Kiforrott színésze a Nemzetinek

Játszott Nagyszombatban és Nyitrán is, 2006-ban szerződött a pozsonyi Nemzetihez, ahol az elmúlt évadban is több darabban láthatta a közönség. Erős színész. Bírja a terhelést. A társulat negyveneseinek egyik izgalmas egyénisége.

Verebes István új könyvében, amely Tólig címmel jelent meg nemrég, van egy fejezet, amelyben önről is mesél. Hajvágásának megmosolyogtató történetét tárja az olvasók elé.

Hogy boldoggá tette az édesapámat, mert egy szerep kedvéért megváltam a loboncomtól?

Bővebben?

Ez még a főiskola előtt volt, a Thália Színházban. 1994-ben vagy ’95-ben. Konzervatóriumi növendékként ott voltam gyakorlaton. Van is egy kép a telefonomban, meg tudom mutatni, hogyan néztem ki akkoriban… tessék!

Mint egy ifjú rocker.

Az voltam. Zenéltem. Természetesen hosszú hajjal. Aztán jött Verebes István, hogy megrendezze a Semmi és végtelent. Amerikai szerző darabja, amerikai katonákról. Ezért kellett rövidre vágni a hajamat. Zenekarom volt, nem akartam én színész lenni. Anyám hiába könyörgött, hogy vágassam le végre a hajamat, nem hallgattam rá. A rendező kérését viszont teljesítenem kellett. Apám örült, nekem időbe telt, míg megszoktam. Jó volt a Tháliánál, kedveltem a kollégákat, Verebest is. Megszerettette velem a színházat. Később a Bánk bánban is játszottam nála.

Ennyi kellett ahhoz, hogy kiváljon a zenekarból?

Akkor kezdtem el máshogy gondolkodni. Otthagytam a zenét, és komolyan kezdtem foglalkozni a színészettel. Aztán felvettek a főiskolára, aminek az édesanyám örült a legjobban, és maradtam Pozsonyban. Huszonhárom év telt el azóta.

Erős négyes fogat tagja volt az osztályban. A kollégiumban együtt is lakott Varga Anikóval, Tomáš Maštalírral és Marko Igondával.

Patrik Lančarič volt a rendezőnk. Ez nagyon fontos. Négy éven át együtt dolgoztunk. Méghozzá sokat és jókat. De Ollé Erikhez is jó barátság kötött. Nagy örömmel emlékezem erre az időszakra. Emil Horváth és Juraj Slezáček voltak az osztályvezető tanáraink. Szilárd szakmai alapokat kaptunk tőlük. Kérdezhetek gyorsan én is egyet?

Hogyne!

Rendben van a magyar kiejtésem? Nem palócos?

Egy kassai fiúnak?

Nem mondom, hogy kínlódok, de vannak szavak, amelyek elsőre nem jutnak eszembe. Ha naponta gyakorolnám a nyelvet… de nem gyakorlom! Az anyósommal szoktam magyarul beszélni, de vele is csak ritkán. Vagy most, amikor a Mária Terézia újabb két részét forgattuk, pesti kollégámmal, Adorjáni Bálinttal. A korábbi részekben pedig ott volt Nagy Ervin.

Meg a korabeli kosztüm, parókával.

A munkát nagyon élveztem. Forgattunk Pozsonyban, Prágában, több csehországi kastélyban. Velencéből hozták az anyagokat, Jan Kocman tervezte a gyönyörű jelmezeket. Tökéletes minőség! Egyedül a paróka zavart. Tizenkét órán át kellett viselni. Hajtűkkel erősítették a fejemhez, alá nem nyúlhattam, ha viszketett a bőröm, megvakarni nem tudtam. Szörnyű érzés volt. De mert igazán törődtek velünk, a végén brutális fejmasszázst kaptunk. Az rendbe is hozott.

Most játszott először történelmi filmben, korabeli kosztümben?

Igen. Lovagoltam is, táncoltam is. Hol az egyik udvarhölggyel, Táňa Pauhofovával, hol a Mária Teréziát alakító Stefanie Reinspergerrel. Nagyon örültem a feladatnak. Én vagyok az uralkodónő tanácsadója. Tőlem tudja meg a rossz híreket. Jó viszonyban vagyunk, valahogy oldjuk a dolgokat. Az első két részben is jól éreztem magam, egészen különös élmény volt számomra a császári udvar egyik befolyásos emberének lenni.

Nem kisebb élmény lehet az Elit társaság című darabban szerepelni a Nemzetiben. És nem pusztán azért, mert az elmúlt rendszer Janus-arcú elöljáróiról szól a történet, hanem mert nem egy előre megírt szöveg alapján kezdték el a próbákat.

Ez tette izgalmassá a munkát. Hogy nem volt szöveg, egy betű sem. Hogy magunk alakíthattuk a szerepünket. Dokumentumanyagokat kaptunk, ez volt a kiindulópont. A dramaturggal és a rendezővel közösen dolgoztuk ki a dialógokat. Ha nem tetszett valami, kihúztuk. Ha jött egy jó ötlet, beékeltük. Igazi csapatmunkát végeztünk. Százszázalékosan benne lehettünk a darab felépítésében. A titkosrendőrség embereként is megszólalok a színpadon.

