Könyvekkel teli város

Azoknak, akik nyitott szemmel járnak, az elmúlt napokban bizonyára feltűnt, hogy különös feliratok árasztották el Pozsonyt. Találkozhatunk velük épületeken, óriásplakátokon, lámpaoszlopokon, sőt, még a Duna fölé is jutott belőlük.

Azoknak, akik nyitott szemmel járnak, az elmúlt napokban bizonyára feltűnt, hogy különös feliratok árasztották el Pozsonyt. Találkozhatunk velük épületeken, óriásplakátokon, lámpaoszlopokon, sőt, még a Duna fölé is jutott belőlük. Ami közös ezekben a feliratokban, az az, hogy valamennyi a világhálón barangolók számára jól ismert www-vel kezdődik, és egy-egy könyvcímre utal. A legfontosabb tényező persze, amely ezeket a „könyves” üzeneteket összeköti, a Dunaj.sk, Szlovákia legnagyobb internetes könyvesboltja. A Dunaj.sk ezzel a szokatlan ötletes reklámkampánnyal arra szerette volna felhívni a nyilvánosság figyelmét, hogy a könyveknek a harmadik évezred elején is fontos helyük van az életünkben. Legalábbis szeretnénk remélni. Bár a reklámkampány szervezői többször is hangsúlyozták, hogy a feliratok elhelyezése teljesen véletlenszerű, a jó szemű járókelőknek első pillantásra feltűnik, hogy ez talán mégsem egészen így van. Sőt, éppen ellenkezőleg. Ezek a feliratok bizonyára sokaknak mosolyt csalnak az arcára, vagy éppen fejcsóválásra késztetik majd őket.

A Dunaj.sk-t két évvel ezelőtt alapította Milan Kováčik és Peter Olajec, és rövid időn belül Szlovákia egyik legjelentősebb üzletévé fejlesztették. Idén májusban tulajdonost váltott a „netes könyvüzlet”, a Dunaj.sk a már több veboldalt is működtető Agentúra MA-REK s.r.o. portfóliójába került. A Dunaj.sk időtakarékos, kényelmes bevásárlást ígér, veboldalán 750 kiadó több mint 9000 különböző műfajú kiadványából válogathat az érdeklődő. Mindennaposak a különböző kedvezmények és akciós árak. Számunkra azért is lehet érdekes a Dunaj.sk, mert – ahogy Marek Farkaš, az Agentúra MA-REK s.r.o. alapítója elmondta – több mint félezer magyar nyelvű könyv is szerepel a listájukon, a Kalligram Kiadó kötetein kívül több magyarországi kiadó könyveit is árusítják. (me)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?