Könyv a Népesről

Tavalyelőtt ünnepeltük a tájegységeink népi hagyományait ápoló és feldolgozó első hivatásos együttesünk, a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes – vagyis a NÉPES – megalakulásának ötvenedik évfordulóját.

Tavalyelőtt ünnepeltük a tájegységeink népi hagyományait ápoló és feldolgozó első hivatásos együttesünk, a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes – vagyis a NÉPES – megalakulásának ötvenedik évfordulóját. Tavaly év végén az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes elődjeként számon tartott Népes megalakulásának és működésének körülményeiről egy könyv is megjelent a Csemadok Országos Tanácsának és Dunaszerdahelyi Területi Választmányának gondozásában. A Népes egyik alapítójaként ismert Takács András számos korabeli dokumentumot, visszaemlékezést és interjút közöl az összeállításában és előszavával napvilágot látott kötetben. A Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 33. darabjaként megjelent kiadvány a Népes bemutatói kapcsán íródott hajdani méltatásokból is bőséges válogatást tartalmaz, valamint gazdag képanyaggal idézi fel az együttes hétköznapjait és fellépéseinek hangulatát. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?