Ez kinek az ötlete volt? Hogy fiatal partnerével, Uzsák Dáviddal egy egész dialógot nyomnak le magyarul?

Mivel a szlovák mellett csehül és oroszul is elhangzanak mondatok a darabban, kézenfekvő volt, hogy akkor hozzuk be a magyar nyelvet is. De úgy, hogy azok is értsék, miről beszélünk, akik nem beszélnek magyarul.

Szentpéterváron vendégszerepelni egy ilyen darabbal, amelyben leszedik a keresztvizet az oroszokról… nem tartottak attól, hogy majd kikérik maguknak?

Ha már egyszer meghívtak bennünket…! Én úgy utaztam oda, mint egy kirándulásra. Ezt megelőzően nem jártam még Oroszországban, mindenre kíváncsi voltam. Semmiféle feszültség nem volt bennem. Szeretjük az előadást, örömmel játszottuk Szentpéterváron is. Természetesen voltak, akik sértve érezték magukat a nézők közül, és mondták, hogy: „Nem minden így történt!” De mi már akkor tudtuk, hogy két héttel a vendégszereplésünk előtt szerveztek egy kiselőadást a nézőknek, hogy tudják, miről szól a darab, és hogy miképpen viszonyuljanak hozzá. Kaptak egy ajánlatot a megvásárolt jegyhez, hogy részt vehetnek egy röpke kis politikai fejtágítón.

Emília Vášáryovához egy másik sikeres előadás is köti. Tennessee Williams drámája, az Üvegfigurák az Arénában.

Szoros kapcsolat van köztünk. Háromszor játszotta már az anyámat. Imádok Milkával dolgozni, de az öltözőben, a takarásban, a piacon is szeretek vele lenni. Előadás után haza szoktam vinni… egyszerűen felvillanyoz a társasága. Zenéről, politikáról, családról nagyon sokat beszélgetünk, közben jókat nevetünk. Nem voltam a növendéke a főiskolán, mégis érzem, hogy szeret. Tíz évig játszottuk A kecskét az Arénában. A Kurázsi mamában is ott lehettem mellette. Imádom a humorát, a drámai vénáját. Büszkeséggel tölt el, hogy vele játszhatok. De a Ványa bácsit is szeretem a Városi Színházban.

A legjobbkor érte utol a szerep. Még akkor is, ha négy évvel fiatalabb Ványánál. Már van hozzá kellő emberismerete és élettapasztalata.

Tuzenbachot játszottam a Három nővérben. Ez a második Csehov-szerepem. Ha azt kérdezik tőlem, milyen érzés Csehovot játszani, a válaszom csak annyi: izgalmas. Ha megtalálod magadban mindazt, amiről a szerző ír, akkor nagy esélyed van rá, hogy hitelesen el is tudod játszani.

Mi volt az első reakciója, amikor felkérték a szerepre?

Megijedtem.

A „bácsi” miatt?

Fiatalnak találtam magam a feladatra.

Mick Jagger sem bácsi, pedig már hetvenhat éves.

És két órán át ugrálva énekel.

Tuzenbach milyen emlék?

Örülök, hogy eljátszottam, de ha most hívnának, hogy gyere, azonnal igent mondanék, mert már más lennék a szerepben. Akkor nem voltam elég érett a feladatra, a koromból eredően hiányos volt a felkészültségem. Kínlódtam is sokat vele. Ha szerencsém lesz, másodszor is rám osztja majd valaki. Színészi vágyaim egyébként nincsenek. Én azt a szerepet szeretem, amelyet rám osztanak. Arról már tudok álmodni. És ha szeretem, akkor már meg is tudom mutatni. Mindegy, hogy gyilkos vagy szörnyeteg, egy bizonyos ponton meg tudom fogni. Nekem ez a színészet. Szeretni akarom a szerepemet.

A négyzet galériatulajdonosát szereti a Nemzetiben? Az egész előadást szemmel láthatón ön viszi a vállán.

Eszenyi Enikő is látta az előadást, és a végén azt kérdezte: „Miért nem játszol a Vígszínházban?” Bevallom, elöntött a boldogság.

Nem is tudnák egyeztetni, ha hívná, hiszen az elmúlt évadban tizenegy előadásban játszott.

Házon kívül pedig ott van a Ványa bácsi és az Üvegfigurák.

Erős csapat tagja a Nemzetiben.

Martin Čičvák, aki többször is rendezett már nálunk, azt mondta nemrég: sok helyen dolgozott már, de a legjobb társulata jelenleg a pozsonyi Nemzetinek van. Örülök, hogy így látja. Én ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy tizenhárom vagy tizennégy év után még mindig jól érzem magam a társulatban. Azt szoktam mondani: az igazgatók egymást váltják, de én maradok. A helyemen vagyok.

A szerző a Vasárnap munkatársa