Kicsi lett nekik Kisinyov

A Zdob si Zdub az idei Sziget fesztiválonSomogyi Tibor felvételeA beavatatlanoknak talán támpont lehet, hogy feltehetően ilyen lenne a Ghymes, ha Moldáviában élnének, tíz évvel fiatalabbak lennének, és a hardcore felől indultak volna. Egy biztos: szeptember 3-án kéretik mindenkinek Kassára utazni. Aki elégedetlen lesz a US Steel Talent Night tehetségkutató verseny kicsúcsosodásaként zajló Fő utcai Zdob si Zdub ingyenkoncerttel, annak visszafizetem a vonatjegy árát! Mert ez a sodró lendületű zene élőben garantáltan mindenkit magával ragad. Egyebek mellett erről beszélgettünk a banda fő hangszerelőjével, és a hatalmas sikerű 450 Sheep lemez társproducerével, a basszusgitáros Mihai Gancu-val.

Talán furcsállni fogod a kérdést, de muszáj feltennem: nem unjátok még a fellépéseket? Mert úgy tűnik, mintha imádnátok koncertezni, pedig joggal lehetne elegetek az egészből.

Ez így van, havonta hat-hét napot töltünk odahaza Kisinyovban, néha még ennyit sem. Állandóan úton vagyunk, legtöbbször Ukrajnába és Romániába hívnak minket, de idén voltunk már Németországban, Magyarországon, Csehországban és Moszkvában is. Talán nem mondok nagy közhelyet azzal, hogy minden koncert más és más. Sok függ a közönség reakcióitól is, szóval adódnak meglepetések, és tényleg imádunk zenélni! Ez nemcsak a munkánk, hanem a hobbink is, immár tíz éve. Olyan ez, mint a színészeknél, akik századszor is élvezik az adott darabot. Sőt a mi életünk még izgalmasabb, mert egyik este hatalmas fesztiválszínpadon játszunk, másik este pedig egy háromszáz férőhelyes klubban.

Én már itt is, ott is láttalak titeket, az első találkozás viszont teljesen más volt, mint a mostani. Öt évvel ezelőtt ugyanis még egy hardcore rockbanda állt a színpadon, akik itt-ott népzenei elemeket csempésztek a számokba. A legutóbbi két lemezen megfordult az arány. Nem féltetek, hogy elveszítitek a régi rajongókat?

Nem, mert bíztunk benne, hogy a régi rajongók velünk együtt „öregedtek” és változtak, felfedeztek más, izgalmasabb zenéket, és visszakanyarodtak a gyökereikhez. Tizenéves korban az embert a rockzene és a punk érdekli leginkább, és ha népzenét hall a rádióban, gyorsan kikapcsolja. Ehhez bizony érni kell! Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor rátaláltam őseim zenéjére. A moldáv és román népi dallamok gyönyörűek, fantáziadúsak, és ezekben a dalokban legalább annyi energia van, mint egy-egy zúzós punk-rock slágerben! A saját képünkre formáltuk ezt a zenét, beletettük mindazt, ami eddigi életünk során hatott ránk, és ezáltal sikerült közelebb hoznunk a fiatal nemzedékhez az ősi dallamokat. Külföldön pedig olyasmit hallhatnak a srácok, amit eddig soha. A balkáni népzene nyugaton igazi kuriózumnak számít, hiszen sokáig elérhetetlen volt az ottaniak számára. Ehhez jön még a cigány folklór, ami Európában olyannyira egyetemes dolog, hogy mindenütt egyformán reagálnak rá: táncolni, mozogni és mosolyogni kezdenek az emberek. Gyorsan el is könyveltek minket etno-zenekarnak.

Mi a helyzet a román nyelvű szövegekkel? Annak idején orosz nyelvű dalokat írtatok, mára viszont szinte teljesen áttértetek a románra.

Ez olyan, mintha te szlovákul írnál, csak azért, hogy a saját környezetedben többen megértsék, amit mondani akarsz. A mi anyanyelvünk a román, odahaza mindannyian románul beszélünk, bár az oroszokkal sincs semmi bajunk. Édesapám például románként orosz irodalmat tanít egy kisinyovi iskolában. Ezért eleinte természetesnek vettük, hogy a „többségi” nyelven írjuk a számokat, mert úgy gondoltuk, nagyobb sikerünk lesz. Ez persze butaság volt. Ma már koncerten csak két-három számot éneklünk oroszul, még akkor is, ha Moszkvában vagyunk. A mondanivalónak elsősorban a zenéből kell átjönnie, a szöveg csak bónusz. Ráadásul a „beépített” népdalok szövegei sokat veszítenének erejükből a fordítás által. Az öregek azt mondják, ezek mágikus szövegek, nem szabad változtatni rajtuk.

