Klasszikus sziklák horrorszemei

Pozsony. Történelmi pillanat-nak tekinthető, legalábbis a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) annak tekintette, hogy az irodalmi rendezvényeknek is rendsze-resen otthont adó legendás Artforum könyvesboltban mutathatta be Vida Gergely verseinek szlovák kiadását.

Örömteli tény, hogy a SZMÍT az írók érdekképviselete és szakmai programok szervezése mellett kiadói tevékenységet is folytat. Ráadásul a költőinkkel ismerkedni vágyó szlovákokra is gondol, rövid időn belül ez a harmadik fordításkötete (Vida Gergely Balázs F. Attila és Fellinger Károly után került sorra). A kiválasztásnál sokat nyom a latban a kötetek előélete, a SZMÍT általában díjnyertes művekkel büszkélkedik a szlovák olvasók előtt. Vida Gergely 2010-es, Horror klasszikusok című kötetét Forbáth Imre-díjjal jutalmazta a társaság mint az éves verstermés legjobbját. A szerző a populáris kultúra egy szeletét értelmezi át. Úgy tud aktuális és mély költészetet művelni, hogy közben a horror történetét, műfaji kliséit és témáit boncolgatja.

A fordításra a szlovák költészet nagyasszonyát, Mila Haugovát, a magyar irodalom lelkes tolmácsolóját kérték fel, aki ezúttal lányával közösen dolgozott. A képzőművész Elvira készítette a nyersfordítást és a kötet illusztrációit. Haugovának annyira megtetszettek Vida Gergely versei, hogy segített szervezni és reklámozni a pozsonyi könyvbemutatót, aminek eredményeképp dugig megtelt a bolt szlovák érdeklődőkkel.

Ebben a közegben hosszú magyar nyelvű méltatást felolvasni nagy merészség, főleg, ha szlovákul csupán egy tizenöt soros kivonat hangzik el a szövegből. Csanda Máté művészet-történész izgalmas, élvezetes, önálló műként is megálló elemzése jobb sorsra lett volna érdemes. Amint azt Haugová is megjegyezte: reméli, hogy megjelenik valahol nyomtatásban ez a szöveg. Addig is idézzünk belőle legalább néhány tételt:

„Úgy képzelem, hogy Vida Gergely valójában egy kórboncnok – preparátumokat készít, mintha nyelvet, kulisszákat, képeket, formátumokat keresne-válogatna egy alapvetően már meglévő, fortyogásban lévő, félig-meddig már formává szerveződött valóságanyaghoz. Bon-col, desztillál és fragmentál, rendszerez, vágólapra és tárgylencsére helyez mindenféle gondosan begyűjtött, megtisztogatott, szétszálazott horror-nyersanyagokat. Mint egy manierista festőmester, akit valójában az alkímia titokzatos törvényszerűségei érdekelnek, a testhatárok és az énhatárok szétmosása, egymásba olvadása, bizarr, félelmetes, alig vagy sehogyan sem formalizálható átalakulások, a világegyetem titkos kémiája, rettenetes testvesztések, iszonyú, nyers erők és szörnyszerű szubsztanciák sarjadása és pusztulása – de mindezt csak úgy képes poézis tárgyává tenni, hogy az ismert kánonokhoz nyúl, a mitológia jól-rosszul használható történetfragmentumaihoz. Ovidiushoz például, s mindezt az ihletettséget százszor és százezerszer látvánnyá arranzsált kompozíciókba menekíti – Herkulest fest és Neszszoszt, Szalmakiszt és Hermaphroditoszt, Szküllát és Kharübdiszt, Zeuszt és Alkménét.”

A Horror klasszikusok szlovákul az Oči skál címet kapta, a kötetben szereplő Sziklák szeme című versről. Haugová ugyanis a látást, a dolgokra való rálátás fontosságát tartja a leghangsúlyosabbnak a könyvben. (juk)