Két írói világ egy családban

Bárczi Zsófia, Juhász Dósa János és Kovács MagdaKönözsi István felvételeIrodalmunk két jeles képviselőjével Juhász Dósa János, a Vasárnap munkatársa beszélgetett a Casino legutóbbi, különlegesnek is mondható irodalmi estjén. Különlegesnek egyrészt azért, mert Kovács Magda és Bárczi Zsófia első alkalommal vett részt közös író-olvasó találkozón, másrészt azért, mert mégsem nevezhető mindennaposnak, hogy anya és lánya egyaránt íróként válik ismertté, nem is kis sikerrel. Ismerünk persze példákat az irodalomtörténetből arra, hogy a gyerekek szüleik nyomdokain haladnak, ha nem is mindig ugyanolyan sikerrel, de olyan írónőt, akit lánya követett a pályán, most hirtelen nem tudnék említeni. Pedig, mint kiderült, Zsófiának a családi példa ellenére sokáig eszébe sem jutott, hogy az írással próbálkozzon. Nem értette, hogy egy író anya és egy költő apa gyermekénél miért ne lehetne természetes az is, ha történetesen nem tud fogalmazni. „Hárítottam a velem szembeni elvárásokat” – árulta el Zsófia. Nyitrai egyetemista korában tanára, az akkor ott oktató Cselényi László próbálta felkarolni, az irodalom felé terelgetni, de nem járt sikerrel. Pedig Cselényinek a buzdításban nagy gyakorlata van, hiszen Kovács Magdának (akit olyan íróként tartanak számon, aki „a kelleténél ritkábban ír”) is ő volt az egyik fáradhatatlan ösztönzője. Hogy miként került mindennek ellenére az irodalom vonzásába, Bárczi Zsófia tömören így fogalmazta meg: „Egyszer csak kész volt a fejemben egy történet, és leírtam.” Kovács Magda állítja, ő mindig is érezte, tudta, hogy Zsófia írni fog. Nem maga a tény lepte meg, hanem az, hogy már az első írása mennyire kiérlelt volt. „Mondtam is a férjemnek, az a szerencséje, hogy a lányom, mert különben féltékeny lennék rá.” És akik arra gondolnának, hogy egy édesanya mindig elfogultan tekint gyermekére, azok kedvéért mindjárt hozzá is teszem: Bárczi Zsófia bemutatkozó novelláskötetét, amely A keselyű hava címmel jelent meg, tavaly Nívódíjjal jutalmazta a Szlovák Irodalmi Alap.

Juhász Dósa János arról is faggatta a vendégeket, van-e nőirodalom, továbbá hogy miért kevés a nőíró. Kovács Magda elmondta: nem szereti az ilyesféle felosztást, szerinte kétféle irodalom létezik, jó és rossz. S hogy miért olyan kevés a nőíró? A hatvanas években valóban kevesen voltak nők a hazai pályán, Kovács Magda úgy érzi, talán azért, mert kell ehhez a pályához egyfajta keménység. „Fiatalabb koromban bennem ez megvolt” – tette hozzá. Sokat köszönhetett persze annak a szellemi közegnek is, amely Pozsonyban körbevette, a pályatárs barátoknak. Amikor azonban családot alapított, és hazaköltözött az általa nagyon szeretett Gömörbe, az irodalmat kicsit félretette.

Juhász Dósa arról is kérdezte Kovács Magdát, vannak-e határok mese és valóság között az írásaiban. „Én olyan alkatú ember vagyok, akinél a mese és a valóság között nincs határ. Én ebben élek és ebből nem engedek. Kezdetben vala az ige. És kezdetben vala a mese. Ott rend van. A mese véresen komoly dolog” – mondta az írónő, és bevallotta, örül, hogy eljutott a mesékhez. „Egyáltalán nem érzem úgy, hogy »csak« meséket írok. Én fölemelkedtem a meséhez.”

Az olvasói visszajelzések fontosságáról ugyancsak szó esett. Kovács Magda felidézte, milyen óriási visszhangja volt az első kötetének. Abban az időben, tette hozzá, „tele voltam eszmékkel, lángoltam, lobogtam, azt hittem, a könyvekkel meg lehet változtatni a világot. De két évvel a könyv megjelenése után rájöttem, hogy nem változott meg semmi”. Ma már nem akarja a világot megváltoztatni írásaival, azt azonban kicsit fájlalja, hogy legutóbbi könyve körül, amely Topolya úr csodálatos átváltozása címmel jelent meg, „botrányosan nagy a csend”.

Hogy van-e hasonlóság anya és lánya írói világa között? Juhász Dósa úgy látja, Zsófia írásai mintha Kovács Magda korai, realista prózáját is idéznék. Bárczi Zsófia ennek kapcsán megjegyezte: ugyanaz a világ van jelen mindkettőjüknél, „ugyanabból a konyhából”, hiszen azonos élményeik voltak, amelyeket nehéz lett volna nagyon másképp megírni. Zsófia egy „műhelytitkot” is megosztott a közönséggel: soha nem olvassa el maga után a szépirodalmi munkáit. Mint mondta, neki éppen elég annyi, hogy megírja őket, aztán már nem is akar foglalkozni velük. Kovács Magdának már régebben is lánya volt az első kritikusa, Zsófiának olvasta fel először az írásait. Ez ma már kölcsönösen működik. Anya és lánya egymás hűséges és őszinte kritikusai.

S ami még közös bennük: bár első látásra különböző személyiségek, Kovács Magda lobogó, sziporkázó, Bárczi Zsófia pedig valamivel visszafogottabb, mindkettőjükből olyan pozitív energia árad, hogy egy velük töltött este után az ember kicsit szebb színekben látja a világot.