František Mikloškot jelöli házelnöknek a KDH, a mozgalom szerint az ellenzéknek közös jelöltet kellene állítania. Ezt Milan Majerský, a KDH elnöke jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján, egyúttal bírálta, hogy a kormánypártok még mindig nem tudtak megegyezni, kit jelöljenek házelnöknek.
František Mikloškot jelöli házelnöknek a KDH
„Tényleg azt vártuk, hogy a kormánykoalíció a nyáron tisztázza a dolgait és javaslatot tesz a házelnök személyére. Nem ez történt, és sajnos azt látjuk, hogy a kormánypártok üzletelnek, bartereznek egymással, és a házelnöki poszt a dzsóker. Lehangoló” – jelentette ki Majerský.
Hozzátette, már korábban jelezték, ha nem lesz kormánypárti házelnökjelölt, az ellenzék saját jelöltet állít, és a KDH František Mikloškot javasolja. „Olyan ember, aki képes összefogni a parlamentet, képes irányítani, és az összes parlamenti párttal tud tárgyalni” – tette hozzá Majerský.
Mikloško köszönetet mondott a bizalomért. „Ha az összes ellenzéki párt mögém áll, elfogadom a jelölést” – mondta, és szintén bírálta, hogy még mindig nincs rendes házelnök. Nem tartaná helyesnek, ha a ciklus végéig Peter Žiga (Hlas) alelnök irányítaná megbízott házelnökként a parlamentet. „Az egész világnak azt az üzenetet küldjük ezzel, hogy képtelenek vagyunk kormányozni” – jegyezte meg.
A KDH már az összes ellenzéki párttal tárgyalt Mikloško jelöléséről, Majerský közlése szerint egyetértenek a javaslattal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.