Könyvsorsok - Számozott mondatok: egy olvasó vallomása

„A történelem csöbrök és vödrök váltakozó sora, ez a természete...” (22) „de az valóban irigylésre méltó, hogy olyan emberek állnak a szolgálatában (szolgálatára), kik szellemben s szívben fölérnek vele, sőt olykor fölül is múlják.” (52) „Nem, ingatták a fejüket a terekek, ez nem a mami.” (63) „amikor én azt mondom, az ember jó, akkor én nem az emberről beszélek, hanem arról a módról, ahogyan az emberről beszélek.” (97) „Fontos a szín. A vörhenyes édesapámok megbízhatók, főként a mahagóni árnyalatúak (...) A mandarinzselészínűek hajlanak az obszcenitásra, ami támogatandó, az obszcenitás szentség, mely, általában, nem vezet apasághoz: dicsét önmagában hordozza.” (130–131) „Legyünk barátok, mondotta édesapám édesanyámnak. Egy faszt, válaszolta a mamám, és beintett ökölbe szorított kezével. Így ismerkedtek meg.” (197) „Hidat kéne verni a gondolkodó és a nem gondolkodó ember közt tátongó szakadék fölé, gondolta.” (208) „Édesapám fölfogása szerint, kis megszorítással: az élet csodás.” (214) „Édesapám a megszólalásig hasonlít Dianára (később azonban megszólalt).” (216) „A szociáldemokrácia szénája rosszul állt; széna se volt.” (253) „Ezzel a ténnyel nem lehetett mit kezdeni, nem is kezdtek vele semmit.” (277) „Hisz végül is nem az számít, van-e Isten vagy nincs, hanem hogy milyen ez a létezését tekintve bizonytalan Legfőbb Létező (azért ez elég jó, röhincsélt apám, hogy ő az, aki van, aztán puff neki, lehet, hogy nincs is, hát persze, mit várjon az ember egy olyan cégtől, ahol épp a kiválasztott nép nem ismeri föl a Messiást...” (314–315) „de hogy valakiket azért elküldeni, mert raccsolnak, ez hülyeség, hacsak nem rádióbemondókról van szó, de nem rádióbemondókról volt szó.” (326)

„Figyelték a másikat, nagyon messzi és nagyon közel érezték magukat egymáshoz, ami mindkettőjüket érdekelte. A barátság alapja az érdeklődés.” (358) „az Esterházyak egytől egyig, tetőtől talpig kiváló férfiúk (ritkábban hölgyek, az igazi esterházy europaeus eminensen férfi, ha minden kötél szakad: hermafrodita), ha pedig valamelyikőnk, föltéve, de meg nem engedve, mégsem volna kiváló, akkor az – előbb-utóbb – nem is igazi Esterházy.” (361) „belülről és könnyen teljesítette azt a kívánalmat, hogy a hibáinkat gyűlölje s ne minket.” (459) „A szépség önmagában bizonyíték a Teremtőre.” (469) „(A grófék ugyanerről így vélekedtek: a semmi és a minden közt hányódunk, azaz játszunk; nem a tükör mögötti világ vagyunk, ahol nincsenek súlyok és nincs nappal meg éjszaka, nem is a tükör előtti világ vagyunk, és nem is a tükör.)” (500) „Csalódottan vették tudomásul, hogy nem ölt. Minek ment akkor háborúba. A Kinizsi Pál is ölt, a hazát csak így lehet megmenteni. Talán a nagypapa protekciója miatt úszta meg. – Vagyis azt szeretnétek, ha öltem lettem volna légyen?!” (535) „Akkoriban nem egy protestáns família taníttatta gyermekeit katolikusoknál, rendszerint jezsuita iskolákban. Miklós, a későbbi nagy nádor, a Galántához közel eső Vágsellyén tanult, nem lévén elérhető távolságban protestáns iskola.” (557) „Ettől valamiért megijedek, futásnak eredek, lesek vissza, nem ér-e utol, nem ér-e utol a két szó; kilőtt golyó elől futnék. Tehát vagy álmodom, vagy mindjárt meghalok. Ez utóbbi következett be.” (663) „Miután Mária-Polixéna-Erzsébet-Romána, mindközönségesen a Mia tant’ kivándorlási útlevelet kért és kapott, időről időre Bécsből csapott le ránk rokoni látogatás formájában. A vendégnek kétszer örül az ember: mikoron jön s mikoron megy.” (696)

S még valami, amit a mű minden olvasásakor nagyon várok, izgalommal, lázzal, mintha nem tudnám, mi vár rám: a tartásról. Mármint a magatartásról s arról, ki minek tartja önmagát s a világot. A második könyv hatodik fejezetének 137. szakasza arról szól, hogy a gyereket (az apát, amikor gyermek volt) felküldik Pestre, s egyszer, már hazafelé a buszon, elfelejt jegyet venni, de nem is kérték. „Jegy nélkül utaztál?” – kérdi az apja (a nagyapa), s mikor másodszor is felteszi ugyanezt, a gyerek már sejti, hogy ezzel a kalanddal nem büszkélkedhet. Apa és fia közt ez a párbeszéd játszódik le: „– Akkor pedig most úgy adódik, fiam, hogy kimész a buszállomásra, és veszel egy jegyet, majd összetéped. – És? – Ennyi. – És hozzam el a jegyet? – Miért hoznád? – Megmutatni. – Minek.” (589)
A regény húsz évvel ezelőtt jelent meg a Magvetőnél, öt évvel később a Kalligram is kiadta szlovákul, Renáta Deáková fordításában.