Kerékgyártó István a rozsnyói Könyvkuckóban

AMBRUS FERENC

„A csöves zavartan nézte a granulátumot, aztán a sárga pólósra pillantott, aki elnevette magát, mert elképzelte, hogy Vidra az orrával turkálva, morogva eszi a tápot, mint Millford.

– Várjál, hozok kanalat – mondta.

Vidra a kanállal a kezében megkérdezte:

– Főnök úr, ez micsoda? Nem kutyatáp?

– Csak egyed szépen! Értve vagyok?

– Értve, főnök úr.”

Kerékgyártó István Rükverc című könyve egyik legmegrázóbb jelenetének sorai ezek. Az egyre lejjebb csúszó hajléktalant hihetetlen módon megalázó jómódú „főnök” megnyilvánulását nyersen visszaadó mondatok. Tudatosan szikár megfogalmazás, hogy átjöjjön Kerékgyártó István szándéka, aki egy, a Rükverc kapcsán készült interjúban azt mondja: „Bárki tapasztalhatja: minél műveletlenebb egy újgazdag, annál dölyfösebb. Hiszi, hogy aki nem tudott az ő szintjére jutni, az csakis magának köszönheti a kudarcot. Az ilyen figurákon érzékelhető a leginkább az egész társadalmunkat átható attitűd: a szolidaritás hiánya.” Az író Magyarországról beszél, de ne legyenek illúzióink: nálunk is nagyon hasonló, igen kevés szolidaritást mutató világ van.

A könyvben az elbeszélés visszafelé halad az időben. A halálától a születéséig nyomozza Vidra Zsolt életét. Ez nagyon hatásos, szuggesztív módon képes megélni színpadon is. A regény átiratát január óta nagy sikerrel játsszák a budapesti Katona József Színház Kamra színpadán , és nem nagy merészség megjósolni, hogy Kerékgyártó István Rükvercét több helyen is színpadra alkalmazzák a közeljövőben.

Talán az is megtörténhet majd – miként az író Rozsnyón, a Könyvkuckóban felvetette –, hogy a Kamrából, az előadásról a Ferenciek tere felé tartó nézők, az ott gyülekező hajléktalanoknak egyszer csak több pénzt dobnak, mint máskor.