Kétszeres magyar győzelem Karlovy Varyban

Karlovy Vary |

<p>Ezzel aztán senki sem számolt! Az elmúlt évek folyamatos magyar sikere után ismét magyar filmet díjaztak Karlovy Varyban. Ráadásul duplán. Ez Hajdu Szabolcsot is meglepte.&nbsp;</p>

Közép-Európa legrangosabb fesztiválja, amely 1956-ban kapta meg az A-kategóriás minősítést, de csak a rendszerváltás után sorakozott fel Berlin, Cannes és Velence mellé, rögtön az első évben két magyar alkotást (Ranódi László Szakadék, Máriássy Félix Egy pikoló világos) díjazott. A legjobb rendezésért járó Kristályglóbuszt 1996-ban Gothár Péter kapta a Hagyjállógva Vászkáért, majd 2001-ben Fekete Ibolya munkája, a Chico is itt nyert fődíjat. 2013-ban Szász János opusa, A nagy füzet győzött, a rákövetkező évben Pálfi György Szabadesése zsebelt be három díjat. Horváth Lilit A szerdai gyerekért jutalmazta az East of the West szekció nagydíjával a zsűri. Tehát egymást követő három évben magyar győzelem. Miben reménykedhet ilyenkor egy magyar alkotó vagy egy magyar fesztiváltudósító? Legfeljebb elismerő oklevélben. Karlovy Vary figyel a magyar filmre. Karlovy Vary szereti a magyar filmet. Karlovy Varyban nem szempont, hogy hányszor és mikor kapott díjat a magyar film.  Karel Och, a fesztivál művészeti igazgatója régi drukkere a magyar filmnek. Jó szimattal választ a versenybe. Azt viszont, hogy Hajdu Szabolcsot színészként is díjazni fogja a zsűri, ő sem gondolhatta. Öten ültek a bírálóbizottságban, öt ország ítészei. Maurizio Braucci, a neves olasz forgatókönyvíró (Gomora, Sötét lelkek, Pasolini). Eve Gabereau, a brit–kanadai Soda Pictures filmforgalmazó cég igazgatója. Jay Van Hoy amerikai producer. George Avasvili grúz rendező, akit 2014-ben Kristályglóbusszal jutalmaztak a Kukoricaszigetért. S az ötödik zsűritag, Martha Issová, a jeles cseh színésznő, aki 2008-ban Az éjszaka gyermekeiben nyújtott játékért a legjobb női alakítás díját kapta Karlovy Varyban. A fő versenyben szereplő tizenkét játékfilm közül kettő kapott elismerő oklevelet. A nemrég elhunyt Jan Němec, a hatvanas évek cseh új hullámának egyik vezéregyénisége utolsó opusáért, A Királyi Szőlőhegyek farkasáért, amelyet önéletrajzi könyve alapján forgatott.  Személyes hangulatú vallomás a film a szovjet csapatok csehszlovákiai bevonulásáról, a hatvannyolcas cannes-i fesztiválról, ahol Jean Luc Godard konyhakéssel szabdalta szét a fesztivál óriásplakátját, s ezzel három cseh filmes, Němec, Milos Forman és Jiří Menzel reményeit is, hiszen mindhárman ígéretet kaptak, hogy nyerni fognak, s ezzel megnyílik előttük a világ kapuja. Francois Truffaut és csapata azonban – a párizsi diáklázadások hatására – berekesztette a fesztivált. Němec nem kis iróniával a saját életéből is beemel néhány fontos momentumot. A hazájából való kitiltást, az amerikai éveket, majd a hazatérést és az újrakezdést. Nem egész hetven perc a film, de ez a hetven perc színtiszta brillírozás. Igazi mestermunka.  Elismerő oklevelet kapott Catalin Mitulescu román-svéd összefogással forgatott családi drámája, a Sínek mellett is, amelynek román hőse – feleségétől és gyermekétől bizonytalan időre elbúcsúzva – a jobb megélhetés reményében Olaszországban keres jövedelmező állást. Különdíjban részesült Ivan Tverdovszkij, a Zoológia huszonnyolc éves orosz rendezője, aki abszurd drámájával (állati farkat növeszt egy magányos nő) áll ki a másság mellett. A legjobb rendezés díját a szlovén Damjan Kozele vitte haza, aki Szlovéniát, Macedóniát, BoszniaHercegovinát fogta össze Éjszakai élet című alkotásával, amelyben egy jól szituált értelmiségi házaspárt állít kritikus helyzet elé. Az East of the West szekció zsűrije behunyt szemmel ment el Till Attila Tiszta szívvel című, kerekesszékes gengszterkomédiája mellett. Tizenkét film közül kettőt emelt ki. Különdíjjal jutalmazta az észt Triin Ruumet Zavaros napok című alkotását, amelyben egy harmincéves fiatalember keresi élete értelmét.  