Mexikóban több ezren tüntettek az igazságügyi reform ellen

mexiko zaszlo

Több ezren, főként az igazságügyi közigazgatás alkalmazottai és joghallgatók tüntettek vasárnap Mexikóvárosban az igazságügyi reform ellen, amelynek értelmében az ország bíróit népszavazással választanák meg.

A reform bírálói, köztük az Egyesült Államok és emberi jogi szervezetek, úgy vélik, hogy a reform aláássa az igazságszolgáltatás függetlenségét, mivel politizálná azt, és a szervezett bűnbandák könnyebben irányíthatnák a bírákat, ha beavatkoznának a megválasztásukba.

A tüntetést néhány órával azelőtt szervezték, hogy a szenátus megvitatta Andrés Manuel López Obrador leköszönő elnök kezdeményezését.

A szöveget már szerdán elfogadta a képviselőház, ahol az elnök pártjának és szövetségeseinek többségük van.

Az igazságszolgáltatás nem fog elbukni” – skandálták a tüntetők.

A leköszönő államfő, akinek népszerűsége megközelíti a 70 százalékot, azzal vádolja a bírókat, hogy a korrupciót és a bűnözői csoportokat részesítik előnyben, és civil szervezetek szerint ők felelősek az elkövetett bűncselekmények több mint 90 százalékának büntetlenségéért.

López Obrador, aki október 1-jén adja át a hatalmat Claudia Sheinbaumnak, azzal is megvádolta a legfelsőbb bíróság tagjait, hogy az ellenzék szövetségeseivé váltak, így például a legfelsőbb bíróság akadályozta az elnök által javasolt reformok egy részét olyan területeken, mint az energia és a biztonság.

A bíróság elnöke vasárnap a közösségi oldalakon és a bíróság honlapján közzétett beszédében elítélte az igazságszolgáltatás lerombolására” irányuló kísérletet, és a vita folytatására szólított fel. Elmondása szerint a reform részeként benyújtott két javaslatot az igazságszolgáltatásban dolgozók közvetlen tapasztalatai” alapján fogalmazták meg.

Mitől félnek, hiszen azt akarjuk, hogy véget vessenek a korrupciónak?” – tette fel a kérdést López Obrador a kelet-mexikói Tulumban, azzal vádolva ellenfeleit, hogy ők próbálják meg elhitetni az emberekkel, hogy a reform bizonytalanságot okozna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?