Kísérlet kisebbségi közbeszédre

„Reményeink szerint megjelenésünkkel fiatalos lendület költözik a hazai tudományosságba” Pézman Zoltán felvételeMi annak idején Budapesten találkoztunk, ahol te történelem– cseh szakon végeztél, s olykor-olykor szépirodalmat fordítottál. A szlovákiai magyarság nemigen találkozott eddig a neveddel.

Valóban, csak az utóbbi egy-két évben publikálok a szlovákiai magyarság és általában a kisebbségek kérdésével kapcsolatos témákban. De már az ELTÉ-n szakosodni kezdtem a 19–20. századra és Kelet-Közép-Európa történelmére. Ezután tanulmányaimat a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok PhD-programján folytattam, ahol a történelmi tárgyak mellé politológiai, jogi és gazdasági ismereteket is kaptam. Doktori tanulmányaimmal párhuzamosan a budapesti Közép-Európa Egyetemen két éven keresztül hallgattam kisebbségi és nemzetközi jogi tárgyakat. Itt a szakma elismert nemzetközi képviselőivel kerülhettem kapcsolatba, ami nagy lendületet adott a kutatómunkámnak. Jelenleg a komáromi Selye János Egyetemi Központban oktatok gazdaság- és diplomáciatörténetet.

A Pontot a komáromi Selye János Kollégium ösztöndíjasai és a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem komáromi kihelyezett képzési központjában dolgozó fiatal kutatók hozták létre. Mi „kényszerített” benneteket egy új folyóirat létrehozására, hiszen több éve megjelenik a Fórum, amely szintén társadalomtudományi folyóirat.

A Pont Intézet megalapítására a Selye János Egyetemért Alapítvány kért fel bennünket – Jarábik Balázst, Lelkes Tündét, Kovács Attilát és engem –, s így lényegében az indulási feltételek adottak voltak számunkra. Az induláshoz szükséges anyagi támogatást az MTA Arany János Közalapítványától kaptuk. Az alapítók nézete szerint egy önálló komáromi kutatóbázis létrehozásának, mint a fokozatosan kiépülő egyetemi képzés egyik fontos részterületének mindenképpen létjogosultsága van. A Pont Kutatóintézet tevékenységét éppen ezért a komáromi egyetemi oktatással összefüggő területekre – jog, közgazdaságtan, politológia, szociológia, földrajz – szeretnénk szűkíteni. Az egyes kutatási projekteket úgy kívánjuk felépíteni, hogy azok végeredménye lehetőség szerint hasznosítható legyen az oktatásban is. A Pont következő száma is ezt a koncepciót szeretné alátámasztani azzal, hogy tematikus – gazdaságföldrajzzal foglalkozó – számként jelenik meg. Reményeink szerint megjelenésünkkel fiatalos lendület költözik a hazai tudományosságba, mivel intézetünk alapítóinak és kutatóinak átlagéletkora harminc körül mozog.

Szarka László szerint, aki a bevezető tanulmányt írta, ez a lap kísérlet egy kisebbségi közbeszéd meghonosítására. Te mit értesz kisebbségi közbeszéden? Ugyancsak Szarka László értekezik a szlovákiai magyarság egydimenziós létezési modelljéről, ami alatt az MKP mint politikai párt egyeduralmát érti, s lázasan sürgeti a művelődési és oktatási önkormányzati szerkezetek kialakítását. Jarábik Balázs a tanulmányában, amely az Új Szóban is napvilágot látott, igen keményen bírálja az MKP-t, s diktatórikus, egypárti módszerek meghonosításával vádolja. Nem gondolod, hogy a párbeszéd kialakulása helyett a lap támadásoknak lesz kitéve? Megérett ez a társadalom arra, hogy többdimenziós csatornákban gondolkozzék?

Nem hiszem, hogy az együttgondolkodásra, a párbeszédre való felhívást bárkinek is támadásnak kellene felfognia. A kisebbségi közbeszéd számomra azt jelenti, hogy közösségünk tagjai szakmai megalapozottsággal szólnak hozzá a fontos kérdésekhez, s ha az ideológiai és egyéb szempontokat nem is tudjuk teljesen kizárni, de már nem befolyásolják annyira a döntéshozatalt és a vélemények kialakítását. A szakmailag megalapozott vélemények kialakításához feltétlenül szükség lenne egy politikamentes szlovákiai magyar intézményrendszerre. Ha ezt a belső kisebbségi intézményi struktúrát nem sikerül a közeljövőben kialakítania a szlovákiai magyarságnak, akkor tovább nőhet lemaradása a szlovák többség mögött, és az Európa felől érkező egyre intenzívebben jelentkező kihívásoknak sem lesz képes megfelelni. Jarábik Balázs cikke egyébként a vitaindító rovatban jelent meg, s így bárkinek lehetősége van a válaszra folyóiratunk hasábjain.

