Két kulcsra működik az élete

Három nagyjátékfilm (Akik maradtak, Űrpiknik, Átjáróház) és egy kisfilm (Újjászületés) után ismét Budapesten állt kamera elé. Egy eredetileg francia sorozat bemutatás előtt álló magyar verziójában. A véletlen műve, hogy épp a franciáktól jött televíziós produkció szereplője lett, amelynek most még a címét sem árulhatja el.
 
Budapestről elindulva Brüsszelen keresztül vezetett az útja Párizsba, ahol az 1993-ban bemutatott Emilie Muller című, húszperces fekete-fehér filmmel egy csapásra világszerte ismert színésznő lett. Francia sorozatban játszott azóta?

Egyszer. A Maigret felügyelőben, Bruno Cremer oldalán. Prágában forgattuk egy kisebb pályaudvaron. A történet szerint egy gyilkosság miatt leállítják a vonatot. Én voltam az a nő, aki az utolsó pillanatig a gyanúsított utasok egyike. Aztán kiderül, hogy nem ő gyilkolt, de láncszeme a bűnténynek.
 
Franciaországban mekkora húzóerővel bír a színész számára egy jól megírt sorozat?

Mivel ott is visszaesett a büdzsé a kultúrában, és sokan vagyunk színészek, mindenki örül mindenfajta lehetőségnek. Vannak, akik inkább egy sorozatba akarnak bekerülni, semmint egy színházi produkcióba. Természetesen sok függ a sorozat minőségétől. A blődliért, a nehezen vállalhatóért senki sem reszket. A Terápia című izraeli sorozat francia verziójának például komoly sikere volt, akárcsak a magyar változatnak. Egy sorozat azonban veszélyekkel is jár a további lehetőségeket illetően. Ha ugyanis beszippant, és sokáig viszed a szerepet, nehéz kitörni a karakterből. Én még nem kerültem ilyen helyzetbe, de soha nem fogom kritizálni azt a kollégámat, akit érint ez a kérdés. A Canal+, az arte és a Netflix is gyárt sorozatokat, akárcsak a közszolgálati televízió. Nemrég a Marie Antoinette és a Versailles című sorozatokba néztem bele. Szívesen játszanék ilyen kosztümös történelmi produkcióban. Mondják sokan, hogy az arcom is beleillene.
 
A sorozatból, amelynek magyar változata egy kereskedelmi csatornán fut majd, látott valamennyit Franciaországban?

Nem láttam, de tudom, hogy sikeres volt. Nagyon szerették a nézők, és már több ország megvette. Krimi, sok humorral. Én biológus vagyok az első részben, aki családon belüli bűnténybe keveredik. Nagyon örültem a szerepnek.
 
Fel volt készülve arra a forgatási tempóra, amelyet egy sorozat megkíván?

Figyelmeztettek, hogy ennek egészen más a ritmusa, mint egy játékfilmé. Hogy nincs sok idő egy-egy jelenetre. Ez így is volt. De kétszer-háromszor azért fel tudtuk venni.
 
Törőcsik Mari azt mondta: nála mindig az első felvétel a legjobb.

Ebben van igazság. Apró villanások persze a másodiknál és a harmadiknál is lehetnek. Én nagyon spontán színész vagyok. Szívesen improvizálok. Szoktam is kérni, hogy a próbát is vegyük fel, mert abban is lehetnek jó pillanatok. Ez arról is szól, hogy el tudod-e engedni, amit elsőre csináltál. Ha nem, vagy nem mered, akkor tényleg az első verzió marad a legjobb. De ha élsz az újabb lehetőséggel, abból is születhetnek értékes momentumok.

Több neves pályatársával dolgozott vagy találkozott már Franciaországban. A nemrég elhunyt Jane Birkin lányával, Charlotte Gainsbourg-ral mikor kezdődött a barátságuk?

Charlotte férje, Yvan Attal és az enyém…
 
… Eric Barbier, a neves filmrendező.

