Kihirdették az eMeRTon 2005-ös jelöltjeit

DĺJÁTADÓ ELŐTT
A Petőfi Rádió gondozásában az idén tizennyolcadik alkalommal kerül kiosztásra a Magyar Rádió könnyűzenei elismerése, az eMeRTon Díj.

DĺJÁTADÓ ELŐTT

A Petőfi Rádió gondozásában az idén tizennyolcadik alkalommal kerül kiosztásra a Magyar Rádió könnyűzenei elismerése, az eMeRTon Díj. A kitüntetést 1986-ban alapította a Magyar Rádió – kezdeményezője Bolba Lajos karmester volt, aki azt szerette volna, hogy legyen végre a magyar zenei életnek egy olyan elismerése is, amellyel a könnyűzenei műfajok szerzőit és előadóit díjazzák. Az eMeRTon a Magyar Rádió hangdíja, a szó jelentése: MR, azaz Magyar Rádió, a ton pedig a hang. Ez az ügyes mozaikszó azóta komoly hírnévre tett szert. A szerzők és előadók igazi megbecsülésnek tartják ezt a – megjelenésében leginkább egy aranylemezhez hasonlító – díjat, annak ellenére, hogy a kitüntetés mellé pénz nem jár. Az eMeRTon Díj évről évre a legszélesebb műfaji skálán ismeri el a szólistákat és az együtteseket, a zeneszerzőket és a szövegírókat – a rock- és popzenétől a musicalen át a folkmuzsikáig. Ezúttal tizenegy kategóriában hirdettek győztest. Elmúlt évi produkcióik alapján őket találta az eMeRTon Díjra leginkább érdemesnek a zenei szakemberek alkotta zsűri, amely a hagyományoknak megfelelően titkos szavazással döntött. A friss kitüntetettekkel 236-ra növekedett azoknak a művészeknek a száma, akik ennek az elismerésnek a birtokosai. Az ünnepélyes díjátadás – a hagyományoknak megfelelően – ezúttal is egy gálaest keretében történik, amelyet az MR Rt. Petőfi Rádiója szervez április tizenötödikén. Fellépnek a kitüntetett előadóművészek, továbbá Illényi Katica, Payer András, Zsédenyi Adrienn, a Bikini együttes és a Stúdió 11. Az ünnepi eseményt a Petőfi Rádió élőben közvetíti. (m, p)Díjazottak

Az év énekese – Demjén Ferenc

Az év musicalénekese– Csonka Tünde

Az év folkénekese– Bognár Szilvia

Az év hangszeres szólistája– St. Martin

Az év együttese – Budapest Klezmer Band

Az év dzsesszegyüttese– Borbély Műhely

Az év zeneszerzője– Rakonczai Viktor

Az év szövegírója– Katona László

Az év felfedezettje – Dolhai Attila

Az év hangmérnöke – Járitz István

Életműdíj – Bradányi Iván

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?