Kimerülhetetlen energiák

A pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria munkatársa volt, amikor először találkoztunk, egy építészeti kiállítás megnyitását megelőző sajtótájékoztatón. Aztán egy nagy erővel és elánnal sugárzó pozsonyi összejövetelen: a (Cseh)szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának alapító gyűlésén. Később sok-sok tárlatnyitón, köztük az általa rendezett Más realitás című kortárs festészeti kiállításon, amely egyebek között azt is megmutatta, hogy a festészet (tovább)él. Csupa olyan eseményen, rendezvényen jöttünk össze, amelyekkel ő (tovább)éltette, vitte, feljebb emelte vizuális művészetünket.

Nyitottságával, korrektségével, szakmai jártasságával, klasszikus tudással felvértezett emberségével, kikezdhetetlen tekintélyével nyűgözött és nyűgöz le a mai napig. Ámulatban tart kimerülhetetlen energiáival, amelyeket mások „megmutatására” fordít azzal, hogy ír róluk, vagy éppen kiállítást rendez munkáikból, netán nemzetközi építészeti konferenciát szervez. Ám ennek a sokfelé osztott energiának nyoma van a műemlékvédelemben, a Szlovák Nemzeti Galéria építészeti gyűjteményének megalapításában, a két háború közti építészet kutatásában, a modern várostervezésben és a regionális építészetben is.

„Energiáit” tavaly a legmagasabb hazai szakmai elismeréssel viszonozták: a Martin Kusýról elnevezett építészeti díjjal tüntették ki az építészettörténet területén kifejtett kutatómunkája, szakírói és publikációs tevékenysége elismeréseként. Idén magyar részről is szép gesztussal hajoltak meg előtte: neki ítélték a Posonium Művészeti Díj életműdíját több évtizedes alkotói és szervezőmunkájáért.

Azt csak kevesen, a valóban hozzá közel állók tudják, hogy a mögött a „fitt szépség” és finom tartásról árulkodó elegancia mögött, amellyel megjelenik egy-egy rendezvényen, kemény és nem gondtalan élet van, sok személyes szomorúság, fájdalom. Ám példamutató méltósággal viseli azt is. Hogy nekünk derűs lényéből jusson több.