„Ki fölött nem uralkodik az ido...”

Jókai azon a reggelen valamilyen okból a zsebóráját is magához vette, és betette a párnája alá. A késobb elfogyasztott húslevestol rövid idore még erore kapott, és egy könyvet kezdett olvasgatni, de hamar belefáradt. Jókai becsukta a könyvet, majd oldalra fordult, és csak annyit mondott: „Most pedig aludni fogok!” Életét és muvét ugyanaz a titokzatos, földöntúli deru lengte be, amellyel fejét örök álomra hajtotta.

’48 márciusának idusán a tizenkét pontot a Nemzeti Múzeum mellvédjérol Jókai olvasta fel a tízezres tömegnek. Ravatala ennek az épületnek az elocsarnokában állott. Ugyanazon a helyen, ahol tíz évvel korábban egy másik katafalk: a Kossuthé, aki fölött o mondta a gyászbeszédet. Mindkettojüket jóval nagyobb tömeg kísérte a temetobe, mint amilyen március idusán ezen a helyen összegyult. A politikus búcsúztatása külsoségeiben, díszességében sem haladta meg az íróét: a Jókai koporsóját szállító üveges gyászhintót 12 kocsin elhelyezett 329 koszorú kísérte.

Móric nem az egyedüli s nem is az elso tollforgató volt a Jókai családban. Apja mellett Zsuzsánna novére is nagy szenvedéllyel birkózott a nyelv elapadhatatlan nyersanyagával. O elsosorban verseket fabrikált, mint ahogy a siheder Jókai is. Ezekrol a kamaszkölteményekrol szólva Mikszáth találóan megjegyzi: „E fellobbanásai a költoi vénának nem bírtak számbaveheto értékkel, de mégis jelezték, mint az utas elott a homokban csillogó arany porszemek, hogy valahol a közelben nagy aranyleletre van kilátás.” A már felszínre hozott aranykincs, vagyis az életmu sajátosságait aztán ekként jellemzi Mikszáth: „Nyelvének gazdagsága még talán az Arany Jánosén is túltesz, mert (...) Jókai rögtön megtalálja az igazi szót és kifejezést. Stílusa egyszeru, világos és hangulatos (...) gondolatmenete kristálytiszta és egészséges, nincsenek homályos helyei (...) Tömörebb írót alig ösmerünk a világirodalomban, s ha ebben vét is, az csak olyan hiba, mint ha a lóherének négy levele no – mikor három is elég volna.”

Jókai azonban elsosorban nem Arany Jánossal állott lelki oppozícióban, hanem – ahogyan az már lenni szokott – legközelebbi barátjával, Petofivel. A forradalom lánglelku költojének társadalmi eszményképe a polgári demokrácia ideáját is túlhaladta, Jókai azonban liberális nemes volt, aki a nemesség legjobb hagyományait kívánta ötvözni a polgári értékekkel. Petofi érzelmeket kelt és irányt mutat, Jókai a létezo irányzatokat és hangulatokat írja le és önti formába. Krúdy Gyula rendkívüli érzékletességgel láttatja a Jókai-jelenségnek ezt az oldalát is: „Az o száz kötete a magyar nemzet levelesládája (...) Jókai nem egy ember, hanem az egész tizenkilencedik század regényességével, érzelmességével és hóbortosságával. Jókai egyesíti magában a magyar nemzet minden nagyszeru erényét és csöndes hibáját.”

Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy, mondják – és ez az írásmódra alkalmazva is érvényes: ahány nyelvi regiszteren vagy képes megszólalni, annyi karaktert ábrázolhatsz. Jókai nyelve valószínuleg ezért tevodik össze oly sok stílusrétegbol. Nem csupán nyelve burjánzik azonban ezernyi közlésmód és beszédhagyomány felé, regénypoétikája is hallatlanul színes. A magyar romantikus próza legnagyobb alakja, szajkózzák az oskolás süvölvények is, azt azonban már jóval kevesebben tartják számon, hogy a naturalizmus jó néhány jellemzoje, sot a realizmus hatása és a késo romantikától nehezen megkülönböztetheto szecesszió világképe is megjelenik prózájában.

Vagyis Jókai írásmuvészete korántsem egyöntetuen romantikus. Ellentétben az életével. Forradalmárként indul, huszonhét évvel késobb azonban (igaz, a pártvezér Tisza Kálmán pálfordulása miatt) már kormánypárti képviselo. Elso feleségével, a kor ünnepelt színésznojével, Laborfalvy Rózával ’48 március 15-én, a Bánk Bán eloadása után kezdodik románca. A forradalom után bujdosnia kell, egészen addig, amíg Róza férfiruhában be nem szökik a megadásra készülo komáromi erodbe, s ott az o nevében büntetlenséget szavatoló menlevelet nem szerez. Évekig Sajó álnéven publikál, aztán amikor már két éve országgyulési képviselo, a Hon foszerkesztojeként sajtóvétségért egy év börtönre ítélik. Már egy hónap után szabadul, és pályája fölfelé ível. A Királyi Magyar Tudományegyetem díszdoktora, bankelnök, a forendi ház tagja s ki tudja, mi minden még, amikor 74 évesen újabb botrányba keveredik: feleségül veszi Nagy Bellát, a 20 éves, szegény zsidólányt. Tole tíz évvel idosebb elso felesége miatt anyja tagadta ki, most az örökségre áhítozó rokonság szeretné bolonddá nyilváníttatni. Jókai azonban szívügyekben tántoríthatatlan. „A szerelemnek még a bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya” – írja. Végül is Bella az, aki 1904. május 5-én ablakot nyit a nagy prózakölto elszállni készülo lelkének.

Jókai Mór a mai napig legolvasottabb prózaírónk. A kritika azonban sosem volt hozzá olyan kegyes, mint az olvasói. A monográfiaíró Mikszáth erre csak legyint: „Ki fölött nem uralkodik az ido sem, mit akarná azt megzabolázni a kritika?”