Koordináták és névpotyogtatás

Helyzetjelentések péntektől lesznek olvashatóak ezeken a hasábokon, előzetesen pedig önkényes módon azokról szólnék, akikre idén leginkább kíváncsi vagyok, illetve akiket nyugodt lélekkel tudok ajánlani a tisztelt publikum figyelmébe. Teszem ezt azon szándéktól vezérelve, hogy a csaknem nyolcvanhektáros terület térképén bejelöljem a koordinátákat, és megtakarítsak néhány kilométernyi gyaloglást a bizonytalan programvadászoknak.

Mert mint tudjuk, a Sziget központi motívuma maga a menés. Az emberek vonulnak, keresgélnek, menet közben esznek-isznak, ordítva „holvagyoznak” a mobiljukba, keresik a haverokat, akik persze egész máshová akarnak menni. Ilyen fegyelmezetlen hozzáállással viszont tényleg csak csippenteni lehet a programokból, a többi idő az A-ból B-be való haladással, illetve a sörért való sorban állással telik el.

A zenei kínálat idén minden eddiginél heterogénebb lesz. Az általam leginkább várt csapat a !!! (ejtsd: Cskcskcsk), akiknek köszönhetően kezdem elhinni, hogy az USA-ban is történnek még csodák. A felkiáltójeleket a diszkópunk-hullám vetette partra, és nem csak a Google-t bolondítják meg (próbáljátok csak beütni: !!!), hanem a kritikusokat is. A szakma a nu-rave meghatározást eszelte ki rájuk, ami leginkább azért zavaró, mert például a hozzájuk kicsit sem hasonlító Klaxoons-ra is ezt a bélyeget sütötték rá. A zenekar a Sziget egyik titkos befutója lehet, bár elég gyatrán időzítették őket este hatra (augusztus 13.).

Maradjunk a nagyszínpadnál. Gogol Bordello, The Hives, Madness, Gentleman, Tool, Faithless. Nálam ez a fontossági sorrend, bár az első nap fellépő Mando Diao szintén érdekes lehet, mert lagymatag lemezeikhez képest élőben olyanok, mintha a Beatles reinkarnálódott volna, magába szívva négy évtized rockzenei történéseit. A hatvanas évek dallamvilága a punk vehemenciájával prezentálva, a nyolcvanas évek retrodivatját követve és az elmúlt tíz év britpopjával megfejelve elég érdekes eredményt ad ki.

A Chemical Brothers is okozhat kellemes meglepetést csütörtökön, bár tíz évvel ezelőtt sokkal kíváncsibb lettem volna rájuk, mint a legújabb, feltuningolt pop-albumként ható produktumuk után. Annak idején a Dig Your Own Hole (1997) című lemezükkel keltem-feküdtem, mert azok a számok teli voltak pezsgő frissességgel és forradalmi ötletekkel. Csakúgy, mint a Nine Inch Nails Downward Spiral-ja, amelyen ma sem hallatszik, hogy 1994-ben készült. Trent Reznor olyannyira megelőzte korát, hogy hiába csinálja tizenöt éve nagyjából ugyanazt, még mindig korsze?rű?nek hat. Kiszivárgott viszont, hogy a NIN-koncert látványos hangszerrongálással ér majd véget, ami viszont már nem igazán számít haladó show-elemnek...

A világzenei színpadon idén a visszatérő vendégek dominálnak. Aki még nem látta volna a finn Värttinát, Salif Keitát vagy Rachid Tahát, a rai királyát, most ne szalassza el őket. A Mau Mau szintén fellépett már a Szigeten, de legalább hat évvel ezelőtt, így nem árt ideírni, hogy aki szereti a Les Negresses Vertes-t, az Amparanoiát vagy a Mano Negrát, azaz a politizáló folk-punk vagabundokat, annak be fognak jönni ezek az utcazenészekből világsztárokká avan?zsált olaszok is.

Tavaly lelkesen lobbiztam ugyanitt a Leningrad nevű zenekar mellett, és most csak ismételni tudom magam: a huszonegyedik század rockerei közül egyedül nekik hiszem el, hogy nem kell még temetni az undergroundot, hogy a zene adhat átfogó, „összkultu?rá?lis” élményt, hogy lehet valaki egyszerre önironikus és véresen komoly, pimaszul kibukott és zavarba ejtően pontos. Az alapokat valahol a ska és a katonai indulók között rakták le, ehhez társul egyfajta nyers-plebejus fíling, és persze a gazdag orosz népdalkincs. Mindez sajátosan kitekerve, mint?ha folyamatosan önmagukat parodizálnák, mintha csupán azért lenne a kisujjukban az összes létező stíl, hogy viccet csináljanak belőlük. Frontemberük, Sergey Shnorov pedig mellesleg internacionális szupersztár-kvalitásokkal bír. Kérlek titeket, drága szigetlakók, ne hagyjátok ki ezt a koncertet augusztus 14-én.

A WAN2 színpad tuti befutói nálam az ausztrál Resin Dogs, akik a funkos dob-basszus-megszólalást kombinálják hip-hoppal, mindezt úgy, hogy az ember törzsi ritmusokat is érez az alapvetően elektronikus zenében. Két DJ, egy dobos, egy perkás, egy örökmozgó MC, és egy valódi nagybőgőt bűvölő bőgős. Két évvel ezelőtt szinte földbe döngöltek, remélem, most sem kímélnek majd.

A második generációs londoni pakisztániakból álló Fun-Da-Mental a kontinens egyik legfontosabb etno-techno formációja. Kelet és Nyugat ízei találkoznak ebben a különös elegyben, amely egyszerre rímel a modern elektronikus tánczenék világára, és hordozza az indiai szubkontinens népzenéinek hatását. Fura nevű akusztikus hangszerek, keleti ritmusok, nyugati punk és hip-hop, kaszabolós tört ütemek, elektronikus effektek és dühös rappelés. Kihagyhatatlan.

A harmadik várva várt WAN2-színpados kedvencem az izlandi GusGus, a világ egyik legnevesebb tánczenei társulása. Tíz éve farigcsálják electro-soul-triphop lemezeiket, és mind a szakma, mind pedig a közönség imádja őket.

Nos, ez tényleg csak amolyan névpotyogtatás volt privát programfüzetemből. A roma színpadot helyszűke miatt meg sem említettem, pedig tavaly és tavalyelőtt is ott eresztettem gyökeret, azon egyszerű oknál fogva, hogy a zene nem eresztett. A jazz színpad és az ambient-sátor történeseire is érdemes figyelni jövet-menet. Lényeg viszont, hogy ne rohangáljatok ész nélkül a helyszínek között, hanem vegyétek a fáradságot és karikázgassatok. Lehetőleg piros filctollal.