Kölcsönökből igazi népművészet

A jó idő bejött, a pénzt azonban nem sikerült időben biztosítani a 46. alkalommal megrendezett gombaszögi Országos Kulturális Ünnepélyre. Idén, a Csemadok megalakulásának 55. évében az országos tanács utoljára rendezte meg a fesztivált, hiszen – annak legutóbbi ülésén elfogadott határozata értelmében – ezentúl a gombaszögi fesztiválokat a területi választmány szervezi.

Idén egynapos lett az ünnepély, amelyre – bár hétfőn államünnep volt – negyed annyian sem jöttek el, mint tavaly. Talán túl későn jelentek meg a plakátok. Anyagiak hiányában elmaradt az esti, széles tömegeket megmozgató koncert is, ellenben volt szakma és kulturális szempontoknak egyaránt megfelelő, igazi népművészeti program-összeállítás.

A rendezvényt Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke és Köteles László, a Csemadok Országos Tanácsának megbízott elnöke, parlamenti képviselő nyitotta meg. Bálint-Pataki szerint Gombaszög a szlovákiai magyarság igazi jelképévé vált, az együtteseknek mindig kitüntetést jelentett fellépni ezen a kulturális ünnepélyen. Mint mondta, Gombaszög sokszor nemcsak a szórakozást, hanem a szlovákiai magyar ügy melletti kiállást is jelentette.

Köteles László a Csemadok-évforduló kapcsán úgy érzi, szükséges folytatni azt, amit ötvenöt és negyvenhat évvel ezelőtt elkezdtek. Megjegyezte, hogy az ígéretek ellenére eddig egy fillér sem érkezett az idei ünnepély megvalósításához. Ezért egyéni támogatók és vállalkozók segítségével sikerült felújítani a színpadot.

Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára lapunknak elmondta, hogy olyan terv alapján állították össze a programkínálatot, amilyet az anyagi ígéretek megengedtek. Görföl is hangsúlyozta, hogy mind ez ideig egyetlen fillér sem érkezett meg az ígért támogatásokból. „A kulturális minisztériumtól jött a legnagyobb ígéret, majd az Illyés Közalapítványtól és Csáky Pál irodájából. 600 ezer koronás volt a rendezvény költségvetése, ebből 200 ezerért sikerült felújítani a színpadot, amely már életveszélyessé vált.” Görföl kitért arra is, hogy a jövő évtől a Csemadok területi választmánya rendezi majd a gombaszögi fesztiválokat. „Ezentúl a régiónak kell átérezni Gombaszögöt, az összefogásnak ott kell megvalósulnia. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az országos tanács nem segít majd a rendezésben. 1974-től vagyok munkatársa ezeknek a rendezvényeknek, de egyszer sem jöttem ilyen nyugodtan Gombaszögre, mint az idén.”

Görföl Jenő elmondta, hogy szeretnék, ha ez a hely Kárpát-medencei központtá válna. „Elég nagy luxus egy 200 ezer koronás színpadot évente csupán egy alkalommal kihasználni, ezért az volna a jó, ha itt egymást érnék a különféle rendezvények és táborok.” Görföl jónak értékeli az idei gombaszögi ünnepélyt. Idén – mint mondta – nem jöttek össze sokan, mégis megmutatkozott az igény erre a rendezvényre. „Ha a felelősség a rozsnyóiaké lesz, megmutathatják majd, mit tudnak. A bátorság, a hit megvan, amit bizonyít az is, hogy néhány csemadokos személyesen vett fel kölcsönt, hogy a rendezvény megvalósulhasson. A jövőben ígéretes lehet az OTP-vel kötött szerződés, amelynek értelmében egy alapot alakítunk ki a banknál, és a letétbe helyezett összegből lehet majd előfinanszírozni a rendezvényeket, ha az ideihez hasonló helyzet alakulna ki. Optimista vagyok, mert látom azt az erőt, amely Gombaszögöt továbbélteti” – öszszegezte az országos titkár.

Az érem másik oldala viszont, hogy a műsoron kívüli „körítésnek” vajmi kevés köze volt a népművészethez. Zsibvásár volt ismét, amelyből egészséges értékrenddel élő ember vásárfia nélkül tért haza. És a mellékhelyiségek ügye is megoldatlan maradt. A nemzeti park szívében másnap reggel az erdő fehér papír zsebkendőktől virított, az egyébként nem működő étterem környéke pedig bűzlött. A Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány másnap kénytelen volt fertőtleníteni a terepet, ha nem akarta, hogy befogott orral távozzanak azok a gyerekek és szülők, akik a képzőművészeti táborba érkeztek. Az a bizonyos összefogás ugyanis a rendezők, a tulajdonosok és a további érdekeltek közötti kommunikációval veheti csupán kezdetét. De ez már egy másik gombaszögi történet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?