Hosszas tanulmányban elemzed a kisebbség mint fogalom definíciós problémát. Nemzetiségi kisebbségből ismét nemzeti kisebbség lettünk, de vajon menynyi az esélyünk arra, hogy eljussunk a társnemzeti státusig? Járható-e annak a követelésnek az útja, amit az 1994-es komáromi nagygyűlés fogadott el?

Látványos javulásra nem számíthatunk a közeljövőben a kisebbségi autonómia területén, de fokozatos javulásra van remény. Itt az önkormányzatiság szlovákiai térhódítására szeretnék utalni, ami ugyan nem azonos a kisebbségi önigazgatással, de a benne rejlő lehetőségeket fel lehet és fel is kell használni. Tudomásul kell vennünk, hogy a nemzetközi közösség részéről kevés szimpátiával találkozik a kisebbségi területi vagy kulturális autonómia. A nyugati világ vezető államainak elitjei az egyéni, illetve állampolgári jogokra építve képzelik el a liberális demokrácia működtetését, s minden ettől idegen elemet megpróbálnak kiküszöbölni belőle. Eközben azonban sokszor figyelmen kívül hagyják azt a körülményt, hogy tisztán állampolgári elvekre nem lehet államokat és társadalmakat építeni, mivel például minden államnak van valamilyen hivatalos nyelve, és ezzel együtt egy etnikailag is meghatározható identitása. Aki ezen az identitáson kívül reked, példának okáért az államnyelvtől eltérő anyanyelve miatt, az versenyhátrányba kerül az adott társadalmon belül. Ezt az ellentmondást az önkormányzatiság és az önigazgatás igények szerinti alkalmazása tudná csak orvosolni. Ez azonban csak akkor tud Szlovákiában nagyobb teret hódítani, ha a többségi nemzet is belátja, hogy nem valamiféle sötét ármánykodásról van szó, hanem a demokrácia egyik alapeleméről. Tehát egyfajta 22-es csapdája helyzetben vagyunk, melyből a szlovákság állami identitásának megerősödése és az ezzel párhuzamosan folyó szlovák–magyar párbeszéd mutathat kivezető utat.

A lap első számában izgalmas tanulmány olvasható két, számunkra még mindig egzotikusnak tűnő kultúráról, az iszlámról és a romáról. Mi az oka annak, hogy ennyire nem érdeklődünk sem a velünk élő romák, sem a világ lakosságának egyre nagyobb hányadát alkotó iszlám társadalom iránt?

Nem hiszem, hogy az emberek többsége ne érdeklődne az „egzotikus” kultúrák iránt. Inkább arról lehet szó, hogy ezekről a kultúrákról többnyire a televízión keresztül kapott manipulált kép szűrődik le az „átlagember” tudatában. Ez a kép természetesen átszíneződik az otthonról hozott nem mindig pozitív színezetű sztereotípiákkal, s így egyfajta távolságtartás alakul ki az ismeretlennel, az idegennel szemben. Azt hiszem nem kell az iszlám világba mennünk azért, hogy megértsük ezt a folyamatot, mivel a szlovák-magyar viszony is elegendő példával szolgál ennek illusztrálására. A tapasztalatok szerint leginkább a fiatalabb korosztályok esetében lehetséges eredményesen harcolni a negatív előítéletek ellen, miben kitüntetett szerepe van a tanároknak és az iskolarendszernek. Reményeink szerint tudományos cikkeivel folyóiratunk is részt vállalhat a fiatalok más kultúrákkal szembeni nyitottságának erősítésében.

Kinek szánjátok a Pontot?

A folyóirat évente két-három alkalommal fog megjelenni. Nem kifejezetten kisebbségi folyóiratként szeretnénk definiálni magunkat, mivel az egyetemi tárgyakkal öszszefüggő kutatások nagy része „kisebbségsemleges”, ezért inkább a kisebbségi környezetben működő társadalomtudományi folyóirat meghatározásban lehet megragadni léthelyzetünket. Ahogy már utaltam rá, évente legalább egy tematikus számot szeretnénk megjelentetni, amely valamelyik egyetemhez kötődő tudományágban foglalná össze a szlovákiai magyar tudományosság legfrissebb eredményeit. Hogy kinek szánjuk a Pontot? Természetesen mindenkinek: a tudóstársadalomtól egészen az érdeklődő nagyközönségig, s ezért megpróbáljuk lapunkat eljuttatni minden jelentősebb könyvesboltba és könyvtárba.