Kortárs művészeti tudomány, minigalériában

Első pozsonyi kiállításával Németh Ilona (pozitív fogadtatást kiváltva) alaposan megváltoztatta a művészeti felfogást. Ez még a rendszerváltás előtti időszakban történt, amikor – bár a képzőművészetnek élt haladó irányzata – a kirakatba inkább a megszokottat, a konvencionálisabbat, az elfogadottabbat rakták ki. Arról a kiállításról van szó, amelyet a Cyprián Majerník-teremben rendeztek, s amely különös, tehát abszolút nem mindennapi „médiumával” és műfajával teljesen elütött a pozsonyi kiállítótermekben addig mutatott képzőművészettől. Németh Ilona az emeleti kiállítótermet szórt szalmával és hatalmas henger alakú szalmabálákkal „tömte tele”. (Csak zárójelben jegyzem meg: már az feltűnést, döbbenetet keltett a járókelőkben, ahogy a speciális munkagéppel Pozsony belvárosában, a forgalmas Mihály-kapui lejárónál rakodták be a szalmabálákat az emeleti ablakon. Önmagában ez a munkafolyamat, vagyis az előkészületek jelezték, hogy itt valami nem szokványos történik.) A fiatal művész szalmából és más médiumokból épített fel, alkotott meg egy monumentális, hatalmas (kiállító)teret betöltő installációt. Talán nem túlzok olyan nagyon, ha azt mondom, ez indította el, illetve honosította meg a pozsonyi – s valójában a hazai – kiállítótermekben az installációs művészetet. Németh Ilona ezzel a kiállításával, installációjával feltette azt a kérdést, hogy mi a művészet. Illetve ennek szinonimáit: mi még a művészet, vagy meddig művészet a művészet?

A szakma, a művészvilág és a közönség is elfogadta, hogy ez művészet, és szabad utat adott neki.

Németh Ilona legutóbbi pozsonyi kiállításával, egy mikrotérben rendezett installációval egyebek között azt a kérdést is feltette újfent: mi a művészet?

A pozsonyi Képzőművészeti Egyetem alagsorában Lucia Tkáčová és Dorota Kenderová kezdeményezésére hozták létre a Hit Galériát, amelyben a diákok munkáit tárják közönség elé. Ezen a galérián belül, az egyik falban találtak egy mélyedést, egy 50 x 50 x 50 centiméteres kis teret. Ebben alakították ki a múlt hónapban a Hit Galéria külön helyiségét, a Singel nevű minigalériát, amelyben olyan, ismertebb művészeknek adnak (mini)teret, akik már másutt bemutatkoztak, tehát kiállító művészek.

Németh Ilona itt első kiállítóként és első kiállításként egy kortárs művészeti „tudományos” kísérletet hajtott végre, pontosabban valósított meg. Ezt a falba vájt 50 x 50 x 50 centiméteres teret üvegajtóval elhatárolta, lezárta a külvilágtól, s a művészetek sokszoros tárházán belül – az egyetemen belüli galérián belül kialakított önálló galériában –, tehát a művészeti aura egymást erősítő közegében Pomichal Richárd biológussal, a dunaszerdahelyi gimnázium tanárával, valamint más szakemberekkel, higiénikusokkal, vegyésszel, galéria-szakemberekkel, építésszel konzultálva és együttműködve megpróbálta kialakítani (természetesen különféle mérésértékek megállapítása után) az optimális teret. Nem egy zárt térben elhelyezett műtárgy számára, hanem az ember számára. A picike Singel Galériában, a legkisebb szlovákiai galériában Németh Ilona megpróbálta megteremteni azokat a körülményeket, amelyek optimálisak az ember számára zárt térben.

Mivel az optimális körülményekre pontos mutatókat nem találtak, a különböző idevágó törvények alapján próbálták azokat meghatározni. Kezdve az ideális hőmérséklettől – amelyet egy fűtőtest és egy ventilátor beállításával lehetett biztosítani. Folytatva a fény intenzitásával – többféle, időkapcsolóval is irányított fényforrásból. A páratartalommal – speciális páraelszívó kristályok elhelyezésével. Gázspektrométer üzembe állításával lehetett biztosítani a levegő összetételének mérését: kimutatni az oxigénmennyiséget, valamint hogy a levegő nem tartalmaz szénmonoxidot és egyéb, az emberre ártalmas mérges gázokat. Egy beállított detektorral pedig a radioaktivitás mérését lehetett biztosítani. Ezeket a műszaki tárgyakat, mérőeszközök együttesét, a művileg és művészileg kialakított „tudományos környezetet” látványként bemutatva a tudomány és a művészet szférájában is felvetül egy-egy alapvető kérdés: a Singel Galériában „tudományos” alapokon kialakított művészeti objektum (nem objekt mint kortárs művészeti műfaj) az optimális tér-e, illetve hogy mi a művészet. Németh Ilona az általa megalkotott „optimális térhez” pontos műszaki leírást is csatolt. Olvasgatása több gondolatot indít el az emberben, és nem csak az előző mondatban feltett két kérdésre.

Németh Ilona „optimális tere” arra is kitűnő példa, hogy a művészet nem csak a saját lehetőségeit keresi: bármilyen problémakörben vitákat és felmérhetetlen folyamatokat indíthat el. Mert valóban, milyen is az optimális tér, milyen az optimális környezet? Van ilyen? Vagy csak a művészetben létezik?