Ki kellett várni, de megérte

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Szindbád, de már Huszárik Zoltán klasszikussá vált alkotásaként csak a kedvező időre várt. Arra, hogy a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet felújítsa azt az 1971-ben forgatott remekművet, amely minden idők egyik legjobb magyar játékfilmjeként nyújthat most újra (és még ki tudja, hányszor?) csodás másfél órát a nézőnek. Krúdy novellái, amelyek alapján a film készült, nyolcvan-kilencven évvel ezelőtt születtek. A film bemutatója több mint negyven esztendővel ezelőtt volt. Időbe telt, míg lemezre került az új DVD-változat, ki kellett várni, de megérte. Színvilága lenyűgöző, az angol feliratok révén azok számára is teljes mértékben élvezhető, akik Krúdy csodálatos mondatai mögé ez idáig nem láthattak be.

Fábri Zoltán Körhintája, Makk Károly Liliomfija, Nádasdy Kálmán és Ranódy László Lúdas Matyija után itt a negyedik digitálisan felújított magyar film, Huszárik Zoltán Szindbádja, a magyar filmgyártás egyik legfényesebb gyémántja, amely úgy adja vissza Krúdy világát, szellemiségét, írói stílusát, hogy közben a kivételes tehetséggel és esztétikai érzékkel megáldott képzőművész-rendező, filmpoéta alkotói világát, művészi autonómiáját, páratlan egyéniségét is megmutatja.

Hogy mit akart Szindbád? – tette fel a kérdést Noteszlapok című írásában a rendező.

„Elsősorban élni, minden életközegben benne lenni; – tájban, nőben, tárgyban, az ételek jó ízében, kifakult borospoharak tükrében, temetők mohos keresztjeiben… Élni siet és túlhajtja az érzést. Állandó hely- és helyzetváltoztatása tudniillik a lélek helykeresése, a megállapodás utáni vágy, sajátos módon ezt a különbékét még a test sem képes megélni. Nem hagy maga után semmi mást, csak a pillanat szétroncsolt emlékműveit…”

Bovaryné én vagyok, súgta meg Flaubert.

Szindbád természetesen maga Huszárik. Tájban, nőben, tárgyban, egy pohár borban, az aranyló húslevesben, mindenben, amit a vászonra vitt.

Csodás színészek kísérték őt Krúdy meséjében. Latinovits Zoltán a címszerepben pályája legragyogóbb alakítását nyújtotta. Nála tökéletesebbet akkor, Huszárik tükrében aligha nyújtott volna bárki is. Minden idegszálával, minden rezzenésével Szindbád. Futó szerelmeit Andai Györgyi, Bánsági Ildikó, Muszte Anna formálták meg emlékezetesen. Szegedi Erika, Nagy Anna, Ruttkai Éva és Tanay Bella nagyobb teret kaptak a filmben. Pályájuk egyik legszebb állomása ez a (szerelmi) történet. Majmunka szerepében Dajka Margit egyszerűen frenetikus. Szindbáddal való évődése valósággal lenyűgözi a nézőt. Sára Sándor kamerája ecsetté válva csal pompás színeket a vászonra. Visszahozza a múltnak egy szépséges, egyszerre fájó és felemelő szeletét, a képzelet moziját nyitva meg előttünk. Nyári éjek illata, az ősz varázsa, a tél szűzi leple alatt meghúzódó várakozás elevenedik meg a filmben, illatok csapják meg orrunkat, ízekre kapunk gusztust, ihatnékunk támad, megpihenni szeretnénk, majd ismét útra kelni. Sára Sándor valósággal terel bennünket kamerájával, biztat, reményt ad, feltör előttünk titkos szobákat. Egy napernyő a sírkert füvében, egy gyümölccsel megrakott tál, egy árván maradt kalap a hóban ugyanarról beszél, mint egy kéz, egy arc, egy tekintet. A szépségről, az életről, az elmúlásról.

„Az idő a legnagyobb ellenfelünk. Elrendezési szándékainkat lerombolja, a megértés lehetőségét elrabolja, őszinte kitárulkozásainkkal megfoszt az illúzió szabadságától, sarokba szorít.”

Ezek is Huszárik szavai.

Apró ajándékokat is kapunk a Szindbád DVD-n. Három kisfilmet, amelyek keretet adnak a fő filmhez. Elégia, Tisztelet az öregasszonyoknak, A piacere (Tetszés szerint). E két utóbbi most jelent meg először lemezen. És még mindig van ráadás: Huszárik és kortárs zene címmel egy huszonkét perces beszélgetés Jeney Zoltánnal, a Szindbád zeneszerzőjével. A filmről és annak irodalmi anyagáról pedig egy másik beszélgetést hallhatunk Gintli Tibor irodalmárral.

A „kép” így válik teljessé.

Ha már az életút torzóban maradt…