Apropó, öregek. Hol találtátok az MC Vasile néven futó öreg cigányt, aki az új lemezen több dalban énekel?

És nem is akárhogy énekel! Amikor meghallottuk, nem hittünk a fülünknek. Vasile egyszerű falusi bácsi, egy romániai községben bukkantunk rá, Bukaresttől negyven kilométernyire. Ott mindenki a zenéből él, nők és férfiak egyaránt. Fogalmam sincs, miért, de az ottani emberek „gyárilag” muzikálisak, minden házban működik egy-egy családi zenekar, a zenekutatók pedig messze földről is elzarándokolnak a faluba. Mostanában a nyugati tévéstábok is egymást váltják ott. Onnan származik egyébként az európai hírű Taraf de Haiduks zenekar is. Na, szóval egy barátunk hívta fel a figyelmünket erre a bácsira, aki afféle helyi szupersztárnak számít. Igaza volt, leesett az állunk, amikor meghallottuk, és azonnal bevettük a bandába, ha lehet így mondani. Inkább azt írd, hogy megtiszteltetés számunkra együtt dolgozni vele. Az Everybody In the Casa Mare című dal is neki köszönhetően lett akkora sláger. Sajnos nem minden koncertünkön tud ott lenni, már túl gyors neki a mi tempónk. A nagyobb akciókon, például a Sziget Fesztiválon viszont büszkén lépünk vele egy színpadra. Mostanában egyébként otthon is szinte kizárólag cigányzenét hallgatunk, nemcsak balkánit, hanem magyarországit is. A Besh-o-drom zenekart például imádjuk!

Az európai piacra szánt legújabb cédétek tavaly ősszel hetekig vezette az eladási listát Kassa legnagyobb lemezboltjában. Én csak birkapásztor-rocknak hívom azt, ami rajta van. Mit jelent a 450 Sheep (450 bárány) cím?

Ennek külön története van. Az énekesünkkel, Romannal egyszer csináltunk egy hosszú, több napos túrát a hegyekben, ahol sok juhásszal találkoztunk. Csak úgy heccből mindtől megkérdeztük, hány bárányt legeltet, és mindegyik 450 körüli számot mondott. Aztán az utolsóból sikerült kiszednünk, hogy ez afféle mágikus-misztikus szám. Ha ennyi báránya van az embernek, nem történhet velük baj, szép gyapjasak lesznek, és szépen kifejlődnek. Szerintem inkább az a magyarázat, hogy a 450 se túl sok, se túl kevés, optimális szám ahhoz, hogy az ember szemmel tartsa a nyájat. De persze nincs jogom komolytalanul viszonyulni egy régi juhászbabonához!

Úgy értsem, hogy a Zdob si Zdub zenéje most optimális, se túl sok, se túl kevés benne a népi elem?

Hú, kösz a bókot! Ezen a lemezen rajta van minden, ami hatott ránk az utóbbi időben. Goran Bregovič, a balkáni rezesbandák, a cigányzene, a hagyományos népzene, és persze a punkrock, a hip-hop és az alternatív zene. Nagy hatással voltak ránk Emir Kusturica filmjei is, mert ő valami hasonlóra törekszik a filmvásznon, mint mi a stúdióban. Egyáltalán, a balkáni kultúra nagyon fontos lett számunkra. Rádöbbentünk, hogy felesleges majmolni a nyugatot, hiszen errefelé sokkal izgalmasabb zenék vannak! Az Underground című Kusturica-film slágerdala, a Kalasnyikov például egy ősi moldáv népdal, a „Čokerlija”! És lám, egész Európában megszerették.

Hogyan viszonyulnak a moldáv fiatalok a népzenéhez?

Hát valahogy úgy, ahogy mi viszonyultunk hozzá tizenéves korunkban... Nem igazán ismerik, és nem is törekszenek rá, hogy megismerjék, mert most még a nyugati popzene a fontos nekik, ami a kereskedelmi rádiókból és a zenei csatornákból ömlik. Főleg a nagyvárosokban van ez így. Kisinyovban mi csodabogaraknak számítunk, elég ritkán is lépünk fel odahaza. Románia ebből a szempontból valahogy más, ott nagyobb piaca van az autentikus népzenének.