A szekció nagydíját Ruszudan Glurjidze grúz-orosz-spanyol-horvát koprodukcióban készített filmje, a Mások háza kapta, amely a grúzabház polgárháború borzalmait megidézve lép be különböző családok életébe.  Két okból is sejthető volt, hogy a legjobb női alakítás díját, amelyet mindig a fő versenyben bemutatott alkotások egyik főszereplője kapja, idén a szlovák Zuzana Mauréry emeli a magasba. Egyrészt valóban remekül teljesít Jan Hřebejk A tanítónő című filmjében, másrészt a többi tizenegy filmben inkább a férfiak vitték a prímet. A nyolcvanas évek elejét megidéző, iskolai közegben – tanári kar, szülők, tanulók – játszódó, erősen provokatív, sok rétegű dráma egy, a hatalmával visszaélő, magabiztos és legyőzhetetlen általános iskolai pedagógus, egy nézeteiben megingathatatlan manipulátor árnyaltan megrajzolt portréja.  Mauréry hatalmas tapsot kapott a közönségtől, de legalább ekkora ováció fogadta a legjobb férfi alakítás díjával jutalmazott Hajdu Szabolcsot is, aki a bejelentés pillanatában nem is akart hinni a fülének. Ernelláék Farkaséknál című rendezésében – két házaspár története itt és most, egy váratlan helyzetben – ő maga az egyik férj, akinek kezd elege lenni mindenből. Család, gyereknevelés, külső körülmények. Majdnem betelik a pohár.  Debreceni gimnazista éveiben Hajdu Szabolcs amatőr színtársulat tagja volt, s bár a Maladype Színház műsorán szereplő darabban is ő a párja Török-Illyés Orsolyának (akárcsak az életben), színésznek mégsem tartja magát. Talán majd mostantól, egy ilyen rangos elismeréssel a polcán. Egy éve fut a darab a színházban, amelyből a saját lakásukban forgatott film született minimális összegből, de maximális odaadással. Tizenhárom operatőre van a filmnek, kivétel nélkül mind a tizenhárman a rendező növendékei a Metropolitan Egyetemen, s mindegyikük egy vagy két napig állt a kamera mögött.  „Bizalom és hit kérdése minden – mondta még a díjkiosztás előtt a rendező. – Akarat, elszántság, kitartás van a filmben. Kelet-európai történet ez, de remélem, Nyugaton és a tengerentúlon is érteni fogják.”  Most, hogy a film a Karlovy Varyi fesztivál legjelentősebb díjával, a Kristályglóbusszal dicsekedhet, el is indulhat hódító útjára. „Nekem már az is komoly elismerés volt, hogy a filmet beválogatták a versenybe, nem még ez a dupla kitüntetés! – így Hajdu Szabolcs. – Van egy mondat a filmben a történet vége felé, a feleségemnek mondom. Lehet, hogy boldog vagyok, csak nem igazán tudok róla. Most viszont érzem! Hatalmas öröm ez a két díj nekem is, a stábnak is. Attól, hogy itt is ugyanúgy reagált a közönség a látottakra, mint otthon, a színházban, arra következtettek: ugyanabban a hajóban evezünk.”  Jiří Bartoška, a fesztivál igazgatója is átadott két rangos elismerést a fesztivál záróestjén. Az egyik Kristályglóbuszt, eddigi alkotómunkájáért Charlie Kaufmann, a neves amerikai forgatókönyvíró, rendező és producer kapta, aki több mondatos, csehül betanult, hibátlan köszönőbeszédével nyűgözte le a fesztiválpalota közönségét, a másikat Jiřina Bohdalová, a legvarázsosabb cseh színésznők egyike, jeles tragikomédiák és vígjátékok nagyasszonya, akit remek humoráért ezúttal is szinte magukhoz öleltek a csehek. „Még nincs vége, eszemben sincs befejezni – mondta kicsattanó derűvel. – Remélem, rám is vár még néhány nagy öröm, mert akkor talán önökre is!” Életműdíjhoz szebb ígéretet nem is köthetett volna. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?