Igen. Ők ketten együtt dolgoztak A kígyó című filmben, amelyben én is játszottam. Charlotte-tal mi akkoriban lettünk barátnők. Ez 2006-ban volt, a második lányunk születése után. Charlotte aztán 2017-ben, a Hajnali ígéretben kapott főszerepet a férjemnél, de a nővére, Kate tragikus halálát követően lehúzta a redőnyt, és New Yorkba költözött, ahonnan csak nemrég jött vissza Párizsba. Volt idő, amikor jártam hozzájuk születésnapi bulikba, amelyeken ott volt Jane Birkin is. Természetesen tudtam, ki ő. Legendás szerelem kötötte Serge Gainsbourg zeneszerzőhöz. A francia sajtóból egész Franciaország ismerte a történetüket. Azt is, hogy hol és mikor találkoztak, hogyan szerettek egymásba. Az egész család kamerák kereszttüzében élt. A franciák olyannyira a sajátjuknak érezték őket, hogy bárhol jártak, mindenütt nagyító alatt voltak. Charlotte-hoz is, ha ettünk valahol, odajöttek az emberek, és autogramot kértek. Jane Birkin vibráló egyéniség volt, erős angol akcentussal. Sokan azt hitték, direkt beszél így, hogy érdekesebbnek tűnjön. Nem létezik, hogy annyi év alatt nem tudta volna jobban megtanulni a nyelvet, mondták róla. A kiejtésével kicsit irritálta a franciákat. Én keveset kommunikáltam vele. A legendát, amely övezte, tiszteletben tartottam, de az ember sokkal jobban érdekelt a személyében. Rokonszenves volt, bár néha sznob is tudott lenni. Nagyon szerette a közönségét, és a nézők is rajongtak érte. Fürdött a népszerűségben. Tetszett, amit a lányai, Lou és Charlotte mondtak a temetésén: „Nekünk az anyánk volt, önöknek Jane Birkin.” Catherine Deneuve és Brigitte Macron, a francia elnök felesége is megjelent a gyászszertartáson. Én még Brüsszelben tanultam, amikor meghalt Gainsbourg, de emlékszem, az ő temetése is hatalmas megmozdulás volt. A franciák még ma is imádják őt.
 
Jean-Louis Trintignant lányához, a húsz éve meghalt Marie Trintignant-hoz is fűzi egy történet. Ő színésznőként Otakar Votoček, a Hollandiában élő jeles cseh filmrendező A hírnév szárnyán című alkotásában Peter O’Toole oldalán nyújtott egészen kivételes alakítást.

A világsikert aratott Emilie Muller után Yvon Marciano, a film rendezője megkapta a pénzt az első játékfilmjére. Hetekig castingolt a női főszerepre, és velem is készített több próbafelvételt. Még írt is egy levelet, amelyben arra kért, nehogy levágassam a hajamat. Az utolsó pillanatban mégis Marie Trintignant-nak adta a szerepet. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ha én játszottam volna, akkor jobb lenne a film. Marie Trintignant alakítása semmi kívánnivalót nem hagyott maga után.
 
Kiderült aztán, hogy miért ő kapta a szerepet?

Emilie Mullert két nap alatt, csütörtökön és pénteken leforgattuk. Hétfőtől már a Párizs királyában játszottam Philippe Noiret-val. Két hónapig tartott a forgatás. Három héttel utána elkezdtük Eric filmjét, a hatvannyolcas párizsi diáklázadásról szóló Gimnáziumi éveket. A forgatás végén már szerelmesek voltunk egymásba, ami Yvonnak talán rosszulesett. Mivel az első filmszerepet tőle kaptam, Emilie Muller a kettőnk sikere volt, így egy mai Pygmalion-történetnek gondolta kettőnk munkakapcsolatát. Csalódásában dönthetett Marie Trintignant mellett.
 
Milan Kundera is nemrég ment el, ő 1975-ben emigrált Franciaországba, és hat évvel később lett francia állampolgár.

Szerették őt a franciák. A baráti körömben is sokan olvasták a könyveit. Én 1997-ben kaptam meg a francia állampolgárságot, Jacques Chirac, az akkori köztársasági elnök aláírásával. Nagyon szép a hivatalos levél szövege. Az áll benne, hogy nagy megtiszteltetés neki és az országnak, hogy befogadhat, de ott van az is, hogy nekem ezért mit kell tennem a jövőben. A francia kultúra nagyon befogadó. Ezt mindig éreztem. Kunderát is gyorsan befogadták. Vele sem éreztették soha, hogy honnan jött. Engem sem néztek le azért, mert magyar vagyok. Ebben persze az is szerepet játszott, hogy bekerültem egy olyan iskolába, amelybe a legnehezebb bejutni Franciaországban. De akkor én ezt nem tudtam.
 
Azóta két kulcsra működik az élete. Egyikkel a párizsi létét, másikkal a budapestit nyitja-zárja.

Nem egy perc alatt alakultak így a dolgaim, és azt sem állítom, hogy nekem van a legkülönösebb sorsom a világon. Nehezen jutottam el ebbe a pozícióba, hogy két országban dolgozhatok. Az utóbbi időben elég sok időt töltöttem itthon. Ide szólítottak a munkáim. Tavaly nyár óta minden hónapban jöttem filmes felkérések miatt. Ha egyedül vagy a lányaimmal vagyok Budapesten, akkor úgy érzem, visszatértem a gyökereimhez. Baráti körben is kikapcsolom a kinti létemet. De amikor a minap Párizsról kérdeztek, éreztem, hogy már hiányzik egy kicsit. Karácsonyra azonban ismét hazajövök. Addig tető alá kell hoznom Párizsban egy színdarabot, amelyet egy barátommal írtunk. Nem fogok csak úgy ücsörögni otthon sem.

A szerző a Vasárnap munkatársa