Költők, múzsák és szeretők a filmvásznon

Jak básnici nestrácejí naději, azaz Hogyan őrzik meg a költők a reményt, hangzik az ismerős cím, mert bizony sokan nőttünk fel a szomorú szemű, költői lelkű Štěpán, a jóval racionálisabb gondolkodású Kendy és társaik „kalandjain”. Azért az idézőjel, mert Dušan Klein rendező már 1980-ban sem ragaszkodott az akciódús cselekményhez, a lényeges dolgok már akkoriban is odabent történtek, és a kort, a társadalmi állapotokat, a groteszk valóságot már akkoriban is a margón, mintegy mellékesen ábrázolta. Ezért nem köthetett bele a filmbe a szocialista cenzúra, és ezért lett Csehszlovákiában annyira népszerű. Mert ha valaki naivan rácsodálkozik a világ dolgaira, és az illetékesek türelmesen megmagyarázzák neki, hogyan is működik a társadalom, abban semmi rendszerellenes nincs, legalábbis első látásra. Pavel Kříž márpedig nagyon tudott naivan, tisztán és jóhiszeműen csodálkozni a vásznon, és versikéket farigcsálni a lányoknak.

Nos, a nők még mindig szeretik a verseket. „Ma is működik ez a dolog!” – szól ki a filmből Kříž, miután az ablakon át egy papírrepülőt röpít vörös sörényű barátnője szobájába. Pedig hősünk mára elvégezte az orvosi egyetemet (amint azt a második részben láthattuk, nem éppen lelki zökkenők nélkül), és mentőorvosként dolgozik. A kiszemelt nő gyógyszerész, ráadásul épp az aktuális barátnő patikájában dolgozik. Sejthetik, mekkora filmes bonyodalom kerekedhetne ki ebből a szituációból, ha Ladislav Pecháček történetesen hollywoodi forgatókönyvíró lenne. De szerencsére nem az, így az egyik nő csendben leteszi a kulcsokat az éjjeliszekrényre, a másik pedig később szintén csendben eltűnik, amikor egy félreértés folytán azt hiszi, a régi kedves mégiscsak visszaköltözött Štěpánhoz.

Finom megoldások, keserű irónia és persze a jelzésszerű társadalomkritika, ezúttal a vadkapitalizmusé. Végignézhetjük például, mivé válnak a politikusok választási kampányígéretei, és hogyan vásárolják meg egyes cégek a kórház tartozásait, hogy aztán ők hajthassák be azokat, kíméletlen eszközökkel. Azt is láthatjuk, mennyire kiszolgáltatott egy kórházigazgató.

A korrajz, amelyet ezúttal is kitörő örömmel fogadott a cseh közönség, ismét mintegy mellékesen kerül a filmbe. Szlovákiában szintén kedvelik a „költőket”, de itt nem csak a fent említett dolgok miatt, hanem a hamisíthatatlan cseh atmoszféra miatt is. A rendező csak néha-néha esik abba a hibába, hogy a széles tömegek megszólítása érdekében olcsó poénokat vet be. Többnyire intelligens megoldásokhoz folyamodik, bár Adriana Sklenaříkovát, a topmodellt nem kellett volna epizódszerepre szerződtetni, és talán a temetkezési vállalkozó fekete humorára se lenne feltétlenül szükség, nem beszélve az iszákos, szórakozott professzorról, akit rendszeresen bevisznek a mentők, és aki rendszeresen összekeveri Štěpánt egy belgyógyász kollégájával.

Az egykori főszereplők közül sokan mellékszerepekben bukkannak fel, Štěpán barátja, Kendy (David Matásek) viszont hangsúlyosan jelen van, volt felesége ugyanis kirakta az utcára, ezért barátjához költözött. Az egykor független filmes karriert dédelgető srác ma idióta reklámklipeket kénytelen forgatni, a szlogenek kitalálását viszont poétalelkű barátjára bízná, akinek természetesen nem fűlik a foga ilyesmihez. Az alig bújtatott hirdetések (autómárka, üzlethálózat) egyébként zavaróak lennének a filmben, ha nem érné kritika a reklámipart mint olyat.