Készül A revizor

Komárom |

<p>Gogol a világirodalom egyik legnagyobb klaszszikusa, elbeszéléseit, regényeit és színműveit a világ legtöbb nyelvére lefordították, s minden művelt ember ismeri őket.</p>

Több mint másfél évszázada állandó ihletforrásként szolgál a művészetek – a színház, az irodalom, a zene vagy a film – számára is. Nem véletlenül idézik oly gyakran Dosztojevszkij szállóigéjét: „Mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk elő.” Az orr, A köpönyeg, a Holt lelkek szerzőjének talán leghíresebb és a színházakban is legtöbbet játszott műve A revizor, amely groteszk vígjátékként nemcsak a 19. századi orosz vidék társadalmáról nyújt mulattatóan fonák korrajzot, hanem tértől és időtől függetlenül az általános emberi gondolkodás és viselkedés mai napig fellelhető ellentmondásait állítja pellengérre. Így az sem csoda, hogy szinte minden rendező előbb vagy utóbb színpadra állítja Gogol zseniális szatíráját, hiszen a nemes értelemben vett szórakoztatás mellett lehetősége van a világról is komoly üzenetet közvetíteni.

A Komáromi Jókai Színházban 2012. április 17-én kezdődtek meg Gogol komédiájának próbái. Az előadást Méhes László állítja színre, aki több ízben rendezett már színházunkban (Primadonnák, A régi nyár), a díszlet Rózsa István, a jelmezek Horváth Kata tervei szerint készülnek.

A szélhámos revizor, Hlesztakov szerepében Majorfalvi Bálintot láthatják majd a nézők, a megvesztegetett polgármestert Fabó Tibor alakítja. További szerepekben: Mokos Attila, Dráfi Mátyás, Horányi László, Olasz István, Hajdú László, Szabó Szvrcsek Anita, Tar Renáta, Molnár Xénia, Bernáth Tamás, Szabó Viktor, Németh István, Tóth Tibor, Nagy László és Csicsó Tamás.

Az előadás tervezett bemutatója: 2012. június 1.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?