Az idei szemle kínálatában zömmel szerepelnek olyan opusok, melyek a gyerekek és szülők kapcsolatával, a fiatalok útkeresésével foglalkoznak, illetve amelyek témája az ember létezése a természetben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.